The Fall - editorral!
Íme az árulkodó: itt! Dominik Deichsel elárulta ugyanis a csapat hivatalos fórumján, hogy a The Fall dobozába belerejtik majd azt az editort is, amiről pár szót már kikotyogtak. Ez mindenképp jó hír, modkészítőknek külön öröm.
Íme az árulkodó: itt! Dominik Deichsel elárulta ugyanis a csapat hivatalos fórumján, hogy a The Fall dobozába belerejtik majd azt az editort is, amiről pár szót már kikotyogtak. Ez mindenképp jó hír, modkészítőknek külön öröm.
Noha csak egy hét múlva jelenik meg a The Sims 2, egyes források szerint nem is oly sokára megérkezik az első kiegészítése. Ezen az oldalon megjelent az Episode 2 névvel fémjelzett "valami", amiről egyelőre semmi hivatalosat nem lehet tudni. Egyetlen dolog ficeg információ szinten az oldalon, mely szerint 2005 februárjában érkezik.
A CDProjekt beindította a The Witcher hivatalos fórumját. Ezentúl a kedves érdeklődök kérdezhetnek, olvashatnak és tájékozottak lehetnek kedvencükkel kapcsolatban. A fórumban egyébként olvasható a csapat hivatalos köszöntője is. Erre tessék...
Az előző idézetet kicsit szinesebbé, világosabbá és érhetőbbé téve részletezzük Georg Zoeller szavait. A BioWare cég designere a csapat fórumján tett hozzászólásában elárulta, hogy ők maguk is csak annyit tudnak, amik előzetesen kiszivárogtak az Ataritól - nevezetesen, hogy valakik fejelsztik a Baldur's Gate 3-mat. A cég technikai designere elmondta, hogy a BioWare jelenleg semmi BG-vel kapcsolatos témán nem dolgozik, emellett biztos abban, hogy az Atari hamarosan hivatalos bejelentés formájában ad számot a széria harmadik tagjának sorsáról.
A GMX Media bejelentette a Will of Steel nevű 3D-s valós idejű háborús stratégiát, melyet még ez év végén szeretnének megjelentetni. A 90-es években járunk Afganisztán és Irak területén. A játékos William Steel tengerészgyalogost alakítja, aki a híres Thomas Steel tábornok fia. Kb. ennyit lehet tudni a történetről. A küldetések teljesítéséhez gyalogos katonákat, tankokat, személyszállító- és felderítő egységeket és még sok egyebet is felhasználhatunk, akár a levegőben is. A gépigény mindössze 1 GHz-es proci, 256 MB memcsi, videókártyát nem írnak :) Az első videót és képeket is megszemlélhetitek. (Thanks Silviu G)
[MOVIE] Videódömping!Alig ért véget a Games Convention, már szállingóznak is a bemutatott videók. Hirtelen annyi érkezett, azt se tudtam, merre kapjam a fejem. Lássuk, miből élünk: The Sims 2: Kedvenc virtuális simjeink visszatérnek, és jobb formában vannak, mint valaha! Egy kis videó kapcsolódik cyberpolgáraink életcéljaihoz. Ki ki mást szeretne elérni, nem igaz? Nos, ők is így vannak ezzel! Csekkit!
Star Wars: Knights of The Old Republic: Sith Lords: Star Wars és szerepjátékfanok figyeljetek! Remélhetőleg kedvenc játékotok lesz a KoTOR második része, amiből alant megszemlélhettek egy újabb videót! The Settlers V: Heritage of Kings: Ki ne ismerné a híres Settlers sorozatot? Az első rész óta sokan próbálkoztak utolérni sikereit, de nagyrészük elbukott. Azonban most jön a folytatás, végre elszakadva az izometrikus, ál-3D motortól. Ebből a gyöngyszemből érkezett egy szép darab videó, mindenkinek erősen ajánlott. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy kézikamerás. Ja, meg hogy német a kommentár alatta :) No, sebaj.Ati tulajok, örüljetek! Itt a kedvenc videókártyátok legújabb meghajtóprogramja. A driver stílusosan a 4.8 nevet kapta, de gondolom, inkább a gép teljesítményében okozott hatásaira kíváncsi mindenki. Nem is szaporítom a szót, katt!
Hála a BH Motorsportsnak a legelső PC-s videó látott napvilágot a Richard Burns Rallyból. Mindig is úgy hittem, hogy a három fő ellenfél közül a Burns nevével fémjelzett szimulátor viszi majd el a pálmát, ez pedig csak megerősödött most bennem. A videó magáért beszél... Kötelező, BONCSAD TŐCCSED! :D
Ki ne ismerné, vagy lagalábbis ki ne hallott volna Al Pacino klasszikus gengszterfilmjéről, a Scarface-ről? Nos, ennek a filmnek készül egy játékadaptációja, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy készül. Kicsit bővebb infó erre.
Az Irrational Games beindította készülő programjuk, az egykor Freedom Force 2-ként megismert akciójáték hivatalos oldalát. A Freedom Force vs. The Third Reich valamikor jövő év elején debütál, ám előtte még várhatunk belőle egy játszható demót, és minden valószínűség szerint videókat is. Addigis csekkoljátok ezt a linket, aholis új képeket, és minimális infót találhattok a projektről.
Elkészült a HardwareOC.hu új tesztprogramja a népszerű Far Cry játékhoz. Az egyszerű felülettel megáldott program igen összetett dolgokra képes, segítségével néhány kattintással megtudhatjuk, hogy videokártyánk mire képes. Mit tartalmaz?
Sok kis apróság bukkant fel az éj leple alatt...
Az SCi egyik embere és Richard Burns, a rali vb egyszeres bajnoka összeültek egy interjú erejéig. Richardot a nevével fémjelzett játékról és egészségéről "faggatták". A japánokkal világbajnoki címet szerző pilóta elmondta, hogy a nagy különbség az ő ralis játéka és Coliné között, hogy ők a Warthoggal arra törekedtek a fejlesztések során -amelyek kettő évvel ezelőtt indultak-, hogy a játékos aki leül játszani; többet tapasztaljon meg a ralizásról, mint a TV-t nézve (...). Richard és Robert (Burns navigátora) rengeteget tesztelték, vezették és segítették a raliszimulátort, s annak fejlődését. Természetesen a tavaly még oroszlán-szinekben autózó versenyző figyelemmel kíséri az idei szezont is, a családja, barátai és szurkolói pedig rengeteget segítettek, segítenek neki abban; hogy mielőbb kigyógyuljon a betegségéből. A teljes interjút itt olvashatjátok.
Mi lesz itt ősszel, uram atyááám!!! Úgy fest, hogy minden izomjáték befut ebben az évben. Half-Life 2, Doom III, és természetesen a THQ nagy büszkesége, a S.T.A.L.K.E.R. egyel közelebb került hozzánk. Kiderült ugyanis, hogy a játék egy- és többjátékos módja is béta fázisban leledzik már. Akár hiszitek, akár nem, a multiplaye bétatesztelésére hamarosan sor is kerül, melyben játékosok százai kaparinthatják meg a játékot! Remélem mihamarabb csatlakozhatunk mindannyian egy nagyobb összecsapás erejéig :)
Bár az igen közeli jövőben épp az NVIDIA tervezte kiadni legújabb meghajtóprogramját, a nagy rivális beelőzte őket. Mától letölthető ugyanis a Catalyst csomag új, 4.6-os verziója. Különféle oprendszerekhez itt töltheted le. ATI tulajok előnyben :)
Ahogyan azt az IGN jelentéséből is olvashatjuk, az SCi nem kispályázik. Remek eladási mutatókkal büszkélkedhet a csapat a nevükkel fémjelzett, eddig megjelent játékok terén. Valószínűleg nem lesz ez másképp a hamarosan és a távolabbi jövőben megjelenni készülő portékáikkal sem. Nézzük hogyan gondolkodnak, a fontosabb címek:
A Microsoft-nak az Egyesült Államokban sikerült szabadalmat szereznie az egyik leggyakrabban végrehajtott számítógépes bevitel műveletre: a duplakattintásra, így akár jogdíjat is szedhetne azon szoftverek készítőitől, akik a szóban forgó technikát hasznosítják programjaikban. A szabadalom összefoglalója szerint "egy korlátozott képességekkel rendelkező eszköz alkalmazásgombjai funkcionalitásának kibővítésére alkalmas metódust és rendszert" ír le, amely többek között "alternatív alkalmazási funkciók indítását teszi lehetővé a gomb lenyomva tartási idejének függvényében". Na... erre kössetek csomót... vagy varrjatok gombot? :) (Thanks: PC Fórum & Savag3)
Június 17-én négy napig tartó országos méretű rendezvény veszi kezdetét. A nézők már minden június 7. után vásárolt teljes árú mozijegyhez egy névre szóló kuponfüzetet kapnak, mellyel az ünnep alatt 290 Ft-ért látogathatják az előadásokat 21 város 45 mozijában (itt található a részt vevő mozik teljes listája). A szervezők célja a rendezvénnyel az volt, hogy visszacsábítsák a mozikba a megemelkedett helyárak miatt távol maradt nézőket. A kedvezményes jegyek a június 10-én bemutatásra kerülő Harry Potter és az azkabani fogoly kivételével ezen mozik minden filmjére a érvényesek. A rendezvény alkalmából több mozi is különleges kínálattal áll a látogatók szolgálatába. Az Art mozihálózat tagjai például délelőtt is nyitva tartanak és családi illetve gyermekfilmekkel kedveskednek a látogatóknak. A Szinbád mozi termeiben az utóbbi filmek magyar filmtermése kerül terítékre, angol felirattal. A Művész mozi a négy nap alatt több, mint 50 filmet tűz műsorára. A rendezvényen a Budapest Film két új filmmel jelentkezik: június 10-én a Wilbur öngyilkos akar lenni c. dán romantikus vígjáték, 17-én pedig A szem c. hongkongi misztikus thriller kerül a mozikba. Pontos adatokat a helyszínen kaphattok majd, de bővebb információkat a MoziÜnnep.hu weboldalon is találhattok.
Robert Zemeckis új filmjéről, a Polar Expressről essen most néhány szó. A híres rendező, kinek nevéhez olyan címek fűződnek, mint a Számkivetett, a Forrest Gump és a teljes Vissza a jövőbe trilóga új műfajba kóstol most bele, ugyanis a Polar Express egy számítógépes animációs alkotás és idén karácsony táján kívánják bemutatni (remélhetőleg itthon is). A főszerepben Tom Hanks-t láthatjuk majd - igen, láthatjuk is és a karaktert hangját is ő kölcsönzi természetesen. Az egész estés mozi Chris Van Allsburg hasonló című gyermekkönyve alapján készül a Sony Pictures Imageworks berkein belül. Bámulatos világ tárul majd a szemünk elé. Ezt mutatja be az alábbi előzetes is, melyet mindenkinek ajánlok!
Nem egészen ide tartozik, de megemlítem, hogy a Magyarországon július 1-jén debütáló Shrek 2 animációs filmnek már készül a harmadik része. Már jó ideje dolgoznak rajta, biztosra vették ugyanis, hogy a folytatás legalább olyan sikeres lesz, mint az első rész - igazuk is lett! Szóval 2006 karácsonyára trilógiává bővül a zöld ogre története. Én még nem láttam a második részt, de biztosan van még mit mesélni, s ha legalább ennyi és ilyen jó poénok lesznek benne, az is tuti sikerre számíthat. Egyébként itt meghallgathatjátok a Shrek 2 zenéit, itt pedig egy ezzel kapcsolatos videót láthattok néhány új jelenetrészlettel.PC-s videót nem sokat láttunk a Richard Burns Rallyból, emellett annál kevesebb belső nézetes száguldást. Sokan aggódtak amiatt, hogy nem lesz belső nézet? Hivatalos válasz máig nem is volt... Különböző fórumokon indultak meg a kommentelések annak ügyében, hogy legyen mindenképp. A BH Motorsports fórumján a Warthog egyik illetékese elárulta, hogy -többek közt- a sok kérés okán lesz belső nézet, méghozzá nem is akármilyen. Szívből várjuk a Richard Burns Rallyt döglesztő belső nézetével együtt, Burnsöt pedig vissza a rali vb mezőnyébe!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)