Karma-ban az erő!
A GameSpy hírei szerint, a MathEngine bejelentette, hogy az immáron öt éve készülő Duke Nukem Foreverbe is licenszelték a Karma fizikai motort. Ez két dolgot jelent: még mindig készül a játék, illetve, hogy jó lesz a fizikája :D
A GameSpy hírei szerint, a MathEngine bejelentette, hogy az immáron öt éve készülő Duke Nukem Foreverbe is licenszelték a Karma fizikai motort. Ez két dolgot jelent: még mindig készül a játék, illetve, hogy jó lesz a fizikája :D
A csodás hírek között még egy rakat képet is köszönthetünk. Reggelihez éppen idális... erre tessék:
Ahogy 2002 márciusában mondtam, amint valami új infót megtudok a Titled Mill Entertainment készülő játékáról, azonnal jelentem. Nos, az még mindig nem derült ki, hogy milyen stílusú lesz, sőt, még a címét sem tudjuk, de az már biztos, hogy az Empire Earth motorját használja majd. Az akkoriban megalakult cégnek mostmár több olyan tagja van, akik viszonylag nagy sikerek megalkotásában vettek részt. Amint hivatalosan bejelentik a játékot, ti is tudni fogjátok :)
Végre ismét van miből válogatni. Pont jó így reggeli tájékán vagy suli előtt/helyett :)
Már tavaly augusztusban jeleztem, hogy a Radon Labs (akiktől a Project Nomads is származik) egy újabb alkotáson dolgoznak, nevezetesen a Schwarzenberg-gen. Akkor még nem volt belőle kép, ám a mai hivatalos bejelentéssel megérkeztek azok is! Ha érdekelnek, csattogj el ide.
Nyammi :) Látjátok feleim szümtükkel mennyi finomságot tálaltam? Akkor hát essetek neki :)
Nos, ezúttal is vannak érdekességek, igaz, hogy nem annyira felvillanyozó a felhozatal, mint hogyha mondjuk egy Duke Nukem Forever, Unreal 3, esetleg egy rakat Quake 4 képecske csücsülne itt... azért érdemes ezeket is mexemlélni:
A GameSpy összeállította a maga kis " 2003 legjobban várt alkotásai" cikkjét. Ezen az oldalon a holnapo naptól kezdve megismerkedhettek a 2003-as év PC-s és konzolos "legjeivel". Ma még kicst bugosan működik a weblap :)
A mai felhozatal is hasonlóan dicső, mint a tegnapi :) Ezért hát ehhez is csak jó étvágyat tudok kívánni:
A GameSpy egy igen jópofa kis cikket hozott össze a minap. Ha ellátogattok ide, megszemlélhetitek a 10 legrosszabb játékborítót, amit valaha cisnáltak :D Egész jó móka, érdemes megszemlélni!
A hivatalos XBox Magazine értesülései szerint a Valve feje, Gabe Newell jelenleg is tárgyalásokat folytat a Microsoft-tal arról, hogy mi lenne, ha a Half-Life 2 áttérna az Xbox exkluzív státuszba... hmmm... Azért nem kell ennyire megijedni, mert állítólag PC-re mindneképpen megjelenne. Az infók szerint csak azt szeretnék elérni, hogy konzolok között csak Xbox-szon jelenjen meg. Thanx GameSpy
A Gamespy jelentéséből kiderült, hogy a Command & Conquer Generals fejlesztésű egy újabb mérföldkőhöz ért. A jelek szerint ugyanis befejeződött az aktuális beta tesztelésből gyűjtött információk orvoslása, és már csak a GOLD master lemezt kell legyártani. Ennek értelmében úgy tűnik, hogy a játék valóban meg tud jelenni 2003 február 11-én, ahogy azt legutóbb igérték! Mindaddig látogassatok el a hivatalos oldalára, vagyis ide.
A mai napon a Nintendo hivatalos is bejelentette, hogy hamarosan forgalomba kerül a felújított GameBoy Advance. Ennek legfontosabb különlegessége, hogy extra háttérvilágítást és új küllemet is kapott. Ha érdekel a pontos specifikáció, feltétlenül nézz el ide!
A GameSpy-tól megtudtuk, hogy a Just Flight gondozásában hamarosan megjelenik egy teljesen új kiegészítés, a Microsoft Flight Simulator 2002-höz. Az FS Traffic 2002 legnagyobb erénye, hogy a játékba került AI-t kicserélték egy sokkal intelligensebbre, és így jóval élvezetesebb lesz a játékmenet. Ha esetleg érdekelt vagy a témában, feltétlenül látogass el ide!
A mai felhozatal talán nem annyira dicső, mint szeretnénk, azonban mégis érdemes megszemlélni mindegyik alkotást!
Az ezévi utolsó adag "rántott képviharát" is meghoztam nektek. A legjobb étvággyal fogyasszátok el őket!
Az aktuális felhozatal elég bőkezűre sikeredett! Kiemelném, a hazai fejlesztésű űr-stratégia, az Imperium Galactica III képecskéit, de azért ezek a bizonyos Dragon Empires nyálcsorgatók se rosszak...
Nos, úgy tűnik, hogy a világ online sajtói közül többen is elkészítik a maguk kis 2002-es év legjobbjai listát. Ezúttal a GameSpy-nál jelent meg ez a jelenség. Az érdekessége, és amiért írok róla, hogy a stratégiai játékok közé beválasztották a hazai fejlesztésű Haegemonia-t is! Szóval gyerünk, szavazzunk rá!!! :D
A GameSpy legújabb előzeteséből megtudtuk, hogy a Linden Labs egy eleddig teljesen ismeretlen MMORPG játékon munkálkodik. Ebben a játékos akár saját magát is megalkothatja, hiszen amellett, hogy bárki beleteheti a maga arcképét, még tulajdonságait is beállíthatja majd. A játék elvileg 2003 nyarán jelenik majd meg. Addigis szemléljétek meg a cikket... Klikk.
Itt hozom a szépséges kis esti adagot :) Nem hinném, hogy ezek a játékok bármelyike is listavezető lesz, de azért érdemes velük foglalkozni!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)