A Team 17 frissítette készülő alkotásának, a Worms 3-nak a hivatalos oldalát. Többek között fény derült egy igen érdekes kis dologra. Látjátok ezt a kis fickót alant? Nos, ezt a "srácot" nem kevesebb, mint 38 csont, és 700 poligon épít fel... Ez azért mókás, mert még ma is készülnek olyan FPS játékok, melyekben az emberi karakterek hasonló "adottságokkal" vannak felvértezve. Ennek köszönhetően valószínűleg a nyelvnyújtogatás is beépített fícsör lesz a játékban :D
Szépen csendben előkerült egy újabb (ebben a pillanatban még nem hivatalos) Battlefield 1942 demó. Ebben a változatba már a Wake Island nevezetű pályán nyomulhattok, ahol kipróbálhatjátok a légirő első képviselőit... Egy másik érdekesség is előkerült, nevezetesen egy kissebb patch az első demóhoz. Ha letöltöd ezt a kis fájlt, máris három új járgány (Hanomag APC, M3A1 APC, Willy Jeep) áll majd rendelkezésed a csaták során. A játék hivatalos oldalán bővebben is olvashatsz a sikervárományosról!
A Codemasters néhány nappal eltolta következő autós játékának, a Colin McRae Rally 3-nak a megjelenését. Nem kell annyira tartani, mivel a korábban beígért szeptember 27 helyett, a jelek szerint október 11-én jelenik majd meg (vagyis csupán két hétről van szó :D). Addigis ugorjatok be a hivatalos oldalára!
Az orosz 1C Company beindította készülő RTS játékának, a Perimeter-nek a hivatalos oldalát. Itt megismerkedhettek ezzel a különleges alkotással, melyben a stratégia középpontjába a terraformálás kerül! Ez nemcsak jól hangzik, de egy olyan színt is belevisz ebbe a már kissé unalmas stílusba, amit eddig még nem nagyon láthattunk!
A JoWooD megnyitotta a nagyvilágnak, a Drago Entertainment készülő third-person akció-kalandjátékának, a Cold Zero: The Last Stand-nek a hivatalos oldalát. Az egyelőre csak Német nyelven üzemelő szájton máris találhattok pár új képet... Várható megjelenése, ezév ősze.
A Computer and Video Games jelentése szerint, a jövő héten érkezik meg, a boltokban már kapható, aktuális Operation Flashpoint kiegészítés, a Resistance kipróbálható változata. A demóban két pályán tehetjük majd próbára magunkat - érdekesség, hogy ezek nem szerepelnek a bolti játékban! Addig nincs más dolgotok, mint megszemlélni a hivatalos oldalát...
Az AMC Creation elárulta, hogy már régebben bemutatott RTS-szerepjátékuk, a No Name War még idén megjelenik, az Octagon Entertainment gondozásában... Addig nincs más dolgotok, mint figyelni a hivatalos oldalát.
A Battlefield 1942 hivatalos oldalára felkerült egy újabb anim, a még mindig készülő, jelenleg beta fázisban lévő háborús akciójátékról. Ezt, a gyorsabb töltögetés érdekében máris felcuppantottuk szerverünkre, így máris lezúzhatjátok innen (mérete 9,76MB)!
A CDV jóvoltából megtudtuk, hogy beindult az orosz GSC Game World fejlesztés alatt álló alkotásának, az American Conquest-nek a hivatalos oldala. Itt máris egy rakat új képet, artot, hátteret, miegymást találhattok!
Internetes barangolásaim közepette belefutottam a hazai Digital Reality készülő űrhajós alkotásának, a Haegemonia-nak a dobozképére. Nem tévedés, a lenti dobozon látható játékcím valóban Hegemonia, hiszen ez az amerikai doboz. Egy felmérés alapján ugyanis a tengeren túlon inkább ez a cím klappol... Ha érdekel, íme a hivatalos oldalkája.
Előkerült a Cseh székhelyű Fenix Team nevezetű fejlesztőcsapat újabb alkotása, mely a The Legend (avagy eredeti nyelven Legenda) címet viseli. Lényegében egy egyvelegről van szó, melyben megtalálhatóak az RTS és körökre osztott stratégiák, a szerep és akciójátékok legkedveltebb elemei. Ebből máris megszemlélhetitek az első képeket, ám, ha ezzel nem elégednétek meg, innen leránthatjátok az első, játék közbeni videót is! A hivatalos oldala is fut már, ahova újabb infók reményében látogathatsz el...
Alig néhány nap múlva, egészen pontosan augusztus 1-étől beindul az Aquanox: Revelation hivatalos oldala is. Ezt, egy portal site oldja majd meg, ahol megismerkedhettek az újdonságokkal! Addig itt, egy kis visszamálálást szemlélhettek meg...
Az ECTS 2002 hivatalos oldalára felpakolták az idén kiállítók teljes névsorát (ha ez a teljesen végleges lista, akkor bizony sok reményteli alkotás nem lesz jelen...). Ezen a címen ezt ti is megszemlélhetitek, a helyi térképekkel egyetemben. Ez azért érdekes, mert a kiállításra mostantól bárki jöhet...
Beindult a CodeRed elnevezésű, Quake 2-es motor hajtott FPS alkotás hivatalos oldala. A COR Entertainment játékának várható megjelenése 2003 tavasza. Addig látogassatok el az oldalára, ahol hamarosan bővebben is megismerkedhetsz vele (egyelőre elég szerény a felhozatal).
Néhány napja már letölthető az egyik legkedveltebb Half-Life mod, a Day of Defeat legújabb v3.0-ás változata. Ha tudod miről van szó, máris leránthatod, ha előbb megismerkednél vele, kattanj el a hivatalos oldalára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)