[PATCH] Gothic 3 közösségi javítás
A Gothic harmadik része tele volt hibákkal, de a fejlesztők folyamatosan adagolták a javításokat, egészen a közelmúltig.
A Gothic harmadik része tele volt hibákkal, de a fejlesztők folyamatosan adagolták a javításokat, egészen a közelmúltig.
A Fűrész sorozat harmadik részének sikere után szinte nem is volt kétséges az, hogy a film készítői egy újabb résszel fognak előrukkolni az elkövetkezőkben, de senki se gondolta volna azt, hogy ilyen hamar. Szinte teljes titoktartásban készült a negyedik rész, amelyből ma kikerült egy exkluzív kép.
A Project Gotham Racing sorozat konzolon hódít már évek óta, a harmadik rész azonban már az új Xbox 360 konzolra érkezett meg, ami nagyszerű grafikát tett lehetővé a játékban.
Csak pár hete került a mozikba a Karib Tenger Kalózai sorozat harmadik része máris túl lépte a fél milliárdos álom bevételt világszerte. Ez a nyár úgy látszik a rekordokról és a folytatásokról fog szólni.
A StarCraft 2 bejelentése előtt lázban égett a játékos társadalom, hogy vajon mi rejtőzhet a Blizzard honlapján felbukkant "idővonal" kérdőjele mögött. Egyesek a StarCraft folytatására tippeltek, mások a Diablo harmadik részét látták volna szívesen. Miután kiderült, hogy a népszerű sci-fi RTS folytatása készülődik, felmerül a kérdés, hogy mégis mi hír a hack’n’slash játékok atyja körül.
Igaz a Karib Tenger Kalózai harmadik része, A világ végén már megy a hazai mozikban, mégis ma jött az a figyelmeztetés, hogy aki türelmesen végigvárja a castlist lepergését, az egy extra plusz jelenettel gazdagodhat a film legvégén.
A nálunk holnap után kikötő Karib Tenger Kalózai harmadik részéből ma napvilágot látott egy újabb kis klipecske, ami a film egyik leglátványosabb jelenetét boncolgatja a film producerének, Jerry Bruckheimernek a társaságában.
Már hat év telt el azóta, hogy először láthattuk a hatalmasra nőtt mogorva ogre mesés kalandjait, ami a fél világot rabul ejtette gyermeki bájával és zseniális humorával. Az osztatlan közönségsikert a kritikusok hasonlóan meleg fogadtatása követte, ami után meg is kapta a legjobb animációs filmnek járó Oscar szobrocskát. Ezek után szinte borítékolható volt, hogy mindenki kedvenc ogréja ismét vissza fog térni a vásznakra, hogy újabb felhőtlen perceket adjon a lelkes közönségnek. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a sorozat második része ismét hozza az előző részre jellemző frenetikus hangulatot és megkapó humort, ami szinte garantálta a világsikert és ez így is lett. A Dreamworks ezek után nem tétovázott, szinte azonnal bejelentette, hogy elkészítik a harmadik részt is, amit lassan már három éve várt egy emberként a filmes társadalom, hogy ez év május 18-án ismét felhőtlenül szórakozzon Shrek újabb kalandjain. A film elképesztő sikerrel nyitott a tengerentúlon, de hogy ez mennyire megérdemelt siker, azt lentebb elolvashatjátok.
Már az utolsó simításokat végzik a Shrek sorozat harmadik részén, hogy június 14-én végre a mozikba kerüljön. Gondolom a rajongók közül sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan készült el a film, hogyan született meg Shrek és mi adja az alapot az animációk elkészítéséhez. A Dreamworks lelkes társulata ma kiadott néhány vázlatképet és rajzot, hogy betekintsünk a film készítésének kulisszái mögé.
Csak amerikában több mint 4 millió ember rendelte elő eddig a Halo széria harmadik részét Xbox 360-ra, így valószínűleg átveszi a legtöbbet előrendelt játékért járó első helyezést.
A Running With Scissors botrányairól híres játék sorozata, a Postal egy harmadik részt is kap majd, amiből három ízelítőnek szánt kép került ki az internetre.
Sosem értettem, miért kellett a Batman filmeknél állandóan lecserélni a rendezőt és a főszereplőt. Most, a Spider-Man 3-at nézve leesett a tantusz… A kiváló első két Spider-Man után a harmadik rész bosszantóan gyenge, a sztori, az akció, a főgonoszok és még Tobey Maguire tekintetében is…
Szinte alig van bő 1 hónap a Shrek harmadik részének a magyar premieréig, máris nagy a sürgés forgás a Dreamworks háza táján. Nem elég, hogy tegnap két új exkluzív klip került ki a filmből, ma egy újabb, HD trailerrel is megleptek minket a film készítői. Talán ezzel valamennyire sikerül majd enyhíteni a várakozás okozta feszültséget
"War. War never changes": tegye fel a kezét az, aki nem ezzel a mára már szállóigévé vált idézettel kezdett volna egy, a Fallout játékokról szóló cikket :) A harmadik rész fejlesztése körüli felhajtást figyelembe véve talán ideje egy rövid történeti áttekintésnek a sorozatról, és ez a cikk pont ezt a célt kívánja szolgálni: az újoncok felzárkózhatnak a témából, a – remélhetőleg minél népesebb – rajongótábor pedig nosztalgiázhat egy kicsit a régi epizódok kapcsán.
A minap mutatták be Európában a Pókember harmadik részét, máris több mint 26 millió dollárt kasszíroztak be Raimiék. Nagyon ritka az ekkora siker, főleg az első pár napban, de valljuk be, szükség is van rá, mivel a 300 milliót, amit a filmbe befektettek, vissza kell hozni. Szóval eljött az idő, bárki elmehet megnézni magának a póksrác új kalandjait. Addig is, amíg nem szerzel jegyet, addig itt van néhány interjú a film készítőivel.
A Halo széria szerencsére nem csak konzolon, hanem PC platformon is ismertté vált, ám a harmadik részt egyelőre csak az Xbox 360 tulajok élvezhetik majd.
Mostanság kicsit megszaporodtak a Pókemberes hírek ilyen közel a harmadik rész premiere. A mai nap megtört a jég a filmstudió oldalán és egy kép került ki a film fő gonoszáról, Venomról.
Nem is olyan régen jelentették be az Empire Earth III-at a sorozat fejlesztői. Íme a stratégiai játék harmadik részének első videója.
Immáron biztos, hogy a Jurassic Park sorozat harmadik részét dirigáló Joe Johnston nem tér vissza a rendezői székbe idén nyáron, amikor is elkezdődik a következő rész forgatása.
A Tribeca Film Fesztivál, amit Robert De Niro, Jane Rosenthal, és Craig Hatkoff hozott létre válaszképp a 2001-es alsó-manhattani terrortámadásra, ad majd otthont a Pókember harmadik részének a bemutatójának.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)