A legmenőbb gyerekek Need for Speedes rendőrautóval járnak suliba
A Need for Speed játékok és a Halálos iramban széria autóit sokan építették meg a valóságban, de viszonylag kevesen használnak rendőrségi elfogót a hétköznapokban.
A Need for Speed játékok és a Halálos iramban széria autóit sokan építették meg a valóságban, de viszonylag kevesen használnak rendőrségi elfogót a hétköznapokban.
A Star Wars rajongók minden fronton kapják a tartalmat, a LEGO a napokban bejelentette, hogy vadonatúj építhető figurákat is kiad. Nem minifigekre kell gondolni.
A Sony legújabb programjában igazi hírességek ellen mérhetjük majd össze a tudásunkat, mindeközben pedig számos alapítványt és szervezetet támogathatunk.
Alig több mint egy hete adta el a Sony az immár Daybreak néven futó stúdiót, az új tulajdonos máris utcára tesz pár embert, hogy csökkentsék a költségeket.
Új IP-t épít a kalandjáték sorozatairól ismert stúdió. Mindent az alapokról építenek fel, és úgy csinálják, ahogy ők akarják. Azt ígérik, hogy minden eddiginél jobb élmény lesz.
A Turtle Rock Studios társalapítója szerint nem tervezik, hogy visszatérnek a Left 4 Dead 3-hoz, hiszen ott van nekik az Evolve.
Ha valaki egyszer azt találná mondani, hogy a játékokból nem lehet tanulni, nyugodtan mutassátok meg neki egy videót ebből a sorozatból. Egyszerűen hibátlan.
Egy új Windows PC konfigurálása alapesetben nem nehéz, de van néhány beállítás, amit muszáj elvégezni, hogy később se legyen probléma. Elmondjuk, mire érdemes figyelni.
Hangulatos kis előzetessel indul útjára a Cities XL városépítős játék nagyobbra nőtt testvére, a beszédes nevű Cities XXL.
Az egyik chilei taxitársaság összeállt a Microsofttal, hogy a taxijainak hátsó ülésén ülők végképp ne unatkozhassanak utazás közben.
Egész pontosan egy a szokásosnál jobban sikerült lehetőséget épít be a játékba, hogy karaktereink immár csókcsatákba is bonyolódhassanak.
Az Epic Games meg is osztotta velünk a tesztidőszak alatt szerzett tapasztalatait. Aki kimaradt volna, ne izguljon, már lehet regisztrálni a második körre.
Új filmmel jelentkeznek a Mátrix-trilógia rendezői, Angelina Joli ismét rendezett és végre mozikban is bemutatkozik az agyondicsért Whiplash.
Egy tehetséges úr fantasztikus LEGO Enterprise-t épített, mi pedig már most tudjuk, hogy mit szeretnénk idén karácsonyra kapni.
Újabb infómorzsával lettünk gazdagabbak a Witcher 3-mal kapcsolatban. Kirajzolódni látszik mennyi helyre lesz szükségünk a játék telepítéséhez.
Az tény, hogy a Remote Play nagyon jó móka, de a Vita felépítéséből adódóan azért akadnak problémák. Egy új kiegészítővel áthidalható ez a probléma.
Leépítésekbe, átszervezésekbe kezd a Sega, amely leginkább az amerikai divíziót érinti. Online PC-s és mobilis jövőkép szedi áldozatait.
Láttunk már sok Minecraft csodát, de a Trónok harca kockáról kockára felépített világa, Westeros játékbeli mása eddig az egyik leglenyűgözőbb.
Az Elite: Dangerous fejlesztőcsapata több mint egy tucat munkatárssal lett szegényebb, miközben a stúdió egy új Tycoon-játékon is elkezdett dolgozni.
Már a pörög a Pax South 2015 és könnyen lehet, hogy egy Borderlands 3 bejelentéssel is gazdagabbak leszünk, mire véget ér a hétvége.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)