5 dolog, amiért csalódás az E3
Nem remeg a lábunk az E3 2014 varázsától. Ahogy tavaly, úgy idén is sokat vártunk. Talán túl sokat, és persze nem is kaptuk meg, vagy már tudtuk előre, hogy mit kapunk. Szerintetek kiégtek a gamerek?
Nem remeg a lábunk az E3 2014 varázsától. Ahogy tavaly, úgy idén is sokat vártunk. Talán túl sokat, és persze nem is kaptuk meg, vagy már tudtuk előre, hogy mit kapunk. Szerintetek kiégtek a gamerek?
Az embernek már a saját házában sincsen nyugta, és ez a Metal Gear Solid 5-ben sem lesz másképp.
Bár a játékmenetről halvány lila fogalmunk sincs, annyi bizonyos, hogy az E3-on bemutatott Let it Die-ért csak annak kell fizetnie, aki nagyon akar.
A kiadóvállalat szerint kizárólag játékfejlesztő cégnek lenni veszélyesebb, mint szórakoztatipari céget vinni.
A Ubisoft saját videót szentelt az Assassin's Creed: Unity főszereplőjének bemutatására. Ez itt kérem Arno Dorian!
Az Assassin's Creed: Unity-ből kimaradó női karakterek miatt a Ubisoftot már tegnap támadták, erre rátettek még egy lapáttal a Far Cry 4 kapcsán.
Emlékeztek még a Postal 2-re, amiben méltatlan dolgokat lehetett csinálni békés városlakókkal és macskák végbélnyílásával? Most új DLC-t kap.
A készülő Assassin's Creedben akár négyen is játszhatunk együtt, női karaktert azonban egyikünk sem irányíthat. A Ubisoft szerint ez pusztán produkciós döntés volt.
Megint az Assassin's Creed: Unity van terítéken. Kiderült, hogy Párizs a sorozat eddigi legnagyobb városa lesz, lesz jelenkori szál, viszont a többjátékos módból hiányzik majd valami.
Ahogy arra már számítani lehetett, a Nintendo az E3 2014-en megerősítette a Mario Maker létezését. Csinálj magadnak saját pályát!
Az a helyzet, hogy a Deep Silver tud trailert csinálni. A Dead Island 2 bejelentés mellé odabiggyesztett videó majdnem annyira zseniális, mint az, amit az első részhez készítettek.
A Sony egy nagyon vicces megoldást választott arra, hogy bejelentse, megcsinálja PlayStation 4-re és PS Vitára a Grim Fandago remake-jét.
Egy Assassin's Creed Unity élő demón már túl vagyunk, de a Ubisoft sem mehet el egy szó nélkül a sorozat legújabb darabkája mellett.
Bár a Dead Rising 3 maga hamarosan PC-re is jön, az Xbox One-osok kapnak egy exkluzív DLC-t. Mától tölthető a Super Ultra Dead Rising 3 Arcade Remix Hyper Edition DX Plus Alpha.
Bemutatkozott az Assassin's Creed: Unity! Itt az első élő demó, ami Xbox One-on fut és elég meggyőzően néz ki.
A játékújságírók lassan földet érnek az E3 helyszínén, érkeznek is az első képek. Néhányon egy igen érdekes Assassin's Creed: Unity poszter látható, megy is a találgatás.
Az E3-as leleplezés előtt pár nappal azért még van miről pletykálni. Most egy blog szivárogtatta ki a karaktereket ábrázoló screenshotokat, egy másik forrásból pedig megtudtuk, hogy milyen fegyverrel bővül az asszaszinok készlete.
Raiden konzolexkluzivitása véget ért, már a PC-sek is kaszabolhatnak vele kedvükre.
Nem is lenne Divinity: Original Sin a Divinity: Original Sin, ha pár nappal a megjelenés előtt nem halasztották volna el még egyszer. De nem kell azért nagyon dühöngeni.
Hát nem ettől fogtok a falnak menni életérzésben, de legalább van egy kis kedvcsináló az E3 előtt, ahol június 9-én bemutatják a FIFA 15-öt. Most csak annyi a mottó: Feel the Game.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)