Amikor a Minecraft találkozik a Watch Dogs-zal
A Minecraftban az a csodálatos, hogy szinte bármit meg lehet csinálni benne. Még a Watch Dogs-ot is. Főleg a Watch Dogs-ot.
A Minecraftban az a csodálatos, hogy szinte bármit meg lehet csinálni benne. Még a Watch Dogs-ot is. Főleg a Watch Dogs-ot.
Már a Child of Light teszten dolgozunk, de addig is gyorsan itt van Grath kolléga utolsó nagy előzetese, hogy mindenki felkészülhessen...
A Watch Dogs-ba több mint száz órát belepakolhatunk majd és az összes achievementért bizony meg kell majd szenvednünk. Vigyázat, spoilerek következnek.
A Mass Effect 4 fejlesztése valamikor 2012-ben kezdődött és a Bioware Montreal feje szerint már félúton vannak.
A Watch Dogs játékmenetének egyik legfontosabb része a többjátékos mód lesz. De ez persze nem azt jelenti, hogy folyamatosan betörnek majd a játékunkba.
A Watch Dogs kreatív vezetője elmondta, hogy az új trailerben a PlayStation 4-es verziót láthattuk és a Ubisoft nyilvánosságra hozta a konzol gombkiosztását is.
Ennyi felgyorsult a világ. A Watch Dogs megjelenése még több mint egy hónapra van, de már most a folytatásról beszélünk. Morin örülne.
Kipróbáltuk a Watch Dogs-ot és elbeszélgettünk a játék kreatív vezetőjével, Jonathan Morinnal. Két év a hype-vonaton, két nap Párizsban, négy óra Chicagóban.
A Watch Dogs megjelenésének elhalasztása nemcsak nekünk, hanem a kiadónak is fájt. Viszont szükséges volt és egy fontos üzenetet hordozott.
A Square Enix bejelentette, hogy jövő hét csütörtökön kipróbálhatjuk a Hitman franchise új tagját, a Hitman GO-t.
Hamarosan hadba indulhatunk Mr. Freeze ellen, de ellene nem elég Batman hétköznapi kezeslábasa. Megmutatjuk az újat.
A Ubisoft játékai ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz és úgy látszik, hogy ez a Watch Dogs esetében sem lesz másképp.
A Watch Dogs egy egész sor DLC-vel gazdagodik majd a megjelenés után és természetesen jön a Season Pass is.
A Watch Dogs már előrendelhető a Steamen és az adatlapra természetesen a gépigény is felkerült. Ennyi mag egy elcseszett meggyes pitében sincs.
A kreatív vezető, Jonathan Morin elmondta, hogy legkorábban a megjelenés napján játszhatunk majd a Watch Dogs-szal. Demó nem lesz.
A Square Enix bejegyeztette igényét a Deus Ex: Mankind Divided címre videojátékokkal és egyéb szórakoztatóipari termékekkel kapcsolatban.
A Square Enix elmondta, hogy az Eidos Montreal lopakodós játékához előbb érkezik az AMD Mantle-t támogató tapaszt mint hinnénk.
A játék kreatív vezetője szerint Watch Dogs meglehetősen hosszú időre lefoglal majd minket. Már maga a sztori is majdnem két nap lesz.
A Thief teljesen testreszabható nehézsége rengeteg lehetőséget ad a játékosoknak, hogy különböző kihívások teljesítésével villogjanak a többi rajongó előtt. Például ezzel a speedrunnal.
A Watch Dogs kreatív vezetőjének nyilatkozata magyarázatot ad arra, hogy miért is halogatták annyit a játékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)