Kísérletek a valóság határán
Svéd és Brit tudósok kis csoportja most azon dolgozik, hogy a valós és a virtuális világ közötti határvonal még jobban elmosódjon.
Svéd és Brit tudósok kis csoportja most azon dolgozik, hogy a valós és a virtuális világ közötti határvonal még jobban elmosódjon.
A kísérleti tábor 14-22 éves, internet-függő fiataloknak nyújt tíz napos leszoktató-programot.
Kissé megkésett beköszönésünk oka, hogy így lapleadás környékén minden egyes alvással tölhető perc kincset ér az embernek. Kárpótlásként viszont felkutattunk nektek egy különös tudományos kísérletet a mai vicc helyére, amit persze azért nem kell túlságosan komolyan venni. :)
A Nintendo jelenleg egy új DS szolgáltatással, a Nintendo Fan Network-kel kísérletezik.
A Games for Windows kezdeményezést sokan eddig is egy nagy reklámfogásnak, vagy kísérletnek tartották a konkurens operációs rendszerek kiszorítására. A Hushed Casket Halo fan site most összeállított egy tízes listát arról, mit is rontottak el a Games for Windows - Live rendszerrel kapcsolatban.
Az AMD bizony nem bámulja tétlenül az Intel Centrino laptopokra és notebookokra történő egyeduralkodási kísérletét, ugyanis a ma bejelentett Puma kódnevű processzoraikat küldik a mobilplatform csatatérre.
A Time Magazinnál tavaly az internet-felhasználó lett az Év Embere. Az amerikai PC World saját (ellen)listája mindazok összegyűjtésére tesz kísérletet, akiknek a neve egyet jelent a webbel.
Az OC Team Italy új kísérletében megmutatta, hogy mire is képes az INTEL Pentium 4 631 processzora, ha egy kis folyékony nitrogén segíti a munkáját.
A vak fanatikus űrstratégiák hívei biztos ismerik ezt a sorozatot, amelynek előző részeivel én is tettem kisérletet: nem ragadt meg bennem örökre az emlék.
[PODCAST] Megérkezünk a helyszínreSajnos a technika ördöge megviccelt minket. Eredetileg a podcastoknak kellett volna a videók előtt megérkezniük, de a szervereink túlterheltsége és a kísérleti jelleg miatt ez megcserélődött.
Videotéka, zenetár, elektronikus műsorújság, 24 órás time shifting szolgáltatás - mindezt 25 internetes tévécsatornán tesztelhetik a jelentkezők.
A Google olyan keresőmotor kifejlesztésén dolgozik, mely vak felhasználói számára is értékelhető eredményekkel szolgálhat. T. V. Raman, a Google negyvenéves szakembere még gyermekkorában veszítette el látását. Most azért dolgozik, hogy a látássérültek ne szoruljanak az internethasználat perifériájára. Ez volt az oka annak is, egy évvel ezelőtt az IBM-től az internetes technológiák zászlóshajójához igazolt, és azóta is a hátrányos helyzetűek közösségének integrációján munkálkodik. Legújabb, Accessible Search (Hozzáférhető Keresés) munkanevet viselő projektje egy olyan Google keresőmotor kifejlesztését célozza, ami nemcsak pontos eredményeket ad, de a látássérültek számára is könnyen használható. Raman szerint a rendszer egyelőre kísérleti stádiumban van, és a fejlesztések során ő maga lett a legfontosabb kísérleti nyúl. Tovább >>
Az egykori First Lady, Hillary Clinton hírhedt a videojáték-ellenességéről, de a nemrégiben tett kijelentése egyszerűen sokkolta a szaksajtót. Véleménye szerint Amerika gyermekei hamarosan agyba ültetett chipekkel lesznek felszerelve, hogy a nagy hirdető cégek valóban közvetlenül érhessék el a potenciális felvásárlóerőt. Hil azt állítja, hogy a hirdetők már így is épp elég új módozatot találtak reklámjaik célba juttatására a játékokon és az Interneten keresztül, s a folyamat még most sem állt le: a jövőben olyan megoldások is életre kelhetnek, amelyek eddig csak sci-fi regényekben léteztek. "Az ilyen mérvő technológiai fejlődés mellett könnyen elképzelhető, hogy egyesek chipeket ültetnek gyermekeinkbe, hogy segítségével közvetlenül az agyukban reklámozzanak valamit, s szó szerint elültessék fejükben a gondolatot, hogy mely terméket kell majd megvenniük." - mondta Clinton a Kaiser Family alapítvány előtt tartott beszédében. A new yorki demokrata azzal fűzte tovább gondolatmenetét, hogy az ország egy átfogó kísérletnek veti alá a gyerekeket, akik átlagosan legalább napi hat órát ülnek tévé és/vagy számítógép, s így reklámforrások előtt. Szerinte a leggyorsabban növekvő hirdetői célcsoport a hat éves és annál fiatalabbak tábora. Az ekkora csemeték egészséget a reklámbombák mellett például a Camel által gyártott cukor ízű cigaretta és a gyorséttermi ételek is nagyban roncsolják. Jó látni tehát, hogy Clinton nem csak a videojátékokat, hanem a valóban egészségtelen "junk food-ot" is támadja. Robert Thomson professzor szerint azonban mindössze arról van szó, hogy egyszerűbb valamit szidni és támadni, mint betiltani (például a gyorsételeket), illetve még mindig könnyebb és olcsóbb, mintha finanszírozni kellene egy átfogó oktató és átnevelő programot, amely a csemeték helyes látásmódjára hathatna. "A hirdetések ellen nincs mit tenni. Ez egy afféle kiskapu, ami annak látszatát kelti, hogy politikusaink tenni akarnak valamit ellene." - fejezte be. UPDATE: A GameSpot információi szerint a szenátor egy sokkal komolyabb lépésre szánta el magát. Azt eddig is lehetett tudni, hogy 2008-ban egy igen komoly megszorító törvényjavaslatot nyújtanának be a testület elé a videojátékokkal kapcsolatban, ám a Kotaku blogoldal szerkesztője, Brian D. Crecente most egy különös e-mailre hívta fel a figyelmet. Állítása szerint Hillary irodája egy körlevélben keres olyan önkénteseket, akik egy általuk sezrvezett sajtótájékoztatón "kétségbeesett szülőknek" adnák ki magukat, ezzel alátámasztva, hogy manapság mekkora veszélyt jelenthetnek a gyermekekre a videojátékok. A Rocky Mountain News újságírójaként is működő Crecente szerint az egész felhajtás egy új adó bevezetése miatt kerül megszervezésre. Nevezetesen állami adót fizettetnének a játékok utána hasonlóan a cigarettához vagy az alkoholhoz. A Kotaku szerkesztője nem árulta el, milyen forrásból értesült ezekről, de annyit elmondott, hogy a forrása nagyon megbízható.
Kellemes hétkezdést mindenkinek! Ez a kánikula már tényleg kezd kibirhatatlanná válni... Erősen gondolkodom rajta, hogy bent alszom a szerkesztőségben, mert itt legalább van légkondi. Hétvégén egy jó barátommal elmélázgattunk azon, hogy vajon a Half-Life univerzumban milyen konkrét szerepe van G-Mannek, aki a lehető legtitokzatosabb karakter az eddig felfedett történetben. A hivatalos fórumon olyan találgatások is születtek, hogy G-Man valójában Gordon a jövőből és azért kíséri végig utunkat, hogy befolyásoljon, a rossz lépéseket elhárítsa. Mások szerint a történet végén vissza kell majd mennünk az időben, hogy megakadályozzuk az első részben bekövetkező katasztrófát. Sok kérdés felmerül, például az, hogy látszólag G-Man azon ügyködött, hogy odaérjünk időben a kísérlet helyszínére és mindenképp mi toljuk a kristályt a sugárba. No mindegy, Nektek mi a véleményetek erről? :) Kicsoda valójában G-Man és hogyan folytatódhat innen a történet?
| A rendőr megállítja a kamionost az országúton, és meg akarja szondáztatni. - Fújjon bele! - Nem fújok -válaszolja a kamionos. - Fújjon bele, amíg szépen mondom! - erősködik a rendőr. - Nem fújok -jön ismételten a válasz. - Fújjon bele, mert ha én fújok bele, egész életre ugrik a jogsija! |
A BattleGoat Studios bejelentette, hogy a Supreme Ruler 2010 című játéka egy ingyenes frissítést kap hamarosan, melynek köszönhetően egy új küldetés kerül a játékba. A küldetés értelmében az amerikai csapatok oldalán a Perzsa-öbölbe kerülünk, ahol is egy titkos iráni nukleáris kísérletekkel foglalkozó létesítményt kell megsemmisíteni. A fejlesztők hozzá tették, hogy a küldetés a mai napokban is zajló eseményeket dolgozza fel. Emellett öröm hír, hogy a játék ára 19.99$-ra csökkent, amit a fejlesztők azzal magyaráztak, hogy a tavalyi megjelenés óta egyre több játékos csatlakozik a rendszerhez és egyre több rajongó kerül a játék forgatagába és az árcsökkentéssel csak ezt szeretnék fokozni.
A T-Mobile legújabb csodagépezete, a Sidekick 3 Európában egy ideje már kapható. Minden tekintetben remek szerkezetről van szó, tekintélyét pedig tovább emeli az a megoldás, amellyel a képernyő vertikálisan felcsúsztatható a középre rejtett QWERTY-billentyűzet fölé. Nos, az a mechanika ami ezt lehetővé teszi, mágnesekből áll. Igen erős mágnesekből, amelyek néhány véletlen baleset és szándékos kísérlet után kártékonynak bizonyultak.
Nézhetjük hasznos szempontból is az erős mágneseket, ugyanis bizonyítottan képes a Sidekick 3 egy normál kést vagy villát önerőből magához ragasztani. Így már lassan svájci bicska is lehetne, azonban sajnos a bankkártyákról és bármilyen mágneses adathordozóról pillanatok alatt letöröl mindet adatot és de-magnetizálja azokat. Aki Sidekick 3 birtokába jutna, ne pakolja a tárcája és kártyái mellé :)Állandóan hallani, hogy mennyire káros és veszélyes a mobiltelefonok sugárzása. Az olasz kutatók most más oldalról közelítik meg ezt a károsnak vélt sugárzást. A milánói Fatebenefatelli kórházban néhány fiatalember szolgált kísérleti alanyként abban, hogy megfigyeljék mi történik az aggyal - embereink GSM900-as frekvencián 45 percig szünet nélkül telefonáltak. A várt aktivitást a mozgatóidegek kérgében figyelték meg, amely közel helyezkedik el a fülhöz. Az agy ezen része a külső burokban található, és néhány magasabb rendű képességért felelős. A 45-perces használatot követően a 15 önkéntesből 12 embernek nőtt az elektromos aktivitása az adott agyi területen, és még jó egy óráig úgy is maradt. Nos, hogy mit jelent ez az eredmény? Egyelőre nem tudni. A kísérletet végző tudósok nem tudták megállapítani, hogy ez a stimuláltság káros-e az emberi agyra nézve, azonban véleményük szerint jó esély van rá, hogy pont ellenkezőleg, jótékony hatást fejt ki. Újabb elgondolkodtató: a mobiltelefonunk kinyír minket, avagy erőt ad?
Nemrég Amerikában kísérleti jelleggel nanotechnológiás kutatások folytak az akkumlátorok továbbfejlesztésével kapcsolatban. Nos, ami akkor ott kísérlet volt, az ma már tény Franciaországban, és máshol is. A galloknál ugyanis több tesztet is elvégeztek, és nagyon bíztató eredményekre jutottak. Két egyetem, közös munkája során lítium-ion akkumlátorokat készített, melyek elektródiáit a hagyományostól eltérően nanotechnológiával készítették. Nanorudak és horgonyok tömkelegének hála az elektronok sokkal gyorsabban mozognak, így mégjobb ellátást biztosítanak az akkumlátornak. A hagyományokkal ellenkezően a nanotechnológiás akkuknak nem kell nagyobbnak és vastagabbnak lenniük. Pont ellenkezőleg: sokkal kisebbek, ám mégis jóval erősebbek a ma használt energiaforrásoknál.
Az IBM és a Georgia Tech sikeresen felemelte egy chip órajelét 500 GHz-re. A kísérletre mínusz 232,7 °C-os környezetben került sor. A kísérlet része volt a szilícium-germánium (SiGe) chipek által elérhető maximális órajel megállapítását célzó projektnek. A SiGe chipek nagyon hasonlóak a hagyományos szilícium alapúakhoz, a germánium viszont növeli azok teljesítményét, ráadásul alacsonyabb fogyasztás érhető el általa. Egyetlen hátulütője, hogy drágítja az előállítást. Az IBM mégis több millió így készült chipet adott már el a technológia 1998-as használatba vétele óta. Ez azonban elenyészőnek számít a mobiltelefonokban évente milliárdszám felhasznált "rendes" chipekhez képest. Tovább >>
A Penumbra egy iskolai projekt eredményeképp jött létre, amelyet négy diák alkotott. A cél az volt, hogy kísérletezzenek némileg a fizikával a játékokban, ebből végül a Penumbra született meg, amely egy horror-kalandjáték. Aki meglesné a képeket, vagy cibálná a programot, az erre kattanjon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)