The Escapists 2 teszt - szedd föl, betyár, mindönödet, kitöltötted rabidődet!
Aki a börtönből megszökik, rossz ember nem lehet - tartja a mondás, innen megszökni pedig igazi kihívás lesz.
Aki a börtönből megszökik, rossz ember nem lehet - tartja a mondás, innen megszökni pedig igazi kihívás lesz.
Az új Star Wars mozi, a Zsivány Egyes kapcsán megjelenő játékfigurák stop-motion kalandjának második részében megtudhatjuk, sikerül-e főhőseinknek elszökni a Halálcsillag titkos tervrajzával.
A sokak által a Battlestar Galacticából ismert Katee Sackhoff örült, hogy az ő hangja az egyik első, amivel a VR-ral ismerkedő játékosok találkoznak majd, de a technológiát neki is szoknia kellett egy kicsit.
Kevés olyan játék van, amiben 15 év után még mindig ugyanolyan szívesen kattintgatsz tova a napfelkeltébe, mint ahogy szandálzoknis gyerekként tetted. A Heroes III ilyen.
Még mindig nem áll meg az újabb kocsik áradata a Microsoft üdvöskéjéhez. Mostanra hagyománnyá vált, hogy az egyik járgányhoz ingyen hozzájuthat minden játékos.
A Sonynak szerencsére nagy tervei vannak a The Last of Us-szal. Jöhetnek az első bébirugdalózók, pizsamák és zoknik. Komolyan.
Szépen lassan az Arma II DayZ modjából kinövi magát az önálló verzió, ami ugyan még szandál/zokniban siet a oviba, de már most látszik, hogy nagy tettekre hivatott.
Heti filmajánló rovatunk újabb részében Stallone börtönből szeretne szökni, Carrie 1976 után újra riogat és Az acélember DVD-n jelentkezik.
Igaz, egy teljesen új operációs rendszert kell megszokni, de a ReactOS egy Windows XP/Server 2003 alternatíva, amelyet érdemes megismerni.
Láttam én már furcsa dolgokat a világon, de Dan Luvisi vizuális agymenéseit nem tudom megszokni. Most éppen a Simpson családot vadította be gengszternek.
Békésen és picit szomorkásan telt az első tábor utáni teljes nap - hiába, hozzá kell szokni, hogy újra jönnek a szürke hétköznapok.
Lassan kezdjük megszokni, hogy már a bejelentéseket is bejelentik, de a Monolith legalább viccesre veszi a figurát.
Tegnap bizony sütött a nap, úgyhogy ma mindenki húzzon dupla zoknit!
Nem bírom megszokni még ezt az új évet - tessék, bumm.
Leszokni a dohányzásról nem egy könnyű feladat. Majd meglátjuk, hogy sikerül megállni a bulikon.
Szép szombat reggelt mindenkinek! Remélem, mindenki túlélte a tegnap esti vihart! Sajnos hozzá kell szokni az ilyenekhez.
A DICE belső nézetes akció-kalandja újszerű játékélményt kínál, s mint az kiderült, az irányítást bizony szokni kell.
Ideje hozzászokni: a casual, azaz alkalmi játékok korszaka immáron elkövetkezett: még az is játszik velük, aki élesen tagadja...
Nem is rossz ez a hosszú hétvége, gyanítom, hozzá tudnánk szokni. Már el is gondolkodtam azon, hogy népszavazást kezdeményezek a hosszabb hétvége bevezetése érdekében. Jó reggelt és szép napot Néktek!
Szép jó reggelt! Egyre csak közeledik a tanév vége, így gondolom egyre több a szabadidőtök is, amihez tessék gyorsan hozzászokni, mert a nyáron még több lesz belőle. Hamarosan nekikezdünk a hírcsatornák átfésüléséhez, ám elöbb jöjjön egy vicc Bad Sectortól :).
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)