Dota 2 The International 2015 - 15 millió dollárnál jár a nyereményalap
Tovább hízik a legnagyobb Dota 2 bajnokság nyereményalapja, sikerült átlépni az utolsó mérföldkövet is.
Tovább hízik a legnagyobb Dota 2 bajnokság nyereményalapja, sikerült átlépni az utolsó mérföldkövet is.
Jim Ryan, a Sony európai főnöke beszélt a PlayStation 4 jelenlegi helyzetéről, ami az európai piacot illeti, ennek kapcsán kitért a konzol árára, a játékokra, és persze a Project Morpheusra is.
Tizenkét év után tavaly július elsején elbúcsúztunk a magyar internet egyik legnagyobb csodájától. Köszönünk mindent.
A Föld lassuló forgása miatt holnap egy másodperccel hosszabb lesz a nap, ez az aprócska eltérés azonban komoly károkat is okozhat, ha nem járunk el elég körültekintően.
Már mobilokon is püfölhetjük egymást a Mortal Kombat X harcosaival, de bárcsak ne tehetnénk.
Újabb olyan látványos eredményt sikerült elérniük a szakembereknek, amely jelentősen hozzájárul majd a világ optikai hálózatainak fejlődéséhez.
Fogjunk egy Guiness-rekorder zongoristát és egy ismert pop számot, gyúrjuk őket össze, az eredményt pedig osszuk meg egy közösségi oldalon. Az eredmény? Hatalmas siker.
A PlayIT Show 8.2 Debrecen utolsó perceiben kaptuk mikrofonvégre a TheVR-os srácokat, akik örömmel számoltak be az expón szerzett élményeikről.
Tovább épül-szépül a világvége, legalábbis a Tripwire víziója a Zedek támadásáról, így az Early Accessben lévő Killing Floor 2-ben egy új pályán robbanthatunk és gyújtogathatunk nemsokára.
Most egy női zsoldoson a sor, hogy megmentse az elnököt és kiírtsa egy idegen faj majd' teljes populációját. Ilyen lesz a Bombshell, amiben szakadnak a fejek, hektoliterszámra folyik a vér, és robban minden, ami csak egy kicsit is gyúlékony.
Az amerikai Nintendo fejének manapság az a nem túl hálás feladat jutott, hogy az E3-as előadásuktól többet váró rajongókat valahogy lenyugtassa. Szerinte nincs okuk aggódni a sorozatért azoknak sem, akiket nem győzött meg a Metroid Prime: Federation Force.
Három hosszú évvel a japán megjelenés után lassan nyugatra is megérkezik a Yakuza 5, addig pedig egy interjúban hallgathatjuk meg a fejlesztés két vezetőjét a játék világáról és a történet alakulásáról az ötödik részben.
Pete Hines mesélt arról, hogy miért jelentette be a Fallout 4-et egészen máshogy a Bethesda, mint azt más kiadóktól megszokhattuk
Néhány érdekes kép bukkant fel a napokban az interneten, amelyen a jelek szerint a Neocore Games készülő játéka látható. Ez bizony izgalmasnak tűnik.
A DOOM-ot túlzott brutalitással vádolni kicsit olyan, mintha egy pornóba azért kötne bele az embert, mert túl sok benne a szex. És ez így is van jól.
Még az E3 2015-ről maradt ránk egy gameplay demo az Anno 2205 kapcsán, amelyet a Blue Byte kreatív igazgatója kommentál nekünk.
A Life is Strange csapata azt ígérte, hogy bemutatják új játékukat az E3 2015-ön és nem okoztak csalódást: megérkezett a Vampyr első trailere és vele az első részletek is.
A Total War: Warhammer évek óta az egyik legizgalmasabb projekt a stratégiai játékok műfajában, a játék írója, Andy Hall pedig most be is vezet minket a kulisszák mögé.
Az E3 2015-ön az Avalanche Studios játékdizájnerével beszélgettünk az új Mad Max fejlesztéséről és a játék meglepetéseiről.
Két dolog minden évben biztos pont az életünkben: a Reszkessetek betörők karácsonykor és a következő FIFA epizód megjelenése ősszel. Utóbbiról beszélgettünk Los Angelesben a játék senior producerével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)