Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 5671

[MOVIE] MTV-Xbox 360 teaser

Hír | 2005.04.23 17:26

A tervek szerint még az E3 előtt be szeretné mutatni a két konzolóriás, a Microsoft és a Sony is az új generációt. A Sony ezt megtette volna már, ha nem ütközött volna néhány technológiai problémába. Ám A Microsoft sem ül tétlenül, hiszen egy megállapodás értelmében az amerikai MTV-vel közös kampányba kezdett, aminek végkiteljesedése május 12-én és 13-án egy félórás promóciós műsorban mutatkozik majd meg. Állítólag a show házigazdája a Gyűrűk Urából ismeretes Elijah Wood lesz, aki maga is Xbox mániákus. Emellett a Pepsivel karöltve is szeretné a redmondi cég reklámozni az Xbox 360-t. Nos, most az MTV műsorának fél perces előzetesét tölthetitek le innen.

[DEMO] Rising Kingdoms

Hír | 2005.04.23 13:33

Megjelent a Rising Kingdoms demója, amely egy gyakorló-, valamint két multis pályát tartalmaz, amiken egyébként az MI ellen is játszhatunk. Emellett kapunk még egy küldetést a Foresters kampányból. A játékhoz egyébként mellékelnek még pályaszerkesztőt is. Ha megtetszene valakinek, hamarosan lehetősége is válik megvásárolni. Addig azonban próbáljátok ki, töltsétek le innen (128 MB).

GTA: San Andreas infóz

Hír | 2005.04.22 22:10

A GTA Online oldalait böngészve találtam rá a következő hír témájára. Mivel a GTA: San Andreas megjelenésének napja már vészesen közeledik, nem csoda, hogy mindenki várja. Ennek megfelelően a kölönféle internetes magazinok meginterjúvolták a fejlesztőket, és sikerült pár szebb képet is kicsalni belőlük. Mármint a gépükről :) A fenti linken mindkettőt emgtaláljátok.

[MOVIE] S.C.A.R.

Hír | 2005.04.22 21:58

A harmadik videó is kifutott végre. Sokáig volt a boxban... A S.C.A.R. - Squadra Corse Alfa Romeo című autóversenyzős játékról vagyon szó. A szóban forgó animáció a 8C Competizione verdát mutatja a milánói pályán, nagyjából egy percen keresztül. A közel 30 megás fájlt innen zúzhatjátok.

[PATCH] Stronghold 2

Hír | 2005.04.22 21:50

Nem túl régóta lehet kapni a Stronghold 2-t, ami ugyebár egy várépítős stratégia, de máris megjelent hozzá az első javítás. Jobban utánanézve azonban kiderül, hogy nem is igazán javításokról, mint inkább kiegészítésekről, új funkciókról van szó. Megemlíteném például a LAN támogatást, de számtalan apróságot alakítottak rajta, úgyhogy aki szükségét szerzi beszerzését, kattintson ide, ha az amerikai verzióval rendelkezik. Más esetben itt megtalálható az összes változathoz. Ja és 27 mega körül van a csomag.

[MOVIE] Star Wars: Battlefront II

Hír | 2005.04.22 12:17

A GameSpotos gyerekek az elsők, akik videót szállíthattak a mostanában bejelentett Star Wars: Battlefront II-ből. Lényegében ez egy videó interjú, melyben Shara Miller, a LucasArts képviseletében mesél róla érdekességeket. Elmondása szerint az első rész összes egysége benne lesz, semmit nem vettek ki, csak bővítették a felhozatalt. Nagyon nagy hangsúlyt fektettek a különféle űrcsatákra, próbára tehetjük magunkat a harmadik rész legnagyobb összecsapásaiban is. Sok olyan érdekesség is lesz benne, melyekről egyelőre nem beszélt, de ezek állítólag olyanok, amit még nem láthattunk ilyen akciójátékban. Még annyi érdekesség derült ki, hogy a második részben nem lesz maximalizálva a képkockák száma, így az igazán gyors géppel rendelkezőknek sokkal jobban fog futni, mint az előd. Akit érdekel a teljes interjú (mely több látványos ingém jelenetet is tartalmaz), az kattanjon ide. A kép alatt található kicsi kék, "Stream for free" feliratra kattintva meglesheted. Update: Most kaptunk infót Forceuser-től (köszönet érte), aki megtalálta az egyelőre igen visszafogott tartalommal bíró hivatalos oldalt is. Érdemes csekkolni!

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2005.04.22 10:15

Megint akadt egy kis ráérő néhány órácskám, ígyhát igyekeztem frissíteni kicsiny galériánkat. Szerintem megint van mit nézegetni, úgyhogy máris mutatnám az irányt:

  • Age of Conan: Hyborian Adventures (9)
  • American Civil War: Gettysburg (6)
  • Chrome SpecForce (12)
  • Democracy (5)
  • Diabolique: Licence to Sin (4)
  • Earth 2160 (40)
  • East Front (3)
  • El Matador (6)
  • Heroes of Might and Magic V (6)
  • Madden NFL 2006 (5)
  • Neuro (7)
  • Omar Sharif 3D Bridge (13)
  • Rising Kingdoms (4)
  • Sparta: Ancient Wars (2)
  • Star Wars: Battlefront II (6)
  • Star Wars: Empire at War (15)
  • Star Wars Galaxies: Rage of Wookiees (13)
  • Takeda 2 (20)
  • The Sims 2: Nightlife (2)
  • The Witcher (7)

  • Március kelendői

    Hír | 2005.04.22 08:55

    Amerikában márciusban az alábbi játékokat adták el legnagyobb példányszámban az NDP felmérései szerint. 1. The Sims 2: University 2. World Of Warcraft 3. The Sims 2 4. Brothers In Arms: Road To Hill 5. Half-Life 2 6. The Sims Deluxe 7. Star Wars: Republic Commando 8. Matrix Online 9. Halo: Combat Evolved 10. Star Wars: Knights Of The Old Republic 2: The Sith Lords 11. Roller Coaster Tycoon 3 12. Seaworld Adventure Parks Tycoon 13. The Sims: Unleashed 14. MVP Baseball 2005 15. MS Zoo Tycoon 2 16. Lemony Snicket: Series Of Unfortunate Events 17. The Sims: Superstar 18. MS Flight Simulator 2004: Century Of Flight 19. Call Of Duty 20. Rome: Total War

    SW: Battlefront 2 infóz #2

    Hír | 2005.04.21 09:36

    Pár napja már írtunk a Star Wars: Battlefront II-ről, azonban a mai napon is érdemes megemlíteni a drágaságot. A hivatalos oldal saját bevallása szerint órákon belül, még ma rengetek screenshotot fog leközölni, érdemes lesz figyelgetni. Ezen kívül pár infómorzsát is meghagytak nekünk azok a fránya varjak, akik a nagy részét nem átallották felcsipegetni. Amit tudni most: a játék erősen hajt a szingli részre is, nem csak multi-mókát kapunk a pénzünkért. A 12 játszható bolygó mindegyikén csak egy pálya lesz, elősegítendő a változatosság érzését. S hogy a filmes akutalitásokhoz is kötődjünk, a játékban pár bolygót eddig nem láthattunk, majd az új moszifilmben (például Utapau, General Griveous rejtekhelye, vagy Mustafar vulkanikus világa, ahol Anakin véletlenül hozzáér a forró kávéfőzőhöz, így szerezve maradandó égési sérüléseket). Summa summarum: tessék nagyon sasolni ma a fenti linket!

    Call of Duty 2 képek

    Hír | 2005.04.20 09:07

    Az éjszaka folyamán befutottak a legelső, neten is publikálható hivatalos képek a Call of Duty 2-ből. Ezeket természetesen már korábban láthattátok a GameStar hasábjain, de hátha valakinek még lehet újat mutatni :) A hármas csomagolás alant található, az Activision elmondása szerint az E3-ig már semmi új nem érkezik majd róla. Akkor azonban... :P

    HL2: Aftermath infók

    Hír | 2005.04.20 08:55

    Néhány napja jelentette be a Valve, hogy Steam rendszerén keresztül letölthető lesz majdan (persze némi della átadása után) a Half Life 2 első kiegészítése, az Aftermath. Namármost eddig nem sokat lehetett róla tudni, most azonban érkezett néhány konkrétum. Úgy fest, hogy a játék kint lesz az idei E3-on, ahol szépen be is mutogatják a negyérdeműnek (ezzel párhuzamosan, szinte biztos, hogy lesz belőle videó is). A megjelenés idén ősszel várható, remélem nem szeptember elején... :P Végigjátszása körülbelül a teljes játék idejének egyharmada lesz, ami eléggé szomorú, figyelembe véve, hogy azt körülbelül 8-9 óra alatt végig lehet nyomni. Ja és igen, csak és kizárólag Steamen keresztül lesz letölthető, vagyis nem lesz bolti, dobozos változat.

    Mindemellett két apróság derült ki a sokak által várt, teljesen ingyenesen letölthető The Lost Coast című pályáról. Ha minden jól megy májusban érkezik, és végigvitele 20-40 percet vesz majd igénybe. Tudjátok, ez az a pálya, ami már támogatja az egyelőre igen új HDR technológiát (vakító fények és a többi). Csak győzzük kivárni!

    Heroes V képek

    Hír | 2005.04.19 21:47

    Néhány új kép került fel a Bonusweb oldalára a Heroes of Might & Magic V című stratégiából. Hát, annyira nem lesz ronda, de szerintem nem csak én vagyok úgy vele, hogy inkább a játékélményre feküdjenek rá a vizuális megjelenítés helyett, vagyis mellett. :)

    Gothic 3 manna

    Hír | 2005.04.19 09:34

    BlackWood talált egy felettébb fontos fórumot, a Gothic 3 szempontjából. Egyrészt új információkat tudhatunk meg a készülő alkotásról (bár ezek nem hivatalos adatok), másrészt valami ügyes germán szkeneket, pontosabban kamerás mobilos fényképeseket készített egy magazinból - szerintem. Az infókból a fontosabbak: háromszor nagyobb bejárható terület, állatokra fel tudunk majd ülni, tapasztalt harcosként kezdünk, hat faj közül választhatunk... a többit a fenti linken angolul elolvashatjátok. A képeket pedig alant csodálhatjátok meg. Update: Izé, szóval a kiadó hivatalos kérése után inkább leszedtük a scanneket. Amíg lehet, csekkoljátok azon a fórumon, amelyen találtuk. Link odafent, písz :)

    [MoD] Half-Life 2 CTF

    Hír | 2005.04.17 10:32

    KeldorFiremanGSKT talált egy modifikációt a Half-Life 2-höz. Nagyjából eme ok miatt teszem csak ki, meg hát mert vasárnapi pangulás van... Szóval ez egy zászlórablás mod, de csak béta. Ezen az oldalon megtalálhatjátok az eddigi összes kiadott verzióját, a legalul található konverálóval pedig a saját készítésű CTF pályákat alakíthatjuk át. Mivel azonban egyik fájlról sincs semmi információ, így azok kipróbálásáért nem vállalunk felelősséget!

    [PATCH] NASCAR SimRacing

    Hír | 2005.04.16 14:33

    Az EA kiadta legfrissebb javítócsomagját a NASCAR SimRacinghez, melyet feltelepítve a játék megkapja a 1.0.2.5 jelzést. Már önmagában ezért érdemes feltolni, de ezen túl még néhány hibát is javítani fog ám. Állítólag szingli és multi módban egyaránt gondjai voltak az előző verziónak. Nos, éppen ezért töltsétek le innen a 21 megás fájlt.

    'Napot!

    Hír | 2005.04.16 14:18

    Kellemes szombat délután! Remélem Nektek jobban indult a nap, mint nekem. Én ugyanis most tudtam meg, hogy a GPRS csomagomban foglalt 500 megát csak csúcsidőn kívül tudom felhasználni, így utólag visszaszámolva az utóbbi pár napban sikeresen elneteztem úgy 12 ezer forintot... Lehet, hogy nem kifizetődő csúcsidőben használni? :) Na mindegy, majd lesz valahogy, viszont olyan viccet találtam, ami még engem is jobb kedvre derített.

    - Tudsz egy francia mondatot? - Én tudok: Mösziő lök a padon, mádám visít de tűr. Óvatos férj a feleségének: -Drágám! Macska előttünk... alattunk... mögöttünk.

    [PATCH] KotOR 2

    Hír | 2005.04.15 18:01

    Elkészült a Star Wars: Knights of the Old Republic: Sith Lords 1.0b jelzésű legújabb javítása, amit erről az oldalról le is tölthettek. Mérete 12 mega és számtalan bug mellett két új funkciót is hozzáad a játékhoz. Az egyik, hogy ezentúl Intel i915 chipset is támogatást élvez, a második valami hang cucc, amit én nem igazán értek, mert - kövezzetek meg -, de nem igazán volt szerencsém a játékhoz. No, mindegy, itt egy közvetlen link :) (Thanks Kumbi from SPYNews!)

    [MOVIE] Conspiracy: WoMD

    Hír | 2005.04.15 12:17

    Az Oxygen Interactive gondozásában készülget már egy ideje a Conspiracy: Weapons of Mass Destruction, mely egy olcsó kategóriás FPS szentség. Namármost, mint ilyen, nyilván nem lesz egy világsiker, de legalábbis a Half-Life 2 babérjaira tuti nem fog törni, dehát majd meglássuk mi sül ki belőle. Addigis tiszteljük meg ennyival a Kuju Entertainment munkáját, hogy csekkoljuk a videót:

    The Sims2™ Éjszakák kiegészítő

    Hír | 2005.04.15 10:13

    Az Electronic Arts bejelentette a Maxis™ stúdió – a népszerű The Sims™ franchise alkotóinak – legújabb, fejlesztés alatt álló játék szoftverét, a The Sims™ 2 Éjszakák-at. A játék a 2004 szeptemberében elsöprő sikerrel megjelent, és az eddig legsikeresebben értékesített, mostanáig 4,5 millió példányban eladott PC-s játék, a The Sims™ második kiegészítője. A The Sims Éjszakák-ban a játékosok simjeikkel meghódíthatják az új belváros legmenőbb, legfelvágósabb szórakozóhelyeit, életüket az új randi móddal fűszerezhetik, valamint megismerkedhetnek a legújabb, kicsapongás életcéllal. The Sims Éjszakák segítségével a simek felfedezhetik az éjszakai élet lehetőségeit, akár egy romantikus esti randin, akár egy nagy buli részeseként a haverokkal. Az új randi módban a játékosok lemérhetik, hogy a többi sim mennyire illik hozzájuk, ez pedig a későbbiekben kihathat kapcsolataikra. Az új kicsapongás életcél bevezetésével a simek vágyai a felejthetetlen randevúk, áttáncolt éjszakák és romantikus vacsorák köré csoportosulnak. A csörgéshez és ellazuláshoz megfelelő hangulat 125 vadonatúj tárggyal teremthető meg, köztük DJ pulttal, diszkógömbbel és a VIP bulik egyéb kellékeivel. További információkat itt találhattok, a hírért köszönet tomboy-nak!

    [KéPZ] Frissítés!!

    Hír | 2005.04.13 22:00

    Talán nem oly izgalmas a felhozatal, mint szeretnénk, de legalább változatos. Ha gondolod, tekintsd meg a ma esti felhozatalt. Íme:

  • Bet On Soldier (42)
  • Brian Lara International Cricket 2005 (11)
  • Etrom (20)
  • Guild Wars (4)
  • Harry Potter and the Goblet of Fire (3)
  • Jagged Alliance 3D (7)
  • S.C.A.R.: Squadra Corse Alfa Romeo (20)
  • Terrorist Takedown: Payback (6)

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)