Egy újabb elszomorító adat a kalózkodás mértékéről
A Punch Club kiadója néhány elég elkeserítő statisztikát osztott meg, amikből kiderül, hogy a kalózkodás bizony az indie fejlesztőket is elég komolyan sújtja.
A Punch Club kiadója néhány elég elkeserítő statisztikát osztott meg, amikből kiderül, hogy a kalózkodás bizony az indie fejlesztőket is elég komolyan sújtja.
Egy indie fejlesztő állítása szerint vannak videósok, akik szívesen játszanak szinte bármilyen játékkal, de csak ha a játék kódja mellé egy nagyobb pénzösszeget is küld a stúdió.
A Microsoft egy ideje az indie fejlesztőkkel is igyekszik barátkozni, hogy minél több érdekes játék jelenjen meg az Xbox platformon, a gamescomon pedig kiderült, hogy a We Happy Few is tesz egy látogatást az Xbox One-on.
Eddig talán azt gondoltuk, hogy a függetlenségre mindennél jobban vágyó indie fejlesztők és a cégóriásokat irányító kiadók egyszerűen nem férnek meg egymás mellett. Az utóbbi idők meglepetésjátékai láttán azonban talán érdemes mindezt újragondolni.
A Fourattic indie fejlesztőstúdió Kickstarterre vitte projektjét, a Crossing Soulst, de a játék meg fog jelenni, akár sikeres a kampány akár nem.
A Valve piacterének rendszerét eredetileg azért hozták létre, hogy a kisebb fejlesztők is kapcsolatba léphessenek a rajongókkal. Ez nem mindenkinek működik, így voltak, akik összefogtak.
Egy indulatos Twitter üzenet kellett csak ahhoz, hogy a Paranautical Activity fejlesztőjének fenekestől felforduljon az élete. Már ő is belátja, hogy hibázott.
Egy sértődött fejlesztő és az ő meglehetősen aggasztó Twitter üzenete miatt egy játékkal kevesebb lesz a Steam halloweeni ajánlatában.
Az A-Steroids (sokatmondó név) nevű indie fejlesztő bejelentette új ingyenesen játszható mobil játékát. Bárcsak úgy vigyoroghatnánk, mint játékbeli klienseink.
Sok feltörekvő indie fejlesztő van ma a piacon, de a legtöbben kézzel sem készítenek olyan játékot, mint amilyet Max Strzelecki lábbal hozott össze.
Az Unreal Engine 4 már az indie fejlesztők számára is megfizethető, de az Epic szeretné, ha a jövő fejlesztői is kipróbálnák az SDK-t.
A brit indie stúdió, a Puppygames egyik munkatársa szerint a bunkó gamerek túl sok szakmabelit készítenek ki. Mert aki szívére veszi a trollokat, annak vége.
...akkor ma nem dolgoznék. Egy lelkes indie fejlesztő fogta a BioShock assetjeit és bedobta őket az Unreal Engine 4-be. Mi pedig sírunk.
Flashjátékként kezdte, később PC-re és PlayStationre is megjelent az indie fejlesztők puzzle-platformer játéka, amelyből mára több mint egymillió fogyott.
Minden idők egyik legjobb horrorjátéka most új köntösben térhet vissza, persze nem a Capcom, hanem indie fejlesztők jóvoltából.
A Steam által méltatlanul mellőzött indie fejlesztők összeálltak, hogy együttes erővel terjesszék játékaikat. Néhány alkotás most féláron kapható!
2012. augusztus 30-án indult útjára a Valve kezdeményezése, amely az indie fejlesztőket igyekszik szélesebb platformhoz juttatni. Most rengeteg új cím kapott zöld lámpát.
Az SCE America főnöke, Jack Tretton szerint nem a nagy kiadók viszik előre a játékipart és nem is ők a legjobbak.
Úgy tűnik a Microsoft nem adja fel a harcot, és tovább küzd a játékosok kegyeiért, ezúttal a független fejlesztőkön keresztül.
A Microsoft legújabb döntésének értelmében az indie fejlesztők nem adhatják ki saját maguk a játékaikat az Xbox One konzolra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)