A drága Ubisoft kiadta az első filmecskét a Splinter Cell 4: Double Agentből, melyre már nem is kell olyan sokat várni, hogy magát a játékot vehessük egy kicsit kezelésbe. A filmet mindenkinek szívből ajánlom, szóvál nyomás letölteni. További információt pedig erre találtok.
Ne értsetek félre, de ez a Malcolm csávó elég jól néz ki! :D Annak idején volt egy videóbemutató, ahol saját külsejének fejlődését mutatta be az Unreal Tournament első részétől egészen a 2004-ig. Tette mindezt az Unreal Tournament 2007-ben látható formájában. Nosztalgiát félretéve... megérkezett négy új kép a játékból. Nem kell ehhez semmit hozzátenni, gyűjtsük a pénzt az új hardverre :)
A Monte Cristo újabb videót adott ki a Digital Reality berkein belül készülő War on Terrorból, mely a közeljövőben játszódó valós idejű stratégiának készül. A trailerben ezúttal a játék háttértörténeébe nyerünk betekintést, valamint megnézhetünk egy csata jelenetet is, mindezt két percbe sűrítve. A filmért erre tessék fáradni.
A Steam hírei szerint elérhetővé vált a Darwinia demója a rendszerükön, melyet most ingyen bárki kipróbálhat a nem is oly rég megjelent játékból. Aki a stratégia híve, annak mindenképp ki kell próbálnia az Introversion eme remekét. Amennyiben elnyerte tetszéseteket, a Steamen keresztül rögtön meg is vásárolhatjátok a teljes verziót, persze pénzért.
Öt évnyi fejlesztést követően a Dream Execution kiadta WarRock címet viselő online első személyű lövöldözős játékukat. Óriási terepek, járművek szárazföldön, tengeren, és levegőben egyaránt. Akár a Battlefieldben. Először regisztrálni kell a játék honlapján, majd ezt követően letölteni a programot innen.
Új videó érkezett a Chronicles of Spellborn című fantasy MMORPG-ből, amely a Khaeon / Spellborn International stúdiókban készülődik. Az animáció főként a karaktergenerálást, és a harcrendszert mutatja be, néhány egyéb apróság mellett.
Imhol érkezik a RollerCoaster Tycoon 3 Gold változatának első javítása. Nem értem... egy speciális, alapjáték és kiegészítő párosítást miért nem tudnak eleve a végleges változatokból összecsomagolni? Na jó, szerencsére főként újítások találhatók a patch-ben, amit egyébként innen tölthettek le.
Azt hiszem, mindkét név, Da Vincié és Poszeidoné is legendává lett már. Utóbbit már egyszer mozivászonra vitték 72-ben egy katasztrófafilm formájában. A legújabb divatnak megfelelően ezt is feldolgozzák: Wolfgang Petersen rendezésében jövőre mutatják be Poseidon címmel az új változatot. Petersen jegyzi egyébként Tróját is, de amúgy nem nevezhető túl termékeny rendezőnek. Biztosan emlékeztek rá, van egy óceánjáró hajó, amely a tengeren egy szökőár következtében felborul és az utasok kénytelenek maguktól kimenekülni, mielőtt elsüllyed a bádogdoboz, hiszen a segítség lassan érkezik. Az előzetes megtekintéséhez QuickTime 7-re lesz szükségetek.
Dan Brown legnagyobb port kavart botrányregényéből, a Da Vinci kódból készült mozit is jövőre mutatják be, nagyjából egyidőben a Poseidonnal. A történet szerint Robert Langdon (Tom Hanks) szimbólumkutató belekeveredik egy rejtélyes gyilkossági ügybe. A bajból Sophie Neveu (Audrey Tautou) húzza ki, pedig történetesen az ő apját ölték meg. A furcsa körülmények miatt nyomozásba kezdenek. Még nem is sejtik, hogy az egyház legféltettebb titkára bukkannak majd, ami az egész emberiség gondolkodását megváltoztathatja, ha nyilvánosságra kerül. Van még idő májusig, tessék elolvasni a regényt, nagyon jó!Szinte csak napok teltek el a Microsoft új játékkonzoljának megjelenése óta, egy hackercsoport máris sikeresen feltörte a játékgép által használt másolásvédelmet. Az interneten máris terjedni kezdtek olyan játékkópiák, melyeket ugyan még nem lehet lefuttatni, ám annak demonstrálására kiválóak, hogy igenis létezik mód a lemezek "feltörésére". Az Xbox 360 által használt DRM technológia ráadásul, a kalózok közleményei szerint egy teljesen átlagos, nyílt forráskódú szoftverrel játszható ki, mely a világhálón bárhol megtalálható. A "szabad programozók" Team PI nevű csoportja szerint csupán a feltörésekkel és azok nyilvánosságra hozatalával a céljuk csupán a demonstráció, azonban úgy vélik, más kalózoknak nagy könnyítést jelent módszerük használata. Egyelőre azonban nem tudni pontos részleteket magáról a módszerről, amivel a töréseket megoldották, ezeket a hírek szerint "földalatti módszerrel" osztják meg más kalózokkal.
Az elektronikus postaládámban kutakodva felfedeztem egy hírlevelet a The Running With Scissors fejlesztőstúdiótól, amelyből az derül ki, hogy már javában folyik a POSTAL 3: Catharsis fejlesztése. Ez egyelőre egy munkacím, és annyit tudni, hogy PC mellett Xbox 360-ra is elkészül. Egyelőre a történetről vagy hasonló nyalánkságokról semmit nem lehet tudni, de azt hiszem, az erőszakos játékok ellen lobbizóknak itt az újabb célpont :)
A Telltale Games örömmel jelentette, hogy egy egész adag új webes képregénysorozatra kötött szerződést az egyik készítővel, Steve Purcellel. Ennek oka természetesen az, hogy készül a második rész, amely a Lucas Arts gondozásában valamikor jövőre fog megjelenni. Az első fejezetet itt tekinthetitek meg (vigyétek a képek fölé az egeret).
Egyik kedvencemből hosszú-hosszú idő után végre mutattak valamit a fejlesztők. Épp ideje volt, hiszen a játék hivatalos honlapja több mint fél éve szünetel... Most több mint negyven kép érkezett a Blood Magicből, valamint három animáció, amelyek egyenként majd 200 megásak. Ezekért ide katt, míg a képekért erre.
A Blizzard kiadta híres-neves RTS-éhez a legújabb javítást, amely 1.20b-ben tündököl. A tapasz nem csak a WarCraft III: Reign of Chaoshoz, hanem a WarCraft III: The Frozen Thronehoz is funkcionál, így mindkettőben megtörténnek a módosítások. Letöltésért, a módosítások listájáért és minden egyébért ide katt.
Megérkezett az első patch a The Movies című játékhoz. Az 1.1-es javítás elérhetővé tesz néhány újdonságot a filmkreáló programban, melyeknek segítéségvel mégtöbb lehetőségünk nyílik alkotni. Aki letöltené a pakkot, az erre kattanjon a 24 megás csomagért.
A Flaming Sheep Software (hehe) fejlesztőgárda jó ideje munkálkodik a Doom játéksorozat első részének harmadik részbe történő implementálásán. Most sikerült végezni vele, így aztán mindenki rendelkezésére bocsátották a Classic Doom 3 névre keresztelt modifikációt. A grafikai szintugrás olyan mértékű, hogy csak a legperverzebb fanatikusok fognak ráismerni az egykori pályákra... vagy csak nekem telt el túl sok idő :) Mindenesetre feltétlenül érdemes kipróbálni, már csak az új szingli küldetések és a hangulat felébresztése végett is. A 160 megás fájlt az itt található listáról tölthetitek.
Napvilágot látott a Blue Byte Software The Settlers: Heritage of Kings középkorban játszódó stratégiájának interneten keresztül letölthető változatához egy patch, mely a dobozos változattal szinkronban emeli ezt a játékot az 1.05-ös verziószámra. A frissítésnek köszönhetően kapunk néhány új pályát, valamint néhány bug is javításra kerül némi multis fejlesztéssel együtt. A javítás innen tölthető.
Ezen a kissé unalmasra sikerült napon végre befutott már egy patch is, mely a Creative Assembly Rome: Total War című 3D-s valós idejű stratégiájának lengyel változatát emeli az 1.3-as verziószámra a korábbi angol/európai változathoz hasonlóan. A javításnak hála megoldódnak a játékban a különböző elemek egyensúlyában felmerülő problémák, valamint javításra került még a multis rész számos hibája, valamint a Kampány és a harci térképek is jelentős részletekkel bővültek. A letöltésért erre lesztek szívesek fáradni.
A mai délutánra több hírmorzsával is szolgálunk a filmek szép nagy világából. A két videó megteintéséhez Quicktime 7-re van szükség, amit innen bárki letölthet. Először is itt van nekünk a december 22-én a mozikba kerülő Narnia krónikái, abból is egy két percnyi részlet, tessék szépen töltögetni mindenkinek. Itt van ni:
Itt azonban nem állunk meg, nicsak mit szereztem nektek, egy szép finom makk... és persze a hozzá tartozó elmaradhatatlan motkány. Mint már bizonyára rájöttetek, a Jégkorszakról van szó, annak is a jövőre mozikba kerülő második részéről (mely az olvadás alcímet viseli). A jól ismert szeperlőkön kívül újak is feltűnnek, például mammut barátunk női fajtársa (rá is fér egy kis hancúrozás szegény Manfrédra, elvégre az első részben már egy mammutcsalád rajza is olyan hatást váltott ki belőle, hogy Csernus doki se tudott volna mit kezdeni a problémával :)), vagy a... nos, a többit inkább lássátok saját szemetekkel, elvégre megérkezett a legújabb előzetes, melyet itt tölthettek le. Igen, pontosan itt ni: Végezetül, de nem utolsósorban csak úgy megemlíteném, hogy Peter Jackson legújabb 3 órás eposza, a King Kong december 14-étől a magyar mozikban is látható, ráadásul a legtöbb filmszínház már megkezdte a jegyek árusítását. Nosza, kalandra fel! (Az InterCom azokra is gondolt, akik addig se bírják ki az óriásmajom nélkül, ugyanis a Jessica Lange főszereplésével készült 1976-os King Kong film már megvárásolható dvd-n! A rajongók futhatnak is a boltba, bár a Fay Wray-es '33-as eredetire még nekik is várniuk kell. Hogy meddig, az rejtély.)Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)