Még nem játszottam a játékkal, de az a tócsa miért nem úgy néz ki, mint az E3-on?
A Spider-Man egyelőre csak kevesek számára elérhető alkotás, de ez már bőven elég ahhoz, hogy kitörjön a hiszti apróságok miatt.
A Spider-Man egyelőre csak kevesek számára elérhető alkotás, de ez már bőven elég ahhoz, hogy kitörjön a hiszti apróságok miatt.
Az E3 és a gamescom után tömegek követelték a CD Projekt RED új szerepjátékának bemutatását. Sokan csak a videót nézték meg és az alapján alkottak véleményt, de az, hogy egy messze nem kész játékot látnak, elment mellettük.
Bár nem olyan mértékben, mint az E3 során, a gamescom alatt is jelentenek be ezt-azt a fejlesztők és kiadók. Összeszedtünk tízet, amiről mindenképp érdemes tudni.
A tavalyi E3-as trailer óta most először láthatjuk mozgás közben a játékot.
A vállalat szerint nagyon jó üzleti döntés volt felvásárolni a stúdiót.
Manga- és animerajongók még csak álmodni sem mertek arról, amit az idei E3-on bejelentett a Bandai Namco. Nekünk a gamescomon már arra is lehetőségünk nyílt, hogy kipróbálhassuk a játékot.
Nagyon szomorúak vagyunk, hogy pár új képen kívül nem mutathatunk nektek semmit, de legalább mesélünk kicsit a helyszínről az élményről, és hogy mi változott az E3 óta.
Az E3-on bejelentett játék szerencsére nem egy újabb battle royale lesz, ha bárki félt volna ettől, megnyugodhat.
Aki követte az E3-at, annak nem lesz meglepetés, hogy a kiadó milyen játékokat fog megmutatni a saját kis rendezvényén.
Címlapon az E3, teljes játékunk a Dungeons 2. Júliusban szokás szerint 116 oldalon jelentkezünk.
A legendás szinkronhang azt is megerősítette, amit minden Destiny 2 rajongó már sejtett: nem ő volt Cayde hangja az E3 trailerben.
Az E3-as bemutató után ezúttal újabb részleteket nézhetünk meg a játékból.
Nyilván azóta rengeteget fejlődött a technika, de az előadások hangulata közt is ég és föld a különbség.
A GameStopnak nagyon jól jött az E3-as prezentáció. Azóta csak úgy repülnek le a polcokról a gépek.
A júniusban az EA Play-en zárt ajtók mögött bemutatott gameplay videó most mindenki számára elérhetővé vált.
A jelöltek listáján rengeteg izgalmas cím van, de a jelölések számában így is az Anthem áll a sor elején.
Nem volt szándékos, de a Lenovo egyik szóvivője megerősítette, hogy a GeForce 11-es széria közeledik.
A fejlesztők nem kapkodják el a dolgot, az E3-on is csak a legjobban kivitelezett részleteket mutatták be.
Az E3-on megígérte a Microsoft, hogy tovább bővíti az Xbox Game Pass szolgáltatás felhozatalát, ez pedig már a júliusi kínálaton érezteti hatását.
Az E3-as bemutató után ezúttal olyan főgonosz kilétét szivárogtatták ki, aki eddig még egy trailerben sem szerepelt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)