Újabb stúdió kénytelen szélnek ereszteni az alkalmazottai nagy részét
Pedig nemrég jelent meg a legújabb alkotásuk.
Pedig nemrég jelent meg a legújabb alkotásuk.
Egy vizsgálat szerint 3x több biztonsági rés van a töretlenül népszerű OS-ben, mint a tömegek által utált Windows 11-ben. Vajon a Linux-Windows 10 mérőszám akkor mi lehet?
A kiadó szimulációja 2010 óta egyszer sem tévedett.
Három újdonság is bekerült a magyar top 10-be.
Ami nem lenne baj, de egyre veszélyesebb a régi operációs rendszer használata.
A predikciós piacokon arra fogadott, hogy az elnök milyen szavakat említhet beszédjében, amivel több mint 100 ezer dollárt keresett.
Végre validálható lesz a sok 100 órát igénylő achievementekbe beletett játékidő.
De a Japan Online Game Association felmérése szépen megmutatja, hogy miért is fontos megvizsgálni az adatok mögött álló tényeket.
A Vaiana szemmel látható bukás, de mi a helyzet az elmúlt 10 évben összességében?
Nolan 2012 óta nem nyitott ekkorát az észak-amerikai mozikban.
Olyan lézerfegyvert fejlesztettek ki a németek, ami mindössze 1 dollárért bármilyen drónt 100%-os hatékonysággal leszed.
A Marvel uralja a listát, de az első három helyért óriási a harc.
Legalábbis ezt állítja a gyártó, aki szerint a Red Line of Death jelenségtől nem kell megijedni.
Mutatjuk, ki és hogyan veheti igénybe a két részletben folyósított juttatást.
A 7100 mAh-s telephez 90 wattos gyorstöltés társul.
Egy kutatás szerint 10-ből 9 platform egyszer sem kérte a megadott életkor igazolását.
A Nova Lake újra behozhatja azt, amit az Alder Lake óta hiányolnak.
Több mint egy évtized után búcsúzik a Velencei-tótól az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.
Pörög tovább a magyar számítógépes múltját boncolgató doku kampánya.
Összegyűjtöttünk tíz olyan kész címet, amelyeknek már rég a polcokon kellene pihenniük, a sors azonban megfosztotta őket a megjelenés esélyétől.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)