Megjött a Diablo Immortal első nagy frissítése, a játékosok nincsenek elájulva
Ha több Diablo Immortalra vágysz, akkor nem fogsz unatkozni, de aki nagy változásokban reménykedett, az bizony csalódni fog.
Ha több Diablo Immortalra vágysz, akkor nem fogsz unatkozni, de aki nagy változásokban reménykedett, az bizony csalódni fog.
Hiába a kritikus hangok és a csökkenő lelkesedés: a játékipar kedvenc vicce így is elképesztő bevételeket hozott néhány hét alatt.
Nem csillapodik a mikrotranzakciók által gerjesztett vihar a Diablo Immortal körül.
Egy kis trükközéssel sikerült átvinnie a játékbeli fizetőeszközt, mintegy 50 ezer dollárnyi pénzt fordított így mikrotranzakciókra.
Azután sem állt le, hogy korábban mindenféle eredmény nélkül ölt milliókat a mobilos Diablóba.
Egy lelkes streamer és csapata megszerezte az Immortal rangot, és ez Wudijonak semmibe sem került.
Valaki a Diablo Immortal kínai közösségi csapatában nem fogta fel, hogy mit csinál.
Ha azt hiszed, hogy mindenhol sokat számít a geared a Diablo Immortalban, akkor nagyon meg fogsz lepődni.
Több mint 9 milliárd forintot hoztak a mobilos Diablo agresszív monetizációs megoldásai a Blizzardnak.
Nem kell felhasználnunk a teljes éves szabadságkeretet a Diablo IV történetének végigjátszásához, de ez nem jelenti azt, hogy futó kalandban lesz csak részünk.
A Diablo Immortal láttán a rajongók nagyon aggódnak a széria jövője miatt, de a Blizzard igyekezett megnyugtatni a tömeget.
A Blizzard hosszútávra tervez a Diablo IV-gyel, és a történet sem ér véget a játék befejezése után.
Asmongoldnak egy olyan dolog miatt kellett repülnie, amire semmiféle befolyása nem volt.
Lottón sorsolják ki a készülékeket, a nyertesek viszont csak a vásárlás jogának örülhetnek.
A játékosok tömegével pontozzák le a Blizzard mobilos RPG-jét. A Diablo: Immortal montizációja sokaknál kiverte a biztosítékot.
Többek között erre a kérdésre is megpróbálunk választ adni videós Diablo Immortal tesztünkben.
Persze azért valahol sejthettük, hogy nem marad ki egy vegyes fogadtatású funkció a Diablo IV-ből.
A Blizzard legjobban várt üdvöskéje sem hiányzott az Xbox & Bethesda Showcase-ről.
Diablo IV, Forza Motorsport kiegészítő, Game Pass újdonságok és sok más izgalmas játék került elő az Xbox és a Bethesda nem-E3-as előadása során.
A PC-s és konzolos játékosokat egyaránt várja a Blizzard a Diablo IV kipróbálására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)