Nemrég értesültünk arról, hogy a TDK befejezte a nagy népszerűségnek örvendő CD és DVD médiáinak gyártását. Már akkor is elmondták, hogy inkább áttérnek az újgenerációs adattárolókra, most pedig már kaphatók is az első Blu-ray lemezek. A digitális rögzítés terén világelső TDK megkezdte a 25 gigabájt tárolókapacitású, egyrétegű Blu-ray lemezek szállítását. A médiák egyszer írható, és újraírható változatban is kaphatók, előbbi 19,99; utóbbi 24,99 dollárért. A kétrétegű, 50 gigabájtos lemezek megjelenési időpontja egyelőre nem ismert, de azt már most tudni, hogy az egyszer írható változat 47,99; míg az újraírható 59,99 dollárba kerül majd eleinte. Korábban bemutattak tokos Blu-ray lemezeket is, ám ezt a tervet elvetették, így a médiák tok nélkül, a jelenlegi CD-khez és DVD-khez hasonló formában helyezhetők be az olvasó, illetve író egységekbe. A rivális HD-DVD-vel szemben a Blu-ray egyike előnye a nagyobb tárkapacitás, valamint a nagyobb adatátviteli sebesség. Emellett a tendencia azt mutatja, hogy a Blu-ray támogatói nagyobb számban vannak, ám az előállítási költség és az író-, olvasó egységek előállítási ára a HD-DVD javára billenti a mérleget. Egyelőre nem tudni, melyik lesz a nyerő, mindenesetre a TDK még nem tervezi ilyen formátumú lemezek előállítását.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a DreamCatcher kiad egy speciális, mindenféle jósággal kibővített Collector's Editiont a tavaly megjelent Dungeon Lords nevezetű RPG-jéből. Egy ideje csönd honolt a projekt háza táján, de most megtört a jég, ugyanis megérkezett a gamma demója! Mivel egy korábban - más verzióban ugyan - már megjelent játékról van szó, a demót nem töltjük fel lokálba, de akit érdekel, az ide kattinthatva nyugodtan cibálhatja!
Imhol a demós felhozatal. Ez már kevésbé volt izgalmas, mint a videók, de sebaj. Jó játékot!
Arra az esetre, ha netén lemaradtál volna valamelyik animációról a héten, most összeszedtem őket. Volt pár érdekesség, még mindig érdemes töltögetni. Erre tessék:
Márciusban már hírt adtunk arról, hogy a Cenega Publishing törölte a The Roots című projektet. Akkor még egy halványi remény pislákolt arra, hogy esetlegesen mégis legyen valami, most azonban végleg törölték az RPG-t. A Cenega sajnálja a történteket, és reméli, hogy a leendő kiadványiban mindenki megtalálja a kedvencét.
Ma már szót ejtettünk a Dreamfall: The Longest Journey zenéiről... A fejleményeket alátámasztandó érkezett egy új videó is, amelyben Magnet műveiből hallgathatunk részleteket, miközben a játék bizonyos elemeit mutatják be. Érdekes. Hangulatos. Jó!!
A Spellborn bejelentette, hogy a The Chronicles of Spellborn című MMORPG-hez Jesper Kyd szerzett saját zenéket. A művész korábban a Freedom Fightershez és a Hitman sorozathoz komponált muzsikákat. Kyd előszeretettel használ kórus részleteket, amiket modern alapokra helyez. Nagyjából ez történt most is, azt azonban eddig is tudtuk, hogy a Within Temptation is hozzáad valamicskét a zenei halmazhoz. Jesper Kyd munkáinak néhány részletét meghallgathatjátok a www.tcos.com címen.
Az Atari mostantól letölthetővé tette az Act of War: High Treason című kiegészítőlemezt exkluzív az IGN digitális disztribúciós rendszerén, a Direct2Drive-on keresztül. A dobozos verzió csak egyes nagyobb áruházakban és játékboltokban lesz kapható májustól. Próbáld ki a demóját, ha esetleg most nem lenne most pénzed a teljes verzióra.
Legutóbb januárban mutattunk Nektek Battlefield 2-es machinima videót. Mivel szeretnénk megmaradni a minőségnél, így inkább vártunk, amíg megint olyan alkotás érkezik, amit érdemes szélesebb körben publikálni. Nos, a Noken and Snoken Productions most készült el Mine 2 címet viselő, eddigi talán legviccesebb videóval. A 180 megás és 20 perces összeállítást innen tölthetitek le.
Márciusban bejelentették, most pedig megérkezett az első videó is az Earache Extreme Metal Racing című játékból. Mint az már ismeretes, egy fantasy árkád autós szimulátorról van szó, amely a zene köré épül. A most kiadott animációban közel egy percnyi anyagot tekinthetünk meg, játék közbenről kiragadva. Letöltésért erre tessék:
Nemrég számoltunk be a World in Conflict létezéséről, ami egy olyan valós idejű stratégiai játék lesz, ami a hidegháború idején játszódik, csak épp a megtörtént eseményektől eltérően folytatódnak a fejlemények. A GameSpot interjút készített a fejlesztőcsapat vezető dizájnerével, Magnus Jansénnel, amit újabb képekkel tüzdeltek. És ha még ez sem lenne elég, egy nagyon zsír videót is kaptunk.
Tegnap kijött egy új, négyszáz megás maratoni CellFactor HD videó, ami az elsőhöz képest valóban új jeleneteket tartalmazott, de sajnos ugyanazon a pályán, ugyanazzal az aláfestő zenével. Nos, nyilván sokan úgy döntöttek, hogy egy demó mérete nem ér meg nekik 5 percnyi mozgóképet egy játékból. Ők is jól döntöttek, most ugyanis ugyanaz a videó megérkezett sokkal emberibb, 80 megás méretben, hasonló minőségben. Aki tehát a tegnapit kihagyta, az töltse le ezt.
Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.
Egy hónapja sem volt, hogy hírt adhattunk arról, mely szerint a Microsoft a Volkswagennel együttműködve beépített PC-kkel felszerelt járművön dolgozik. Az óriásvállalat most még merészebb tervvel állt elő. A Microsoft az Abrams M1A1 típusú tankok számára készít komplett irányítórendszert, amely a teljes elektronikáért és mechanikáért felel majd. A fejlesztések már előrehaladott stádiumban vannak, ugyanis a jelenleg tudni vélt információk szerint nyárra készülnek el az első Windows rendszerrel szerelt M1A1-ek. Az amerikai hadsereg 200 darabra adta le előrendelését - a tankokat elsőként Irakban tennék próbára, ahol az ottani rendfenntartó erők használnák azokat.
A Microsoft jelenleg legelterjedtebb operációs rendszerének, az XP-nek egy speciális változata fut majd a tank beépített számítógépén, amelyből minden felesleges funkciót eltávolítottak a még nagyobb stabilitás érdekében. Olyan alapszolgáltatások, mint a zenehallgatás, filmnézés, megmaradtak, a katonák szolgálaton kívüli szabadidős tevékenységének új megvilágításba helyezése végett. A tank ember nélkül irányítható mechanikáit (pl. célzó berendezés, lövegtorony forgatása, lánctalpak kezelése) a Windows környezetre optimalizált, a hadügyminisztérium kérésére fejlesztett szoftverek irányítják majd. Az Abrams M1A1 típusú páncélos egyébként a legmodernebb harci járművek egyike. 32 láb hosszú, 12 láb széles és 8 láb magas. Súlya több mint 67 tonna, maximális sebessége 41,5 mérföld per óra. A négy fős személyzet számára egy 120 milliméteres löveg áll rendelkezésre.Akik mostanában napi 3 percnél többet ültek kedvenc MMORPG-nk előtt, azok számára feltűnhetett, hogy a drága jó Blizzard európai szerverparkja nem mindig úgy működik, ahogy elvárnánk. A legutolsó eset a heti karbantartás körül adódott. Az egész hercehurca odáig fajult, hogy a Cég ma bejelentette: változtatás lesz! Gil Shif, a Blizzard PR bossa nyilatkozott az eset kapcsán: „Az európai géppark jelentős hányada felől már nem sokkal a játék elindulása után érkeztek a panaszok. Ezt természetesen a játékosok szenvedik meg, így radikális változtatásokat vagyunk kénytelenek eszközölni. Április hó végén a teljes franciaországi gépparkot lecseréljük. Az új gépeket az IBM biztosítja, telephelyük pedig London városától nem messze, a cég angol kirendeltségének központjában lesz.” Természetesen ekkora üzleti fogást az IBM sem hagyhat szó nélkül. Larry Hirst, az IBM helyi igazgatója a következőképp foglalt állást: „Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a megállapodás mindenek felett a játékosok érdekeit szolgálja.” Hogy milyen vas kerül az új központba, még nem lehet konkrétan tudni, bár a közleményben az IBM eServer p5 590 nevű, mindenki egybehangzó véleménye szerint csodagépet emlegették. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a megállapodás azon része mellett, amely a játékosokat érinti. Nos, a Blizzard igyekszik minél kevesebb időt tölteni átállással, szóval olyanról nincs szó, hogy „költözés miatt egy hétig zárva”. Viszont, egy ilyen szerverpark – ahogy azt Ti is gondolhatjátok – hatalmas pénzösszegeket emészt fel. Gépek bérlése, karbantartás, mind mind több, mint amennyire az ösztöndíjamból futná... Ezt a Blizzard is tudja, így kénytelen megemelni a havidíjat április hónap végétől, a kétszeresére. Azon felhasználók, akik egy hónapnál tovább elő vannak fizetve, a következő fizetésnél kapcsolódnak a megemelt havidíjhoz, így nekik van szerencséjük. Már ha ezt annak lehet nevezni. Hogy ne veszítsenek játékosokat, május első hetében mindenki kap pár „Epic Coin”-t. Minél több és minél nagyobb karaktere(i)d van(nak), annál többet. És hogy valami értelme is legyen, ezt az epic pénzt elkölthetjük teljesen egyedi lila cuccokra. Ez mondjuk jól hangzik, de ha belegondolok, hogy mostantól egy hónap 6000+, egy GameCard pedig akár 14000HUF is lehet... Hát, én maradnék a régi szervereknél inkább...
A Konami legnagyobb megelégedésünkre úgy döntött, hogy érdemes odafigyelni a magyarországi élvonalbeli futballra. A csapat amellett határozott, hogy az idén megjelenő Pro Evolution Soccer 6-ban helyet kap majd egy újabb bajnokság is, méghozzá a magyar. Ennek értelmében, ahogyan a Premier League, úgy az NB-1 is jelen lesz a szimulátorban. Természetesen az első osztály összes együttese szerepel majd a játékban, így a bajnoki címvédő Loki, a másik két fő bajnoki esélyes Újpest és Fehérvár, valamint az idén gyengélkedő Ferencváros is. Megszokott módon azonban nem eredeti nevükön, hanem kitalált álnévvel kapnak majd helyet a klubok. A DVSC például „Reds”, az Újpest „Purple Devils”, míg a Fradi „Green Eagles” néven kerül majd be a Pro Evolution Soccer 6-ba. Az ígéretek szerint egyébként valamikor idén ősszel kaphatjuk kézhez a PES 6-ot. A játékból készült első képeket itt, míg a videót itt találjátok.
A Fire Department 3 német demóját már kipróbálhattuk, sőt egy videót is megtekinthettünk róla - viszont eddig nem tudtuk, hogy pontosan mikor is érkezik Németországon kívüli régiókba. Nos, a jelek szerint május 19-én. A bejelentést egy új videobemutató kíséri.
Az előző héten adtunk hírt arról, hogy a GTI Racing demója 31-én jelenik meg. Nos, a Techland Xpand Rallyjának motorjára épülő szimulátor demója tényleg megérkezett. A kipróbálható verzió valamivel több mint 400 megabájtot nyom a virtuális mérlegen. Az öt játékmódból egyet próbálhatunk ki, single körülmények között. Három pálya és három Volkswagen vár minket, méghozzá az alábbiak: Golf I, Golf V, Beetle RSI. A demó letöltése különösen javallott! Aki lecibálná, az alant kattanjon. Thanks jd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)