[GSTV] CeBIT AGP power
Az AGP szabványt a PCI Express foglalat hivatott leváltani, ám sok gyártó úgy tűnik még mindig hisz az AGP -s kártyák piacában és továbbra is elkészíti termékeinek ezen változatát.
Az AGP szabványt a PCI Express foglalat hivatott leváltani, ám sok gyártó úgy tűnik még mindig hisz az AGP -s kártyák piacában és továbbra is elkészíti termékeinek ezen változatát.
Új fejlesztő csapat alakult Amerikában, egészen pontosan Texasban Heatwave Interactive néven, akik a netes játékok terén kívánnak foglalatoskodni.
Szűk másfél év múlva ismét foglalatot váltanak a nagy processzorgyártók. Az Intel az LGA775 foglalat helyett bevezeti a Socket B és H foglalatokat, míg az AMD a Socket AM3-at.
A Shacknews úgy értesült, hogy a Duke Nukem Forever fejlesztésével (állítólag) foglalatoskodó 3D Realms dallasi stúdiójából folyamatosan vonulnak ki a fejlesztők.
Tegnap felrebbent egy pletyka mely szerint az Electronic Arts felvásárolná a Crysis fejlesztésével foglalatoskodó Crytek csapatot. A Crysis-Online információi szerint ez nem igaz.
Bár a személyi számítógépek már a hetvenes évek óta jelen vannak, az IBM bizony "csak" 1981. augusztus 12-én dobta piacra első "PC" kialakítású masináját. Ekkor indult meg a számítógépek tömeges térhódítása. A Yahoo készült egy kis történelmi áttekintéssel a jeles alkalomra. Az első gép 1600 dollárba került és IBM 5150 PC névre hallgatott. Meghajtók és monitor nélkül is nagyjából tíz kilót nyomott, ami végül is nem sokkal több a mostani monstrumokénál, de ha figyelembe vesszük a teljesítményét, bizony sokat fejlődött azóta az iparág. A kizárólag olvasásra használható memóriája (ROM) 40 kilobájtos volt, míg RAM-ból alapból 16 kilobájtot mellékeltek, ám ezt akár 256 kB-ra is bővíthettük. Ekkoriban még a 160 kilobájtos floppy lemezek voltak divatban, amelyek csak az 5,25 hüvelykes foglalatba fértek bele (ekkora hely kell most egy DVD olvasónak). Érdekes, hogy a billentyűzet is nagyjából három kilót nyomott. Mindehhez társult egy 11,5 hüvelykes monokróm (fekete-fehér vagy fekete-zöld) monitor, amely képes volt egy képernyőn akár 25 sornyi szöveget is megjeleníteni! Nos, a mai barebone rendszerek és 12 hüvelykes noteszgépek mellett ezek a specifikációk mulatságosnak hathatnak, de ezt követően rohamosan terjedni kezdett a PC, s elnyomott minden más vetélytársat (Amiga, Mac). Teret nyert a Microsoft Windows. Sokan visszasírják a régi időket, de hát haladni kell a korral és még sorolhatnánk a közhelyeket :) Boldog szülinapot kívánunk a PC-nek!
Az X-Men rendezője Bryan Singer, aki egyébként a legfrissebb Superman film a Superman visszatér rendezője is volt, a SpikeTV GameHead showjában elmondta, hogy mostanság az Atarinál foglalatoskodik, ahol ugyanis egy új akciójáték elkészítésében segédkezik. Az egyelőre még nem bejelentett és messze ismeretlen játékról azért annyit már tudni, hogy egy titkos ügynök bőrébe bújhatunk majd, kinek feladata az elnök védelme.
A tegnapi hivatalos bejelentés után az AMD-ATI páros képviselői egy sajtótájékoztatón vázolták fel jövőbeli terveiket. Az már egészen biztos, hogy a két vállalat névlegesen fennmarad, és működésük is teljesen független lesz, de természetesen kihasználják az összeolvadás által kialakuló új lehetőségeket. A fő cél a jobb versenyképesség elérése a vállalati szférában és a rendszerszintű CPU-GPU integrálásban a platformizáció révén. A két cég összeolvadása ugyanakkor lehetővé teszi a lapka szintű rendszer- és grafikus processzor integrálást, vagyis a két chip egy ostyán foglalna helyet. Ennek megoldása azonban több kérdést is felvet. Az integrálás mellett szól, hogy jelenleg a PCI Express foglalatos videokártyák nagy része már GDDR3 memóriával dolgozik, míg a rendszerprocesszor legfeljebb DDR2 típusúval, ami jóval kisebb teljesítményre képes. Így aztán, ha a videokártyára 512 MB GDDR3 memória kerülne, amit összekötnénk a CPU-val PCIe foglalaton keresztül, a teljesítmény sokkal meggyőzőbb lenne. Az AMD kifejlesztett egy cHT (coherent HyperTransport) névre keresztelt technológiát, amely lehetővé teszi két AMD processzor összekapcsolását. Ilyen foglalatba lehetne illeszteni a második processzor helyett a grafikus chipet, ami elemzők szerint sokkal hatékonyabb megoldás lenne abban az esetben, ha a GDDR3 memóriát közösen használná a két chip. Az összeolvadás másik fontos előnye a kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése lehet. Az Intel nagyon nagy hangsúlyt fektet az új technológiák kifejlesztésére, az AMD ezen a téren igencsak le van maradva. Dirk Meyer az AMD színeiben azt is elárulta, hogy a jövőben több magos integrált CPU-GPU kialakításra is számíthatunk. Úgy tűnik, sikerül ismét valami újdonsággal felpezsdíteni a processzorok piacát.
Tegnap ahogyan azt már megtudtuk a Colin McRae: DIRT című autós játékról, a WRC történetének legfiatalabb világbajnokáról elnevezett legújabb szimulátor ezúttal főként az offroad stílusra koncentrál majd. A sár és a homok alapvető pályaelemként szolgálnak majd, és az is elképzelhető, hogy amolyan baja stílusú futamokkal is találkozunk. Itt főként könnyűvázas, 850 lóerős autókkal lesz dolgunk. Az offroad mellett a tereprali is komoly szerepet kap majd a játékban, és bekerül a ralikrossz-világkupa-sorozat is, amely szintén igen népszerű a terepralit kedvelők körében. Természetesen a hagyományos ralizással sem szakít a cím, ugyanis mind európai, mind vb-futamok helyszínével találkozunk majd. Lesznek négykerékhajtású WRC-ink, de első-vagy hátsókerekes autókkal is versenyezhetünk. A Codemasters következőgenerációs fizikát ígér, így minden ugrató és szikladarab élményszámba megy, legalábbis reméljük. Elsősorban azonban most mégis inkább a Grand Raid Offroadra hajaz a brit világbajnok nevéhez kötődő legújabb cím, ugyanis az autók számát tekintve is alaposan túlsúlyban lesznek az offroadra és terepralira szánt járgányok. Colin McRae egyébiránt az elmúlt hónapokban saját raliautó fejlesztésével foglalatoskodott, amelyet hamarosan bárki megvásárolhat, és rajthoz állhat vele a rali-világbajnokság futamain.
No kérem szépen: Az elmúlt időszakban az általatok visszaküldött kérdőívek kiértékelésével foglalatoskodtunk. Azt eddig is tudtuk, hogy kedvelitek a GameStar TV adásait, de nem hittük, hogy ennyire. Éppen ezért igyekeztünk átalakítani, és természetesen kibővíteni a komplett műsort. A most pénteken megjelenő GameStar lemezmellékletén (nagy E3-as logó lesz rajta) egy közel két órás (!) összeállítást láthattok, melynek tetemes részét természetesen az idei E3 tölti ki. Ez utóbbiból készítettünk most nektek egy kis előzetest. Jó szórakozást!
Hosszú évek óta téma az, hogy miként lehetne a laptopok üzemidejét növelni - senki sem elégedett azzal a körülbelül 1,5 órával, amelyet az akkumlátor biztosít. Erre a kérdésre vetették fel az üzemanyagcellás megoldást. A témában rengeteg próbálkozás történt már, azonban a prototípusok inkább néznek ki atomerőműnagyságú kínzóeszköznek, mint felhasználóbarát módon hordozható energiaforrásnak.
A Toshiba négy éve foglalatoskodik egy ilyen akkumlátorral, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy már 2007 elején forgalomba hozza. A metántartalmú üzemanyagcellás akkumlátor egy kilogramm súlyú, egy viszonylag nagy dokkoló méretében pompázik, és bő 10 órát biztosít üzemidőként.No kérem, nemrégen bejelentették, mi meg leteszteltük jól :) Az AM2 tokozású AMD Athlon 64 FX-62 processzor és az azt támogató nForce 5 platformcsalád elég komoly teljesítményt nyújt, a következő GameStar magazinban például láthattok egy videót a CellFactorról, melyet ezzel a szerény vassal, és egy PhysX kártyával készült. De ne szaladjunk ennyire előre, a cikket olvassátok el jól! "Az első érdekes újdonság a LinkBoost: amennyiben nForce 590 SLI lapkakészletű hardverrel rendelkezünk, és GeForce 7-es VGA kártyánk van, 25 százalékkal emeli a PCI-Express foglalatokat kezelő MCP és SPP lapkák közti buszsebességet." A teljes cikket testvérlapunk oldalán találhatod meg, itt. Jó olvasást!!!
Az E3 közepette zajlik a konzolos élet is - egyesek a Nintendo Wii árát találgatják, mások a PS3 szereplését tárgyalják, a Microsoft körül pedig új pletyka kezd szállingózni. A szóbeszédek szerint készülőben van az Xbox 360 hordozható, kézi verziója. A sutyorgók úgy vélik tudni, hogy az Xbox 360 megjelente után a fejlesztőgárda két részlegre oszlik. Az egyik HD-DVD box és egyéb extrák elkészítésével foglalatoskodik majd, míg a másik csoport nekilát a hordozható X360 készítésének.
Noha a fentebb látható kép elviekben csak terv, állítólagosan 95%-ban így fest majd a gépezet. A Microsoft úgy tűnik megirigyelte a PSP és a Nintendo DS sikereit. Reméljük hamarosan meglátjuk, hogy ők mit tesznek le az asztalra.A Nokia bemutatta két újabb, csúcskategóriába szánt mobiltelefonját. Természetesen mindkettő pucol krumplit is :) Az alábbiakban vessünk rájuk egy rövid pillantást.
Mindkét új modell 2,4 inches QVGA képernyővel rendelkezik, amelyek mögött egy 3 megapixeles, Carl Zeiss optikával ellátott fényképező is helyet kapott. A kamerához kapcsolódóan lesz egy erőteljes éjjeli fényünk is, valamint az Xpresse Share kliensünk, amelynek hála gyorsan és könnyedén továbbíthatjuk képeinket. Operációs rendszerül a Symbian 60 harmadik kiadása szolgál, amelyben helyet kapott egy új böngésző, valamint egy javított kamerakezelés is. Az N73 és az N93 egyaránt júniusban kerülnek a piacra, áruk egyelőre ismeretlen. Az N70 küllemére épülő N73 négysávos tartományban működik majd. 42 megabájt beépített memóriával rendelkezik, Bluetooth 2.0-ás rádióval, valamint miniSD-foglalattal. Természetesen helyet kapott egy univerzális zenelejétszó is a készülékben, valamint egy FM-tuner. Az N93 néhány szempontból jelent előrelépést a televíziós képességekkel felruházott N92-höz képest. A szintén négysávos N93 továbbfejlesztett kamerával rendelkezik, amely autófókuszos, 3x-os optikai zoomra képes, és főként a videókra fókuszál. Ennek hála VGA-minőségű MPEG-eket rögzíthetünk, 30 frame per secundumos minőségben. További szolgáltatás a beépített WiFi, a 2.0-ás Bluetooth, a miniSD-slot, FM-tuner, TV-tuner, valamint a továbbfejlesztett zenelejátszó (MP3, AAC, AAC+, WMA).Újabb szenzációs találmány piaci érdekeltségű megjelenéséről számolhatunk be. A Planon nevű cég bemutatta vadiúj találmányát, a tollméretű szkennert. Mi ebben a jó? Példának okáért olvasunk egy magazint vagy könyvet, amelyből szükségünk lenne néhány oldalra későbbre. A lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen: ha le kellene másolnunk a könyvtárból egy anyagot, ha neadjisten "lopni" szeretnénk egy szöveget, képet valaki asztaláról, míg egy pillanatra kimegy a szobából... Bizony, képet, ugyanis a DocuPen RC800 színesben is tud szkennelni, méghozzá akár fotókat is. A készülék szabványos USB porton keresztül csatlakoztatható, így bárhol hozzáférhető a tartalom.
A készülék 8 megabájt beépített memóriával rendelkezik. A tollszkenner ebben többszáz fekete-fehér oldalt képes tárolni, azonban ha csúcsszuper-felbontású, színes anyagra van szükségünk, az sem probléma. Ilyenből három oldal fér a kütyüre. Ez nem sok, azonban ez a kis "kellemetlenség" könnyen kiküszöbölhető, hála a fejlesztők ötletességének. Van micro-SD foglalat. Mint tudjuk, az ilyen kártyák pedig igen nagy kapacitással rendelkeznek, amelyek akár 256-szor akkorák is lehetnek, mint a készülék beépített tárhelye. További jó hír, hogy még csak nem is megfizethetetlen ez a műremek, egy darab ára ugyanis 300 dollár körül mozog (~65.000 forint).A korábban Daewoo Electronics néven ismert Daewoo Lucoms (mindkettő egyenértékű az ismert Daewoo vállalattal) a mai napon mutatta be legújabb készülékét. Nem másról van szó, mint egy Ultra Mobile PC-ről - a dél-koreai vállalat ezzel betörni igyekszik az UMPC-s világba.
A cég már idén májusban forgalmazni kezdi első ilyen kütyüjét, melynek neve Solo M1. Ennek összsúlya 779 gramm (akkuval), 7 inches érintőképernyővel rendelkezik, 1,3 megapixeles beépített kamerával, 512 MB DDR2 RAM-mal, SD-foglalattal lesz felszelve; valamint a 30-60 GB méretig terjedő winchester mellett WiFi és Bluetooth rádiók is helyet kapnak a Solo M1-ben. A 900 megaherzes Intel processzorral felszerelt UMPC maximális kihasználtságon vett üzemidejét 2,5-3,5 órára becsülik.Az ATI bemutatta Crossfire 3200 chipsetét, amely korábban RD580 néven futott. A duál grafikus rendszer két darab x16-os PCI Express foglalatot támogat, és lehetővé teszi, hogy a két videokártyát ne kelljen master és slave módba külön konfigurálni. A vállalat szerint remek tuningolási képességekkel rendelkezik az architektúra. A közlemény szerint akár 60%-os teljesítménynövekedés is elérhető, megfelelő hűtési technológiák alkalmazásával. A rendszer pontos ára egyelőre nem ismert, de elsősorban úgyis csak azoknak szánják, akiknek a teljesítmény a legfontosabb tényező.
Német barátaink foglalatoskodtak egy Glider nevezetű projecten, ami úgy tűnik, hogy most elkészült. Ha minden igaz, akkor Október 10-én kerül a boltok polcaira Németországban, arról viszont, hogy a többi országban mikor jelenik meg a Glider: Collect 'n Kill sajnos nem szolgáltak infókkal. Ha valaki többet szeretne megtudni a játékról az itt klikkeljen.
A Game Factory Interactive és a MiST land South ma sajtóközleményben adta a nagyközönség tudtára, hogy leállították az African Alliance fejlesztését. A két cég közös indoklásában az áll, hogy fontosnak érezték, hogy jelenleg mindenki a nagyobb prioriátsát élvező címek munkálataiban foglalatoskodjon, mint amilyen a Warfare, a 4th Battalion vagy éppen a Jagged Alliance 3D! A készítők ígéretei szerint még ez év végén piacra dobják a Warfare-t és 2006 elején szeretnék megjelentetni a Jagged Alliance 3D-t is. Erre csak annyit tudok mondani, hogy úgy legyen!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)