Windows 10 - már biztos, hogy készül a Game Mode
Hamarosan még gyorsabban futhatnak majd a játékok a Windows 10-en ennek az új feature-nek köszönhetően.
Hamarosan még gyorsabban futhatnak majd a játékok a Windows 10-en ennek az új feature-nek köszönhetően.
A DiRT sorozat kettővel ezelőtti része is ingyen szerezhető meg, de csak 48 órán keresztül. Siessetek!
Hosszú csend után minden fontos részletet megtudtunk a League of Legends készítőitől a hamarosan érkező, a játékosok fejlődését szolgáló mód funkcióiról.
VR-ban autós játékkal játszani mindig élvezetes, és ezt hamarosan a PS4-esek a DiRT Rallyval is átélhetik.
A Mega City One készítője a Dredd mellett a Resident Evilből és a Tomb Raiderből is merített Half-Life 2-es modjának készítésekor.
Mindig előszeretettel tartjuk fél szemünket a játékipar szakembereinek mozgolódásán, hiszen sosem lehet tudni, mekkora projektek születnek egy-egy gyümölcsöző együttműködésből. Most éppen az Assassin's Creed széria írója talált új otthonra.
A következő Star Wars filmben Kylo Ren még az eddigieknél is jobban hajazni fog majd a nagyapjára.
A FreeSO indulásakor annyian szerettek volna játszani, hogy túlterhelték a szervereket. Hamarosan viszont zárt béta lesz, később pedig a teljes megjelenés.
Nemrég erősítették meg, hogy hamarosan minden héten új Clueless Game epizódot láthatunk, ugyanis önálló műsor lesz Conan játékos szegmenséből.
A nemrég érkezett frissítés számos olyan modellt tartalmaz, amelyek még nem érhetőek el a játékban.
Akkora az érdeklődés az Elysium szerverei iránt, hogy a srácok most egy új PVP szervert is indítanak, ahol mindenki a nulláról kezdheti a fejlődést.
Bele sem merünk gondolni, mennyi időt és energiát igényelhetett a Titanfall 2 harcos robotjaira az utolsó részletig hasonlító LEGO-modellek megtervezése.
Bár a konkrét terveikről nem tudunk a színésznő pótlását illetően, de az kiderült, hogy volt egy biztosítási szerződésük arra az esetre, ha nem tudja eljátszani a legújabb trilógia mindhárom részében Leia hercegnőt.
Több mint 16 év elteltével rengeteg változáson ment keresztül a játékvilág. Ennyi ideje jelent meg a Pokémon Snap is, amit most egy rajongó modernizált.
A kanadai kormány komoly összegeket költ rá, hogy minden polgáruknakhozzáférést biztosítsanak a modern elvárásoknak megfelelő internethez.
Hógolyózás a GTA Online-ban, Torbjörn Mikulás az Overwatchban, szánról potyogó bombák a Call of Duty: Modern Warfare-ben. Eljött a karácsony, mi pedig összeszedtünk néhány játékot, amivel hangulatba hozhatjátok magatokat.
A Codemasters legendás játékát most teljesen díjmentesen megszerezhetitek, mutatjuk, mit kell ehhez tennetek.
Utolsó előtti részéhez érkezett a Telltale epizodikus Batman kalandja. Lássuk, hová fut ki a Gotham védelmezőjének sorsa.
A harmadik epizóddal folytatjuk a Telltale Games izgalmas Batman kalandjátékszériáját, amely még mindig inkább egy interaktív sorozat, mintsem egy videojáték.
A Zelda biliárdasztal valószínűleg a legjobb dolog, amivel elütheted az idődet a Breath of the Wild megjelenéséig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)