Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1378

Doom III: Nyilatkozik a főnök

Hír | 2004.08.04 16:59

Nyilvánvaló volt, hogy a Doom III elég nagy port fog kavarni, ha egyszer elkészül. Nos, miután ez az örömteli esemény megtörtént, sejtésünk be is igazolódott. John Carmack (róla mindenkinek illik tudni, hogy az iD Software vezető embere mellesleg pedig egy programozó zseni) is nyilatkozott az ügyben. Többek között ecseteli, hogy a fogadtatás messze várakozáson felüli volt, amire nagyon büszke, valamint, hogy szerény véleménye szerint a Doom III az eddigi legjobban sikerült alkotásuk. Szerintem is :) A nap másik érdekessége, hogy kikerült jónéhány cheat a játékhoz. Ezek, mondani sem kell, elég hasznosak tudnak lenni, viszont az is megtekintheti őket, aki csalás nélkül akarja végigjátszani, ugyanis olyan érdekes képességek lapulnak meg a programban, hogy öröm nézni. Elég talán megemlítenem azt a karaktersorozatot, amelyet a konzolba gépelve a játék fogja magát, és éppen aktuális ügyködésünket lementi egy .avi fájlba. Nyami :) A kódok listáját itt tekintheti meg a nagyérdemű.

[MOVIE] Xpand Rally

Hír | 2004.07.29 03:50

Három animáció is érkezett a Techland-féle rali szimulátorból, az Xpand Rally-ból. Ezek közül az egyik a verdákat igyekszik bemutatni, míg a másik kettő két pályát, név szerint a finnt és a lengyelt. Mi az animok kisebb felbontású változatát lokaliztáltuk, akinek ez nem elég, az az alábbi linkekre kattintson. Hamarosan ígérnek egy demót is, azután pedig nem sokkal a megjelenést is, úgyhogy már nem sokat kell várni.

  • XR Cars Overview Hi-Res (31,3 MB)
  • XR Finland Hi-Res (43,5 MB)
  • XR Poland Hi-Res (53,0 MB)

  • [DEMO] Monster Garage

    Hír | 2004.07.28 07:33

    Imhol az Invictus új játéka, a Monster Garage. Annyira nem új, mert már megjelent januárban, de most vált elérhetővé egy ravasz demó :) Ha regisztrálod és fizetsz, elérhetővé válik benne az összes pálya meg minden, de addig csak két szint játszható. Egyébként a cucli a Discovery TV népszerű sorozatának virtuális változata és innen töltheted le. A mérete - a fent leírtak miatt - kicsit húzós: majd' 600 mega :D

    [DEMO] Wild Creatures

    Hír | 2004.07.27 17:13

    Kiadták a Wildlife Park: Wild Creatures középsúlyú demóját, mely két teljes küldetést tartalmaz. A játékról tudni kell, hogy a Wildlife Park kiegészője és... nagyjából ennyi :) Próbáljátok ki egészséggel, mindenféle félelemtől mentesen. (Thanks Silviu G)

    DOOM 3 + ATI!

    Hír | 2004.07.23 19:11

    No ez aztán az érdekes fordulat! A Rage3D oldalára egy emberke feltett két fotót, melyen azt láthatjuk, hogy külföldön, bizonyos ATI kártyák mellé (9600XT, X800Pro) Doom 3-mat csamagolnak - melyek szintén augusztus 3-tól a boltokban lesznek! Ez csak azért meglepő, mivel az NVIDIA mérési eredményei alapján, az ATI kártyákon jóval lassabb a játék... Nekem adhatnának például ingyen Doomot egy pizza mellé is :D Hogy kamu a kép? Lehet :)

    Doom 3 vs Reznor

    Hír | 2004.07.21 18:51

    Két évvel ezelőtt még azzal dicsekedtek az id-nél, hogy sikerült megnyerni Trent Reznort, a Nine Inch Nails frontemberét, hogy gondoskodjon a Doom III hangjairól. Trent most a hivatalos weboldalán meséli el, miért is történt ez másképp, miért "lépett le". A lényeg a következő: Carmack-kal baráti viszonyba került és megkérte őt, hogy csinálja meg a Doom zörejeit, meg nagyjából mindent, amit a hangszóró játék közben kiad. Aláfestő zenéről nem is esett szó, csupán egy főcímről. A legprofibb embereket és a legkifinomultabb szerkesztő engine-t kapta segítségül, tehát teljesen kiélhette vágyait, aztán hirtelen közbejött az a fránya pénz... Viszont kíváncsi, hogy mit hoztak össze mégis a srácok. Nos, én annyit tennék hozzá, hogy régen még azt nyilatkozta, hogy képtelen egyszerre a lemezén és ezen is dolgozni. Ő tudja... :) De immár a kételkedők számára is bizonyossá vált, hogy a pár napja meghallgatható Doom 3 title song nem az ő munkája. Thanks Blue's.

    Bloodlines Videó bemutatók

    Hír | 2004.07.21 15:54

    Elméletileg egész héten minden hétköznapra szántak volna egy-egy exkluzív animációt a Yahoo-s arcok a Vampire: The Masquerade - Bloodlines című játékból, melyeket napról napra tesznek közzé ezen az oldalon, ám egy gyengécske "hekk" után simán letölthetjük már most mind az ötöt. Korábban már írtunk az első kettőről, de most inkább megadjuk mind az öt címét. Ezért nem lehetnek ránk mérgesek :)

  • I. rész: Introduction (13:17)
  • II. rész: Fat Larry (6:27)
  • III. rész: Sewers (3:09)
  • IV. rész: Subway (2:46)
  • V. rész: Conclusion (7:00)

  • Vampire videó bemutató II

    Hír | 2004.07.20 10:21

    A tegnapi Vampire: The Masquerade - Bloodlines videóbemutató folytatása is megérkezett és jó hír, hogy még három ugyanilyet tartogatnak ezen az oldalon az elkövetkezendő néhány napra. Szóval ezt a linket addig érdemes a Kedvencek közé helyezni :) A mai bemutató középpontjában Fat Larry áll. Lessétek figyelemmel a fegyvercsempész szövegelését :)

    Madden NFL 2005 GOLD

    Hír | 2004.07.19 22:28

    Gyorsan zajlanak a Madden NFL 2005 körül az események. Az előbb adódott két újabb anim, most meg már az egész stuff került aranylemezre a GameGossip fülese szerint. Augusztus közepére kerülhet a boltokba, bár ahogy elnézem, nem túl sok embert érdekel a téma. Na mindegy :)

    Blitzkrieg kieg.

    Hír | 2004.07.19 17:22

    Egy újabb Blitzkrieg kiegészítőt jelentettek be Rolling Thunder alcímmel. Ennél többet egyelőre nem nagyon tudni róla, kivéve, hogy a negyedik negyedévben tervezik megjelentetni és mintegy 18 új küldetést fog tartalmazni, amiből 8 szingli lesz. Na jó, még annyi, hogy 7 országon keresztül zajlanak a kalandok...

    Return To Castle Wolfenstein 2??!!

    Hír | 2004.07.18 12:53

    Nos igen, erről beszéltem az imént. Megkezdődtek a pletyik, melyek szerint készülget már a Return to Castle Wolfenstein 2. Azért annyit elmondanék, hogy ez egy hangyányit több, mint egy átlagos vasárnapi röffentés, ugyanis ezt maga Todd Hollenshead, az id Software tábornoka mondotta vala. Egyelőre nem lehet tudni milyen engine lesz, egyáltalán mikor érkezik, sőt, még a hivatalos bejelentésről sincs infó. De azért megnyugtató a tudat, hogy a csapatot nem foglalta le teljesen a Doom 3, igaz, az RTCW2-t nem ők fejlesztik :) Update: Itt hallatszik a nagymester szava, vagyis megvan a bizonyíték is. Kiváncsi vagyok az első képre :)

    Fallout 3!!!

    Hír | 2004.07.12 23:45

    Most már biztos, hogy készül a Fallout 3! Mai nap az Interplay Entertainment a köz tudtára adta, hogy a Bethesda Softworks kapta meg a jogokat, és már nagyban rá is álltak a játék elkészítésére. A fejlesztők mellett még az Elder Scrolls sorozat egy új darabján is dolgoznak, melyről szinte semmit sem lehet még tudni. Viszont az megnyugtató érzés, hogy egy ilyen kiváló RPG-t készítő csapat kezébe került a poszt apokaliptikus Fallout legújabb része.

    'Reggelt!

    Hír | 2004.07.09 07:36

    Halihó! Szép nap ez a mai! Sorolom is, hogy miért! Lukrécia napja van, amiről nekem mindig a bokréta jut az eszembe. 1999-ben e napon tartották Posh Spice, vagyis Victoria Adams és David Beckham esküvőjét; 48 éves Tom Hanks, aki egyik kedvenc amerikai színészem, s emellett mától lehet kapni a júliusi GameStar magazint, bár én szokás szerint megint csak hétfőn kapom meg... :) Mutatnék nektek egy játékot. Nagyon érdekes, mondhatni lenyűgöző és hosszadalmas. Ki bírja tovább?! (Thanks: Neton)

    Diliházban az egyik orvos ül a sarokban és megpróbál egy nagy vaskarikát átpréselni egy kis vaskarikán. Meglátja egy kollága: - Ugyan már, ezt lehetetetlen megcsinálni. - Tudom, de az egyik betegnek sikerült.

    S.T.A.L.K.E.R. morzsák

    Hír | 2004.07.08 22:37

    Headhunter testvérünk szólt, hogy egy újabb faggatásnak esett alá a GSC Game World csapata. Sikerült néhány új infót kiszedni belőlük, melyek közül most a legfontosabb szemelvényt idézném: "Jelenleg nem tervezzük egy játszható demó kiadását. Egyszerűen azért, mert nincs időnk megcsinálni. A játék megjelenési idejét nem változtattunk, és be is szeretnénk tartani a 2004 őszt. Minden nagyon bonyolult, kiváltképpen a harminc négyzetkilóméteres zóna teljes átfésülése - persze a hibák után". Személy szerint nem bánnám, hogy nincs demója megjelenés előtt, bár tudom, hogy legtöbben már nagyon játszanátok vele. Ne feledjétek, hogy hamarosan lehet jelentkezni a beta tesztelésére. Amint megadatik a lehetőség, természetesne tudni fogtok róla! A teljes interjút egyébként itt találhatjátok meg.

    Wildfire - játssz a tűzzel!

    Hír | 2004.07.08 08:03

    Bejelentettek egy új stratégiát Wildfire címmel. Egy tűzoltó egységet kell irányítanunk, melynek a Smokejumpers nevet adták. 50 küldetésben vehetünk részt és különféle segédeszközöket, robbanószereket, vegyszereket, stb. vehetünk igénybe. A Take-two berkein belül még az idén meg szeretnék jelentetni.

    Starship Troopers 2005-ben

    Hír | 2004.07.08 07:51

    Na, a változatosság kedvéért a Strangelite Studio jelentett egy "kis" késést. Eredetileg úgy volt, hogy idén télen érkezik a Starship Troopers című (igen, a filmre épülő) alkotásuk, de mostmár biztos, hogy 2005 tavasza előtt nem kerül a boltokba. Azért az jó hír, hogy az Empire Interactive gondozásában készülő játékot az idei Games Convention keretein belül bemutatják! Vagyis szerintem lesz óla videó is :P

    CS: Source Beta hamarosan

    Hír | 2004.07.08 07:47

    Doug Lombardi, a Valve Software sokadik frontembere elmondta, hogy amarosan elkészül a Counter-Strike: Source publikus beta változata. Először a Valve Cybercafé programban résztvevők juthatnak majd hozzá, aztán Steam rendszerükön keresztül bárki, akinek megvan az eredeti CS: Condition Zero. Mellékesen azt is elárulta Rick Ellis - a cég fejlesztője -, hogy a Source engine egyidejűleg 128 vagy akár 256 játékost is képes lekezelni online. A bibi csak az, hogy elég kevés játékosnak lesz meg az a processzor, ami mindezt lekezeli (nem is beszélve arról, hogy olyan netes szerver sem lesz ami ezt kibírja). Azért reménykedjünk!

    'Reggelt!

    Hír | 2004.07.08 07:40

    Napsugarasos jó reggelt mindenkinek! Ma aztán igazán jó idő lesz, de még állítólag holnap is! Ellák napja van, ma is van sok ismert szülinapos, de nem emelnék ki senkit :) Lessétek inkább a rendhagyó címlapunkat, pontosan címlapjainkat, meg a hamarosan szállingózó híreinket is!

    Kovács a kórházben élet-halál között lebeg. Hűséges neje mellette virraszt. Éjjel Kovács magához tér, révetegen bámulja a plafont egy ideig, majd int a feleségének, hogy hajoljon közelebb. - Drága feleségem, te mindig mellettem voltál, amikor kirúgtak az állásomból, amikor az üzletem csődbe ment, amikor megvertek, amikor elvették a házunkat, amikor az egészségem odalett. Te mindig velem voltál és mellettem álltál. Tudod, mit gondolok? - Mit, kedvesem? - Azt gondolom, hogy te nem hozol szerencsét.

    Lövöldözős balhé

    Hír | 2004.07.07 21:35

    Múlt héten még azt állították, hogy a Joint Operations tartja az "egyszerre legtöbben FPS játékban lövöldözők világrekordját". Azóta a Sony öntudatra ébredt, és ma világgá kürtölte: a PlanetSide az igazi rekorder. Ez nem csoda, hiszen MMO játék lévén egy-egy nagyobb csatára simán összegyűlik 1000 ember. Az eddigi rekordot Május 25-én érték el, amikor 3600 játékos kapcsolódott be az Emerald szerveren dúló háborúra.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)