F1 2018 - új videón a játékmenet
Láthatjuk a pilótákat, a minket kísérő újságírót, és természetesen a kocsikat is.
Láthatjuk a pilótákat, a minket kísérő újságírót, és természetesen a kocsikat is.
Újra vezethetjük majd a Warthogot, sőt, ennél többről van szó.
A világ második legfontosabb Rainbow Six: Siege e-sport eseménye zajlik a napokban, és mi természetesen végig figyelemmel kísérhetjük.
Bajban lehetnek a következő Star Trek epizód készítői, ugyanis Chris Pine mellett Chris Hemsworth is beszámolók szerint azzal fenyegetőzik, hogy kiszáll a projektből.
Már mindenki beszerezheti magának a Deadpool 2 digitális, bővített verzióját, persze egy kis önfényezés most sem árt.
A legújabb gameplay videóban 18 percen keresztül nézhetjük a barátságos és közkedvelt Pókembert kalandozás közben, ráadásul nem csak nappal, éjjel is.
Seagull egy ideje már komolyan fontolgatta a visszalépést, de most tényleg kiszállt az OWL-ből.
A játék egyik beállításával szöszölve elérhetjük azt, hogy gyorsabban forduljon a kilőtt rakéta.
A PC-sek és a konzolosok is kaphatnak egy kis ízelítőt a Team17 játékából.
A PC-s változat tesztverziójához egy 9 gigás frissítés érkezett, ami sok nagy és néhány kisebb újítást is bevezet.
A Nexus Blitz egy új, kísérleti játékmód, ami saját térképet és gyorsított játékmenetet kapott.
A játékosok egy kis része aggódik miatta, hogy teljesen feleslegen szabhatjuk testre a Cyberpunk 2077 főszereplőjét, ha nem is láthatjuk majd a karakter kinézetét. A CD Projekt RED részletes magyarázatot adott a problémára.
Valakik nagyon szerették volna elhitetni velünk, hogy kiszivárogtak a The Wolf Among Us látnivalói.
Jaina után a Horda vezetőjének motivációit is megismerhetjük.
Ha mostanában akarsz RAM-ot vásárolni, egyrészt kissé lassabban találsz valóban készleten levőt, ráadásul a hiány miatt drágább is a megszokottnál. Jövőre viszont teljesen megfordulna a helyzet.
A North American Dota Challengers League-hez hasonló esélye még nem volt amatőr amerikai csapatoknak.
A gyűjtögetős kártyajátékhoz tartozó lapot elég nehéz beszerezni, részben ezért is kerül egy kisebb vagyonba.
A jelek szerint a CD Projekt Red ismét gondol kis hazánkra, így azok is élvezhetik majd a kalandot, akik nem tudnak angolul.
Bár már múlthét óta láthattuk a premier előtti vetítéseknek köszönhetően, csak most került mozikba hivatalosan a Marvel legkisebb Bosszúállójának következő nagy kalandja, a Hangya és a Darázs.
Láthatjuk, hogy még mindig focizni kell a játékban, de azt is, hogyan zajlik egy Európa-liga meccs.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)