3 új patch
Ismét megjelent három javítás, ezeket tőlünk tudjátok letölteni, ha szükségetek lenne valamelyikre...
Ismét megjelent három javítás, ezeket tőlünk tudjátok letölteni, ha szükségetek lenne valamelyikre...
Egy újabb rakat javítás indul útjára a közelmúltban. Ezeket végre sikerült felpaszírozni a szerverünkre. Ha szükséged van valamelyikre, klikkelj!
Ismét megjelent néhány újabb javítás. Az egyik a Comanche 4-hez, a másik pedig a Wizardry 8-hoz tartozik. Ha szükséged lenne valamelyikre, klikkelj a címűkre és máris indul a letöltés.
A CroTeam elárulta, hogy kicsit elsiette korábbi bejelentését, mely szerint még idén a boltokban lehet a Serious Sam: The Second Encounter című játékuk. A jelek szerint csak valamikor 2002-ben kerül a boltokba. A hír érdekesebb része az, hogy a fejlesztőcsapat egyik fele a hibák kijavításán és néhány apróságon dolgozik, míg a másik fele a mégújabb epizód munkálatait kezdte meg...
Három újabb javítás került fel a netre a minap. Ezek közül az igazán meglepő a napokban megjelent Deadly Dozen javítása, aminek mérete meghaladja a 30MB-tot...Ha szükséged van valamelyikre, klikk a címére!
Lassan már megszokássá válik, hogy a Journey's End című játékhoz minden héten újabb javítás jelenik meg. Ez nem lehetett másképp most sem...akinek kell a legújabb, az klikkeljen ide.
A minap három új javítás jelent ment meg a neten. Ezek alant láthatóak. Ha szükséged van valamelyikre, töltsd le tőlünk!
Ismét feltettünk minden friss javítást szerverünkre. Most inkább nem soroljuk fel ezeket, akit érdekel, az nézze meg a lapunk legalján található "Patch" táblázatot. Ott lehet csemegézni...
A közelmúltban elkészült egy kis javítás a hivatalosan mai napon megjelenő Windows XP operációs rendszerhez. Ez az állomány lehetővé teszi, hogy az AMD mobil K6 és Athlon 4 processzorok PowerNow!képességeit kihasználja a rendszer (képes megváltoztatni a CPU sebességét és feszültségét, ami meghosszabbítja az üzemmódot). Ha szükséged van erre, innen le tudod tölteni. [Thanx HCGamer]
A minap két újabb javítást adtak ki. Az első az Alien vs. Predator 2 Multiplayer demójához való, a másik pedig egy újabb Journey's End patch. Ha szükséged van valamelyikra csak klikkelj, és máris indul a letöltés.
Ismét előkerült néhány új javítás, a lenti játékokhoz. Ha szükséged van valamelyikre, csak klikkelj a címére, és már kezdheted is a letöltést.
Az SCi kiadott egy animációt, a Pivital Games még fejlesztés alatt álló 3D-s taktikai akciójátékából, a Desert Storm-ból. Ezt akár a hivatalos honlapról, vagy akár tőlünk is leránthatod, mérete kb. 5MB.
Hivatalosan meg nem erősített források szerint egy elég nagy hiba került bele a napokban megjelent Pool of Radiance című RPG-be. A telepítésnél elvileg újraindítja a gépet, és mikor el akarjuk távolítani a nem sikerült installálás eredményét, letöröl néhány nagyon fontos rendszerfájlt (ez Win9x-es rendszerekre érvényes). Egyelőre nem adtak ki egy javítást sem a játékhoz, holott már többen is jelezték ezt a gondot...
A HomaLan honlap értesülései szerint, a hamarosan megjelenő XBox játékkonzolhoz kapható játékokhoz lesznek majd upgrade-ek. Ezek az első jelentések szerint csak abban segítenek majd, hogy a ezen programokat interneten keresztül is játszhassuk majd, ám előkerül az a lehetőség is, hogy ennek köszönhetően valószínűleg rengeteg javítás is lesz a játékokhoz. Persze ez majd kiderül akkor, amikor megjelenik a konzol...
Az id Software kiadta régebben megjelent FPS játékuk a Quake 3 már ki tudja hányadik javítását. Ennek mérete valamivel több, mint 26MB és innen tudod letölteni.
Elkészült a Click Entertainment nemrégiben megjelent Throne of Darkness című akció/RPG legújabb javítása. Ha kell, klikkelj ide, mérete 4,3MB.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)