GDC 2007 kétszer akkora területen
A lipcsei Game Developer Conference rendezői bejelentették, hogy a 2007-es San Francisco-i összejövetel a korábban tervezetthez képest dupla alapterületen helyezkedik majd el.
A lipcsei Game Developer Conference rendezői bejelentették, hogy a 2007-es San Francisco-i összejövetel a korábban tervezetthez képest dupla alapterületen helyezkedik majd el.
Az Electronic Arts bejelentette Cricket 2007 címmel új krikett sportjátékát.
A Microsoft a mai napon magyar idő szerint este 6 órától teszi elérhetővé az Office 2007 második béta változatának "technikai frissítését".
Megérkezett az LMA Manager 2007 című menedzselős sportjáték kipróbálható verziója is.
Megérkezett a Real World Golf 2007 című sportjáték első videója.
Az Intel sajtóközleményben erősítette meg körülbelül 10 500 dolgozójának 2007 közepéig tervezett elbocsátását és más megszorító intézkedéseket. A bejelentés szerint a drasztikus létszámcsökkentés és más szerkezeti átalakítások révén jelentősen megnő majd a vállalat hatékonysága. Ez számokban kifejezve jövőre 2 milliárd, 2008-ban pedig 3 milliárd dolláros, vagyis 25 százalékos megtakarítást jelent majd a működési költségek tekintetében. Az elbocsátások az első körben 7 500 embert érintenek majd. Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója elmondta: súlyos döntések alapja az a belső elemzés, melyet a cég az utóbbi időkben tapasztalt nehézkesség és az ehhez kapcsoldó piaci kudarcok nyomán készített el. Az elbocsátások először elsősorban a menedzsment, a marketing és az IT beosztásokban dolgozókat érintik majd, ezzel párhuzamosan pedig a cég igyekszik hatékonyabban kihasználni gyártókapacitását és a rendelkezésére álló erőforrásokat, megszűntetni a szervezeti működés felesleges folyamatait, valamint elősegíteni a tervezés módszereinek és folyamatának dinamikusabb működését. Tovább >>
Új videó érkezett az Alpine Ski Racing 2007 című sportjátékból.
Steve Polge az Epictől elárulta, hogy bizony tervbe van véve az Unreal Tournament 2007 című játékuk demóváltozatának elkészítése.
A Gamebience bejelentette, hogy készül a PC-re szánt első cricket játék a Cricket Life 2007.
A COR Entertainment ingyenesen játszható multis akciójának legújabb verziója az Alien Arena 2007, amelyből most egy friss animáció érkezett. Alacsony felbontású videóban szemlélhetjük meg a játékot, és annak legújabb módját. Három perc, tele gameplay-anyaggal. Letöltésért erre katt.
Demó érkezett a ProStroke Golf: World Tour 2007 című játékból. A szimulátor egyértelműen a golfjátékok királya címre tör, így aki szereti a hasonló programokat, annak feltétlen ajánlott ezen kipróbálható változat letöltése. A 264 megabájtos demóért erre katt.
[MOVIE] UNREAL TOURNAMENT - ÍGY JÁRTUNK @ GCEzt a videót nem szándékosan hagytam ilyen későre. Ma reggel készült, de nem sikerült bejutni az Unreal Tournament 2007 prezentációra.
[PODCAST] UT 2007: a kígyózó sorok átkaSzegény Zero barátunk ismét jó nagyot akart fogni és fogta magát, aztán beállt az Unreal Tournament 2007-hez vezető sorba.
A SEGA ma részletesen is beszámolt a Virtua Tennis 3 című teniszjátékában szereplő világsztárokról és azok neveiről. A 2007 tavaszán érkező játékban olyan kiválóságok virtuális megtestesülései szerepelnek majd mint a jelenlegi világelső és legutóbbi Wimbledon-győztes Amelie Mauresmo, a világhíresség Maria Sharapova, a szintén szupersztár Venus Williams vagy Martina Hingis. A női játékosszereplők sorát tovább erősíti még Nicole Vaidisova, Lindsay Davenport és Daniela Hantuchova is. A férfiaknál sem kevésbé híres karakterek bújnak a játékba: Roger Federer, Rafael Nadal, Andy Roddick, Tim Henman, Leyton Hewitt. A Virtua Tennis 3-ban a sort a fiatal sztárok folytatják: James Blake, Mario Ancic, Gael Monfils and Taylor Dent, David Nalbandian, Sebastien Grosjean, Juan Carlos Ferrero, Tommy Haas. A Virtua Tennis 3-ban a fenti szereplők mellett mi magunk is belevághatunk ebbe a sportágba, és saját World Tour Modeunkban elérhetjük, hogy mindenkit legyőzve világelsők legyünk.
Két új kép érkezett az Unreal Tournament 2007 című multiplayer FPS-ből. A videó után is jó nézni ezeket a gyöngyszemeket.
Mit is mondhatnék... Jah: WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Ez eszméletlenül néz ki... Megérkezett az Unreal Tournament 2007 új videója, és letarolt mindent.
Újabb videóval gazdagodott az Alien Arena című ingyenes MMO felhozatala.
A Lexicon Entertainment bejelentette, hogy a Daemon Vector címmel készül legújabb TPS játéka, mely a középkori Európába, egészen pontosan a 14. századba kalauzol majd el minket 2007 első negyedévében. A történetből megtudhatjuk, hogy egy kínai pecsét feltörése miatt kerül ki a fekete halál Európába és a mi feladatunk lesz megüzdeni a korral és az általa kialakult veszélyekkel.
A Worthplaying információi szerint a nemrég befejezett hazai készítésű Joint Task Force című valós idejű stratégiai játékból jövő héten demó jelenik meg. A tervezett dátum augusztus 22., vagyis jövő kedd. Egyelőre nem tudni, hogy az öt kampány közül melyiket próbálhatjuk majd ki. Egyébként a 2007-ben játszódó történet egyre inkább hasonlít a valós eseményekhez. A terrorizmus odáig fajul, hogy sem az Egyesült Államok (hehe), sem az ENSZ vagy a NATO nem képes már lépést tartani a visszaszorításával. Ennek hatására aztán a nyugati nemzetek megalapítáj a Joint Task Force antiterrorista szervezetet. Ezt a katonai csapatot kell majd irányítanunk. A végleges játék megjelenése szeptember közepén várható.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)