Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 752

'Estét...

Hír | 2005.11.13 17:05

Már bizonyára sokan azt hittétek, hogy egész nap fel sem kelünk, csak a lábunkat lógatjuk az ágy szélén ülve, de ez természtesen ma sem így volt. Reggel óta nagy lelkesedéssel és bizakodással szemléltem a külhoni oldalakat, hogy hátha ráakadok végre valami ütős infóra ezen az unalmas vasárnapon és majd akkor a friss infókkal csokorbakötve köszönthetünk titeket is ezen a "szép" napon, de így 17 óra tájban, már erős kétségeim vannak, hogy ma még kapunk valami kicsit is használható hírt a gamer világból. Nem is emléxem, hogy mikor volt utoljára ilyen mértékű ubiszezon a sajtóban. Na mind1, szóval most kicsit megkésve így estefelé köszöntünk titeket, akik a sok NFS:MW (demo) mellett néha a GSO-ra is vettek egy-egy röpke pillantást. Akkor most pedig jöjjön a vicc, hogy mehessek vissza száguldozni.

- A feleségem ma sok ember életét mentette meg. - Na és hogyan? - Reggel nem tudta beindítani a kocsit.

Új magyarosítócsapat

Hír | 2005.10.31 18:29

Délután pottyant a levelesládámba egy e-mail, melyben FAR jelezte, hogy új játékmagyarító-csapat született. Az együttes fordítói rég gyártanak profi magyarosításokat, így például olyan játékok magyar verzió köszönhetőek nekik mint a Sacred (Plus), Cold Fear, FlatOut, BloodRayne, Silent Hill 4, Enclave, Armed & Dangerous, Giants: Citizen Kabuto, American McGee's Alice, MDK, Unreal 2 XMP. A team egyelőre nem rendelkezik névvel, azonban a névadásra is hamarosan sor kerül. Lelkes embereket keresnek az alábbi feladatkörök ellátására (nem mellesleg a F.E.A.R. átszabása van soron):

  • Fordító: olyan 18 év körüli vagy feletti egyéneket keresünk, akik legalább középfokú angol nyelvtudással rendelkeznek. A tudást egy próbafordítással ellenőrizzük minden esetben. Ezen felül legyen lelkes és elhivatott, tudjon csapatban és egyedül dolgozni egyaránt, valamint kifogástalan magyar helyesírással és nyelvérzékkel rendelkezzen.
  • Programozó: profi programozók jelentkezését várjuk, akik jártasak szerkesztők, ki-és becsomagolók, telepítők készítésében és fontszerkesztésben. Több platform ismerete előny (pl. PC, XBOX).
  • Grafikus: tapasztalt munkatársakat keresünk, akik képesek textúramódosítást végezni és felirat nélküli átvezetőkhöz szöveget illeszteni.
  • Weblaptervező: honlaptervezőket keresünk, akik segítenek az oldalunk létrehozásában és folyamatos fenntartásában. Jelentkezés az alábbi címen.

  • Age of Empires 4 és 5???

    Hír | 2005.10.21 08:09

    Egy igen érdekes linket küldött az éjjel jd mester. Egy lelkes Age of Empires III rajongó éppenhogy megkaparintotta a játék gyüjtőknek szánt változatát, lapozgatta a mellékelt füzetecskét, mely a lent látható meglepő ábrát tartalmazta. Készülne a negyedik és mindjárt az ötödik Age is? Valóban nehéz lenne ezt megmondani, de az Ensemble egyelőre nem nyilatkozott tagadóan. Hát reménykedjünk!

    Készül a Rayman 4!

    Hír | 2005.10.14 22:10

    Meg kell mondjam őszintén, hogy a Rayman az a játéksorozat, amiről valóban nem tudnám megmondani, hogy itthon szeretik e a játékosok, vagy sem. Szerintem valahol fél úton lehet a játék, aminek épp most került elő a negyedik epizódja (Thanks jd). Egy Ubisoft sajtótájékoztató King Kong bemutatója végén ugrott be a főhős, mindenki nagy meglepetésére. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy valamikor 2006-ban érkezik, semmi egyéb konkétum nem látott napvilágot. Kiváncsi vagyok, ki mit gondol a játékról. Lássuk kommentekben a véleményeket, illetve várjuk az első infókat lelkesen.

    Heroes 5 bétateszt #2

    Hír | 2005.10.13 06:28

    Az Ubisoft második fordulót rendez, ami a Heroes V bétatesztelését illeti. Minderre azért van szükség, hogy szeretett RTS-ünk mégjobb legyen. Aki kimaradt az első tesztből, az most ne csüggedjen, viszont aki akkor nem regisztrálta magát a hivatalos honlapon, az szomorkodhat. Ugyanis A második fordulóba is az előzőekben regisztráltak közül sorsolnak majd. 20 hely, valamint egy lelkes csapat, amely magára vállalta a teszt lebonyolítását. Aki jelentkezne, október 14-ig teheti ezt meg, az alábbi módon: erre a címre küldjön egy e-mailt, a saját elektronikus levelezési címével, valamint az Ubisofttól kapott felhasználói nevével.

    'Reggelt!

    Hír | 2005.10.07 09:40

    Jó reggelt kívánok! Eljött végre a péntek - jövő héten ilyenkor már gyakorlatilag bárki, aki szeretné, olvsahatjá legújabb számunkat. Én már belepillantottam, nagyon zsír lesz... :) Több fontos bejelentést is a mai napra halogattak a kiadók, úgyhogy érdemes lesz egészen estig velünk maradni!

    A kisfiú lelkesen meséli otthon a papájának: - Apu, Apu képzeld két gólt is lőttem a meccsen! - És mennyi lett az eredmény? - 1-1.

    'Reggelt...

    Hír | 2005.10.02 08:33

    Kellemes vasárnap reggelt mindenkinek! Noha ez a hét utolsó napja, reméljük hamar eltelik ami közte és a következő szombat között van. Már majdnem alábhagyott a lelkesedésem, mikor is megláttam a legfrissebb anyagot a Heroes 5-tel kapcsolatban... Emberek, kapaszkodni, és figyelni!

    Pistike hazaér a játszótérről, és odatart a nagymamájának egy fűszálat: - Nagyi! Légy szives harapj bele! - De miért? - Mert apu azt mondta, hogy csak akkor lesz számítógépem, ha te fűbe harapsz.

    MMO-s aukciók?!

    Hír | 2005.10.01 17:30

    Bizonyára már sokan hallottatok arról, hogy az interneten többfelé legálisan vagy áltlában illegálisan aukciókat tartanak különféle varászlatos tárgyakra, karakterekre vagy éppen virtuális pénzre, amelyek a legkülönfélébb MMORPG-ben használatosak. Kutatók, szakértők és gazdasági szakemberek egy lelkes kis csapata úgy határozott, hogy beleássák magukat a folyamat rejtelmeibe és megvizsgálják, hogy hogyan is működnek pontosan ezek az árverések mind gazdaságilag mind pedig technikailag. A csapat eredményeiről, konzekcenciáiról egy részletes cikket közölt a Worthplaying, amelyből most itt szemezgetnénk "néhány" kulcsmondatot: Aki már játszott MMORPG-vel tudja, hogy nem kevés időbe (és persze ezzel együtt előfizetési díjba is) kerül egy igazán profi karakter kialakítása. A World of Warcraft esetében, még a legnagyobb grindelőknek is hónapokba kerül a maximális 60. szint elérése, még napi 6-8 óra játék mellett is. Ha megvan a maximális szintünk még nincsen vége a karakter fejlesztésnek, mehetünk tovább és kezdhetjük gyűjteni a jobbnál jobb armorset-eket és fegyvereket, mert hiába vagyunk 60-on ettől még nem lettünk halhatatlanok és a többi jobb felszereléssel rendelekző karakter úgy elkeni a szánkat, hogy csak nézhetünk. A befektetett idő mennyiségét meglovagolva próbálnak többen akár már üzletszerűen is hasznot húzni az egyes játékokból, amit persze a fejlesztők nagytöbbség tílt és ezáltal a törvény által is büntetendőnek számít. Egy nem régen készült felmérés szerint világszerte több, mint 20 millióan! játszanak valamilyen havidíjas MMO játékkal. Az átlag gamer 27 éves férfi, aki játékszenvedélye mellett aktívan dolgozik is, így előfordul, hogy a kalandozásra csak ritkán jut ideje. A neten fellelhető MMO aukciókkal foglalkozó cégeknek elsősorban a dolgozó játékos a célpontja, hiszen ideje kevés van viszont fizetőképes keresletet jelenthet. Gondoljatok csak bele, az ipse epikus csatákban akar részt venni, ideje nuku, hogy belátható időn belül elérje azt a szintet amit már szeretne, hogy arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg nem lesz kedve 20-szor lerohanni Stratholme-ba, hogy összeszedje azt a nyomorult devout szandált a setje kedvéért. Mit tesz ilyenkor?! Kézenfekvőnek tűnik a mindenfelé felbukkanó hírdetésekre kattintani és licitálni egy árveráses oldalon egy már tökéletesen kifejlesztett power karakterre, melyeknek ára szinttől és felszereléstől függően 100 és több ezer amerikai zöldhasú között mozog. Ha valaki nem akarna teljes karaktert venni csak néhány ezer aranyat, akkor ő is meg fogja találni a kellő lapokat. Játékosok hadai játszanak money grind karakterekkel, legtöbbször 1 accal napi 24 órát is tolják többen, hogy minnél több virtuális pénzt hozzon a konyhára, amelyet majd az árveréseken valós pénzzé "változtatnak", mondta az egyik nevét elhalgatni kívánó "üzletember". Amint azt már említettem a fejlesztők többsége szigorúan bünteti az ilyen nemű üzletelést, hiszen nem csak a játékélményt rontja és juttatja igazságtalan előnyhöz a tehetősebb játékosokat, de egyfajta lopást is elkövetnek az árveréseken résztvevők, hiszen olyan dologból szereznek pénzt, amit más készített. Az IGN pár hónappal ezelőtti szavazásán kikérte a játékosok véleményét a különböző aukciókról. A szavaztok kiértékelése után kiderült, hogy a nagytöbbség mélységesen ellenzi a tevékenységet, hiszen úgy tűnik, hogy a kegyetlen gazdaság és a pénz már a játékok világát is mélyen átszőtte ezzel teljesmértékig elrontva egyes emberek mindennapi kikapcsolódását vagyis a játékot. A gazdasági becslések szerint 2005-ben az MMO-aukciók a 200-900 millió USD-t hoztak bizonyos cégek konyhájára. Míg a kiadók, a játékosok és a fejlesztők többsége harcol a karakter-tőzsdék ellen, addig a Sony Online Entertainment úgy gondolta, hogy amiben pénz van abból neki sem szabad kimaradnia, nehogy már mások keressenek az ő portékájával így elindította saját aukciósházát az EverQuest II.-ben található felszerelésekre specializálódva. Az egyszerű játékos azt szeretné, hogy egy megterhelő nap után otthon leülhessen gépe elé és barátságosan eljátszhasson néhány órácskát kedvenc játékával, de úgy tűnik, hogy a világ közbeszól és ma már ezt sem lehet megtenni anélkül, hogy beleszólna a politika vagy a gazdasági helyzet.

    Blizzard pert nyer

    Hír | 2005.09.02 18:57

    Még régen Gyu mester tollából olvastam először a Blizzard által meghirdetett Zero Tolerance elvet, miszerint ha valaki megsérti a végfelhasználói szerződést, annak pápá. Nos, ha nem is egészen ez történt, mindenesetre a Blizzardnak megint igaza lett. Arról van szó, hogy pár lelkes fiatalember kicsit meghekkelte a fent említett cég játékainak multiplayer részeit, hogy az ne a hivatalos BNet szervereken fusson. Nos, ez egyértelműen törvénybe ütközik, bíróság elé vitték az ügyet, és a Blizzard megint nyert. Szerintem nem volt kérdéses. Részletek itt.

    Modírók álma: Microsoft C++ EE!

    Hír | 2005.09.02 18:38

    Hmm, igen. Ez is remek példája lehetne annak, hogy írjunk abszolút értelmetlen címet egy látszólag értelmes hírnek. De nem számít, a lényeg az, hogy a Valve a Microsoft Visual C++ 2005 Express Editiont ajánlja (reklám helye) minden olyan lelkes modkészítőnek, aki windóz alatt igyekszik maradandót aklotni. Részletekért tessetek ide fáradni, errefele találtok pár infót magáról az Express Editionról, illetve hogy egészen konkrétan mennyibe is fáj ez nekünk.

    Uwe Boll interjú - no comment...

    Hír | 2005.08.30 12:46

    Bizony, feltűnt az interneten egy kis kérdezz-felelek a gamerek által szinte istenként tisztelt rendezővel, Uwe Boll-lal. Boll többek közt szót ejt arról, szerinte miért nem fogadták kitörő lelkesedéssel az Alone in the Darkot (na vajon miért?), elmondja, hogy Rockot szeretné megnyerni a Far Cry film főszerepére (na igen, én is itt kezdtem el fabrikálni saját kis UB vudu-babámat), valamint beszél a készülő Dungeon Siege filmről. Mint elmondja, másfél év munka eredményeként egy nagyszabású, epikus sztorit írtak a DS filmhez, és a rendező véleménye szerint a megvalósítás is hasonlóan drámai lesz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én azért még nem féltem a Gyűrűk Urát... A teljes interjút (angolszász nyelven) elolvashatjátok ide kattintva!

    Half-Life 2 Skin Pack

    Hír | 2005.08.25 15:34

    Nem vagytok megelégedve a Half-Life 2 részletes arctextúriával? Akkor töltsétek le innen azt a skin csomagot, amit néhány lelkes fiatal készített, akik hasonlóan gondolkodtak. Alyx arca immár 2024x2024-es felbontásban tündököl, a többi főbb karakternek is látványosan szebb lett a pofikája. A fájlokat be kell másolni a Half-Life 2/hl2/ mappába és máris kész. Ha vissza akartok térni az eredetihez, csak töröljétek őket. Thanks Lazy.

    Team Fortress 2 aprólékok

    Hír | 2005.08.12 12:25

    Pár lelkes rajongó áldásos munkája (inkább kíváncsisága) következtében előkerült pár szemezgetni való a Team Fortress 2-ről. A dolog lényege hogy a srácok utánanéztek a jelenlegi Source SDK forráskódjának, és lássatok csodát, nem kevés infóval lettek gazdagabbak a TF2-t illetően. Ezen az oldalon megtalálhatjátok a "kutatás" eredményeit, le van írva, hogy hol mit találtak, és ez mire enged következtetni a készülő alkotással kapcsolatban. Előljáróban annyit, hogy a feltárt infóknak nincs túl nagy jelentősége, fontos tartalmi kérdésekre nem lehet ugyanis belőlük következtetni.

    SWAT 4 - fegyverek könyve'

    Hír | 2005.08.11 08:29

    A nem is oly régen megjelent SWAT 4-ben alapból is igencsak tetemes mennyiségű fegyverzet található. Mindazonáltal nem kizárt, hogy ilyen-olyan lelkes játékosok még többet szeretnének benne látni. Namármost, hogyan is kezdjünk neki a dolgoknak? A kérdés jogos, a válasz pedig innen érkezik. Shawn Robertson emberünk írt ugyanis egy dokumentációt, melyben pontosan leírja, mit, hogyan kell csinálni. Érdeklődőknek katt, nem érdeklődőknek skip :) Thanks Gamer's Hell.

    [MOVIE] FlatOut tutorialok!

    Hír | 2005.07.29 11:59

    Autók, illetve a pálya törése zúzása nagy poén... főleg ha elég mindezt a kényelmes székünkből, otthon, a monitor előtt áll módunkban végignézni, vagy aktív szereplőjének lenni. Erre szolgál kiváló lehetőséget a FlatOut, aminek már a második részét várjuk sok sok szeretettel és mégtöbb lelkesedéssel. Még az első részhez érkezett két tutorial videócska, akinek bejön a játék, mindenképp érdemes megnézni őket.

    [MoD] Antlion Troopers (HL2)

    Hír | 2005.07.28 16:55

    Biztos ismeritek a Starship Troopers-t. Hamarosan megjelenik, de Ti akár most is kipróbálhatjátok - egy kicsit másképp. Néhány lelkes fiatal készített egy Antlion Troopers nevű modifikációt a Half-Life 2-höz. Az oldalukat itt találjátok, ahonnan már le is tölthetitek az első változatot, s hamarosan az első javítást is hozzá. A képek alapján is egyértelműen rájöhetünk, hogy ez bizony a Starship Troopers mintájára készült és talán lesz is olyan jó :)

    Battleground Europe honlap!

    Hír | 2005.07.27 19:45

    Második világháborús MMOG még nem volt... vagy legalábbis nem olyan sok :) Most viszont itt a Battleground Europe, melynek már hivatalos weboldala is van. Persze jó sok lelkesítő képecske, szöveg, fórum, miegymás mind mind megtalálhatóak az oldalon. Kit ne érdekelne hát?

    [HuN] Still Life

    Hír | 2005.07.12 07:46

    .:i2k:. értesített minket, hogy lelkes csapatával elkészítették a Still Life magyarosítását. Az ezen linken elérhető honosítás mellett egyébként még számos más magyarosítást is megtalálhatnak a magyar verziók iránt érdeklődők. Aki esetleg nyáron unatkozik, az máris nekiugorhat a Still Life magyar verziójának, amelyet az alapjáték és a fenti linken található honosítás összekapcsolásával máris elindíthattok a gépeteken.

    Might & Magic Tribute helyzetjelentés

    Hír | 2005.07.10 11:49

    A lelkes fejlesztőcsapat által készített Might & Magic részek ötvözéseként létrejött Might & Magic Tribute készítése pár hónappal ezelőtt komoly gondok elé nézett, nevezetesen, hogy elvesztette a gárda főnökét. Azonban a hasonló nehézségek ellenére is tovább készül és hamarosan megjelenésre készül. Hivatalos oldal itt, demó az új grafikai motorról erre található.

    BloodRayne 2 GOLD

    Hír | 2005.07.08 09:41

    A Majesco ma jelentette be hivatalos keretek között, hogy a BloodRayne 2 elkészült, és már csak azt várja, hogy a boltok polcira csücsülhessen, majd lelkes játékosok otthonába költözhessen és a CD-meghajtó egyedüli lakója lehessen. Megjelenés július 26-án, további infó itt.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)