Szervízcsomag a Windows 7-hez, pár héten belül
A megjelenés óta alig telt el egy hét, máris bejelentették az SP1 érkezését.
A megjelenés óta alig telt el egy hét, máris bejelentették az SP1 érkezését.
A magyar nem épp tengeri ország, ennek ellenére itt is létezik sok-sok ember, aki szeret hajózni.
Sok zenekarra mondjuk, hogy legendás, de igazán legendás csak kevés van: ilyen a Queen.
Energiaitallal tuningolt pályacsomag megjelenésére számíthatunk jövő tavasszal.
Holnap érkezik a második pályacsomag a Batman: Arkham Asylumhoz, kizárólag konzolokra.
Ahogyan azt az Eiods megígérte, immár elérhető az Insane Night Map Pack DLC, bár egyelőre kisebb buktatók is akadnak.
Türelem rózsát terem, PC-s CoD: WaW-játékos esetében pedig minden jóval telepakolt frissítést.
A Capcom akciójátékának előrendelői egy hiper-szuper hátra szerelhető rakétával gazdagodnak.
Csupán néhány nap kellett ahhoz, hogy a Map Pack 3-at egymilliónál is többen töltsék le.
A Capcom is beparázhatott a nagy karácsonyi őrület miatt, mert a Dark Void megjelenését jövőre csúsztatta. Szerencsére nem jövő karácsonyra.
A Treyarch nem szakítja meg a tendenciát, a következő patch már javában készül, és tartalmazni fogja az új pályákat is.
A játékosoknál már csak az Activision várja jobban a Modern Warfare 2 startját. Az előrendelések számát elnézve, ez érthető is.
Rövidesen megjelenik a jelen állás szerint utolsó második világháborús Call of Duty újabb pályacsomagja.
A Capcom döntése értelmében a jetpackes repkedéssel izmozó Dark Void megjelenését 2010-re csúsztatták.
A Treyarch három újabb képet mutatott be az augusztusban érkező pályacsomagból.
A Treyarch és az Activision mindent megtesz azért, hogy hosszabb távon is életben tartsa a második világháborús FPS-t.
Egyelőre nem több puszta spekulációnál, de nagy az esély arra, hogy az Ossian Studios készítheti a második NWN 2 kalandcsomagot is.
Már csak órák kérdése, és a PC-s játékosok is rászabadulhatnak a Map Pack 2 új pályáira.
Az utóbbi időben több újfajta cikkel is kisérleteztünk itt a GSO-n: itt a legújabb, amely frissen megjelenő PC-s játékok borítóit mutatja meg.
Van itt ez a Treyarch nevű társaság: szoktak Call of Dutykat fejleszteni. És továbbfejleszteni is!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)