World of Warcraft - elindult a Tides of Vengeance második szezonja, megnyílt az új raid
Ma reggel óta Európában is kitárultak a Dazar'alor kapui, és megkezdődött a háború.
Ma reggel óta Európában is kitárultak a Dazar'alor kapui, és megkezdődött a háború.
Helytállóak a korábbi szivárgások és nyilatkozatok, tényleg 2000 eurót kell majd fizetnie annak, aki az elsők között lecsapna a Samsung Galaxy Fold készülékre.
Ennek ellenére a Samsung új zászlóshajói olcsóbbak lesznek, mint az Apple okostelefonjai - elvileg megvan, hogy melyik Galaxy S10 modell mennyibe kerül majd.
Ma szavaznak az Európai Unió döntéshozói a régóta húzódó internetes szerzői jogi szabályozásokról, de úgy tűnik, egyelőre megússzuk a nagy káoszt.
Kárpótolva érezhetjük magunkat a fémdobozos kiadás hiánya miatt.
A GfK közzétett egy 15 ország eladásai alapján összeállított toplistát.
Összeszedtük a legfontosabb infókat a pénteken induló LEC-ről.
Peter Parker kiruccan a vén Európába, de a baj szeretett kontinensünkön is megtalálja. Az újabb kalandba végre bele is tekinthetünk egy előzetesen keresztül, amit most jól kielemeztünk nektek.
Végre megnézhetjük, milyen kalandok várnak Peter Parkerre Európában.
Több európai viszonteladónál is megváltozott a megjelenési dátum.
Nem fémdobozzal kapjuk a Dark Souls játékok gyűjteményét, de így sem rossz a csomag.
A GALAX európai márkájának legújabb grafikus vezérlője teljesen fehér színekbe öltözött.
"Jutányos" áron, már 4000 euróért hazavihető az Intel Xeon W-3175X, ha valaki tuningbarát és komoly processzorra vágyik.
A Riot megvonta a licencjogot 7 európai országtól, köztük Magyarországtól is. Azért nincs még minden veszve.
A OnePlus keményen dolgozik rajta, hogy az első 5G-s okostelefonja olcsóbb legyen 1000 dollárnál (eurónál).
Innentől elvileg tilos az a gyakorlat, amikor például egy német webáruház átirányít a magyar oldalára, mert csak onnan vagyunk jogosultak vásárolni.
Az SCS Software játékának legújabb DLC-jében többek között három újabb országot járhatunk majd be kamionunkkal.
Az Európai Űrügynökség egyik űrhajósa egy olyan szekrényt talált az űrállomáson, ami tele van régi floppy-lemezekkel.
A népszerű rendezvény így már nem csak az amerikai rajongók számára lesz elérhető.
Európában már nem lehet kapni hivatalosan, az Egyesült Államokban is kifogyóban a készlet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)