Kratos sem érti, hogy az Amazon God of War sorozatán miért nem dolgoznak a játékok írói
Christopher Judge szerint furcsa, hogy Hollywood sikeres történeteket vesz át, majd nem alkalmazza azokat, akik megalkották őket.
Christopher Judge szerint furcsa, hogy Hollywood sikeres történeteket vesz át, majd nem alkalmazza azokat, akik megalkották őket.
"Minden USB-kábel egyforma!" - Laikus szemmel külsőre nincs különbség közöttük, mégis ég és föld lehet a különbség. Megmutatjuk, hogyan válaszd ki a számodra tökéletes példányt.
Meglepően visszafogottak az S-Game által megosztott hivatalos hardverkövetelmények.
A mellékszereplőből főhőssé előlépett Sophia legendák nyomába ered az A Plague Tale új fejezetében.
A Microsoft 365 új funkcióit is elveszi azoktól, akik kitartanak a Windows 10 mellett
Egy négyéves hazai kutatás sokkoló száma körbejárta a sajtót, de a mögötte álló módszertan és a hírekből kihagyott intézményi részletek sokkal árnyaltabb képet festenek.
Egy új európai parlamenti tanulmány szerint az élő sportközvetítések illegális streamjeit akár fél órán belül elérhetetlenné kellene tenni. A javaslat a blokkolásba már a VPN-, DNS- és CDN-szolgáltatókat is bevonná, ami jóval túlmutatna a kalózoldalak egyszerű lekapcsolásán.
A korábban bejelentett időpontnál később érkezik, de cserébe elkerüli az őszi tumultust.
Kiválóan passzol az alapanyag a rendező stílusához, ráadásul a casting is remek.
A kínai mobilgyártó éllovasa a szilícium-szén akkuknak, és szeretne is piacvezető maradni. A 12 000 mAh ráadásul nem a végállomás, már a folytatás is készen van a laboratóriumban.
Igazából csak azért fogjuk megvenni ezt az elképesztő skint, mert embereket segíthetünk vele... ugye.
Szeptember közepétől AI Persona jelölést kapnak a mesterségesen létrehozott előadói identitások, és alapból a Spotify ajánlórendszeréből is kikerülnek.
Ha van mit csinálni, nincs idő nézelődni.
A vállalat vezetője szerint a műholdas internet hamarosan az autók alapvető képességének fog számítani, a Cybercabbel kezdődik a sor.
A játékhoz illő, Triforce-os konzolokat kapnak a rajongók.
Jó számokat produkál játék, ezért a Pearl Abbys több tervét is közkinccsé tette.
Emellett megerősítést nyert, hogy cserélhető az akkumulátora.
A Project Sirius fejlesztőcsapata ismét összement, ráadásul ez már a második komolyabb leépítési hullám a hányatott sorsú The Witcher-projekt történetében.
A korábban koncepcióként mutogatott telefonból működő termék lett: a motoros gimbal gyorsan reagál, követi a témát és látványos kameramozgásokra is képes. A szokatlan konstrukció ugyanakkor néhány kompromisszumot is hoz.
A fejlesztők 30%-a továbbra is szeretne minél kevesebb AI-t használni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)