Amazon Fire TV - a Telltale teljes támogatását élvezi
Az Amazon Fire TV leleplezése után sorra jelentkeznek majd be az eszközre fejlesztő stúdiók a pontos kínálattal: a Telltale az első.
Az Amazon Fire TV leleplezése után sorra jelentkeznek majd be az eszközre fejlesztő stúdiók a pontos kínálattal: a Telltale az első.
A Crooked Mile címmel a közeljövőben játszható lesz a harmadik rész, a megjelenés előtt érkezett egy utolsó kedvcsináló. Vigyázat, spoileres.
EndreMan, Wolfi, aki Paca, és HP. Nem a klasszikus trió, de mégis nekivágtak. Volt móka, kacagás, dráma, rejtély, izgalom, rettegés, felháborító dolgok, 18 éven felülieknek szóló gyermekbarát témák. Meg fegyverek is.
A The Wolf Among Us-szal ellentétben a Telltale-féle Trónok Harca játék nem a könyv vagy a sorozat eseményei előtt fog játszódni, hanem azokkal egyidőben. Mást is megtudtunk a Telltale jelenlegi projektjeiről.
A Bethesda rendesen megpakolta a Wolfenstein: The New Order egyik gyűjtői kiadását, amiben egy Panzerhund szobor mellett rengeteg más apróság szerepel. Csak épp a játék nem.
A Bethesda előrehozta a Wolfenstein: The New Order megjelenését. Ugyanakkor kapjuk meg, mint Amerika.
Az új Wolfenstein egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektet majd a történetre, ami kifejezetten szokatlan egy lövöldétől. A most érkezett trailer legalábbis erre utal.
Wolfi minden egyes szőrszálát kitépte, mire letesztelte a kíméletlen Dark Souls 2-t, de megérte.
Mindössze néhány óra csupán, és kezdetét veszi 2014 második LNL Arénája. A fanfárokat képzeljétek ide.
A Bethesda bejelentette, hogy a Wolfenstein: New Order nem csak PS4-en fut majd 60 fps-sel és 1080p-s felbontással, hanem Xbox One-on is.
Amellett, hogy a Bethesda bejelentette a játék megjelenési dátumát, elárulta azt is, hogy az előrendeléssel hozzáférést kapunk a DOOM bétájához.
Már tegnap óta elérhető a Telltale újabb zseniális játékának második epizódja és ezzel együtt kaptunk egy kis kedvcsinálót a harmadik részhez is.
Egy nem annyira rövid, de azért hasznosan eltöltött pihenő után ma este HP-val kiegészülve visszatér az ördögi trió, tíz hónap után újra Late Night Live Aréna a GSO-n!
Érkezett egy kedvcsináló videó a The Wolf Among Us második epizódjához, amolyan kedvcsinálóként a megjelenés előtt.
Az "Oscar-díjat DiCaprio részére" mozgalom újabb filmmel bővült, amelyet Scorsese profizmusa és a kiváló mellékszereplők csak tovább erősítenek.
Kisebb fennakadások után most már zavartalanul folytatódik tovább a The Wolf Among Us sorozat. Heteken belül jön a második rész.
A két ünnep között közel egy tucat új filmmel várják a mozik a látogatókat, de nincs vész, segítünk választani a felhozatalból.
Már eddig is ütős volt a Countdown to 2014 felhozatala, de most az ingyenes The Wolf Among Usszal, a leárazott GTA V-tel, Diablo III-mal és rengeteg más címmel igazán odacsap a Microsoft.
Ma annak az embernek az összefoglalóját olvashatjátok, aki híressé tette a „fogalmam sincs" mondatot és aki szerint a FIFA 13 a májkrém mellé jár a hipermarketekben.
A hír igaznak bizonyult, mától elérhető a Ghosts The Wolf nevű DLC-je, ami Riley-ból farkast csinál. Pénzért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)