Turok - kiderült, mikor érkezik Xbox One-ra az első és második rész
Napokon belül összemérhetjük erőnket a marcona őslényekkel.
Napokon belül összemérhetjük erőnket a marcona őslényekkel.
A Mafia II és a 2006-os Prey után nem sokkal három másik Xbox 360-as játékot vehetünk újra elő One-on.
Már ma elérhetőek lesznek az első felhasználói tartalmak a városépítős játék One-os változatában.
A közeljövőben befut majd a 1440p támogatás, az Insider program tagjai hamarosan ezt élesben is kipróbálhatják.
A klasszikus sportmárka szerencsés rajongói most egyedi mintázatú konzolokkal dobhatják fel a nappalit.
Izgalmas hétvége zajlik épp, most kiemelten sok játék vált rövid ideig ingyenesen hozzáférhetővé PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en egyaránt.
Eddig csupán azok játszhattak a jelenlegi generációs konzolokon az előző South Park szerepjátékkal, akik előrendelték a The Fractured but Whole-t, viszont mától már nem ez a helyzet, bárki megvásárolhatja. Van hozzá trailerünk is.
Bár remaster előreláthatólag nem készül belőle, az eredeti játékot újra lepörgethetjük a Microsoft konzolján. Egy másik közkedvelt cím is jött vele.
Ezen a héten úgy tűnik, csak egy Xbox 360-as játék költözik át One-ra.
A Comrades DLC-nek köszönhetően kooperatívan is tolhatjuk a Final Fantasyt, és mint a Square Enix megerősítette, PC és Xbox One között szabad lesz az átjárás. Van viszont egy fontos feltétel.
Hagyjátok abba a körömrágást, a Bohemia dolgozik az ügyön.
Hiába a Switch és az Xbox One X, azért PS4-ből is sok fogyott 2017 utolsó negyedévében. Játékból meg pláne.
A Codemasters versenyjátékáról eleinte csak azt tudtuk, hogy PlayStation 4-re fog megjelenni, aztán kiderült, hogy Xbox One-ra is. Most még egy platformmal bővült a sor.
A nyáron önállóan letölthető lesz, de aki már korábban játszana vele, annak lett még egy oka, hogy lecsapjon a Far Cry 5 szezonbérletére.
Február megérkeztével a Microsoft hozzáadott néhány remek címet az előfizetős szolgáltatásához.
Mellette még két játék került fel az Xbox One-on futó Xbox 360-as játékok listájára.
Olyannyira nem csak PlayStation 4-re jön a Dynasty Warriors 9, hogy a Koei Tecmo egy közel fél órás gameplay videóval prezentálja az Xbox One-os változatot.
Az Xbox One játékosok nem csak közlekedésre használják a járgányokat, amivel önmagában nincs is baj, de egy kicsit sokan éltek vissza a konzolos irányítás gyengeségeivel. Ezen változtat a mostani frissítés.
A fejlesztők szeretnék, ha minden platformot a lehető legjobban használná ki az egyre népszerűbb taktikai lövölde. A kérdés csak az, hogy ez mit jelenthet a jelenlegi generáció erősebb képviselőire nézve.
A jelek szerint mégsem ártott volna egy xboxos bétateszt sem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)