Dead Island 2 megjelenés - valószínűleg késni fog
A Dead Island 2 megjelenés 2015 tavaszára volt betervezve, de jó ideje nem hallottunk már a játékról. Most több forrás is megerősítette a késést.
A Dead Island 2 megjelenés 2015 tavaszára volt betervezve, de jó ideje nem hallottunk már a játékról. Most több forrás is megerősítette a késést.
Schwarzeneggert egyre többször mikrofonvégre kapják a Terminator franchise kapcsán, most egy olyan epizódról is kifejtette őszinte véleményét, amiben benne sem volt. Csak az arca.
Bár eddig nem nyilvánosan, de komoly viták folytak a netsemlegességből következő problémákról a hazai internetszolgáltatók között is. Ahogy a világ nagy részén, itthon sem sikerült igazi megoldásra jutni, ennek köszönhető a UPC közfelháborodást okozó lépése, ami előtérbe hozta az ügyet.
Az éjszaka folyamán lezajlott Nintendo Direct alatt rengeteg jó hírt kaptak a Wii U és 3DS-tulajok, összeszedtünk mindent, amit tudnotok kell a két platformmal kapcsolatos újdonságokról.
Először nálunk nézhetitek meg a Mad Max: Fury Road, avagy a Mad Max: A harag útja szinkronos előzetesét. Kattintás után a világvége.
Nap mint nap találkozunk olyan hírekkel, amikben a politikai döntéshozás igyekszik valahogy beleszólni a gamer társadalom dolgaiba. Ez történik Indiana államban is, igaz, nem csak a gamerekről van szó.
A Blizzard bejelentette a Hearthstone: Blackrock Mountain megjelenés dátumát. Nem kell sokat várni.
A Battlefield Hardline egyjátékos kampánya csak a kezdet, az igazi móka a többjátékos módokban rejlik. Tesztünk második felében ezekről esik szó, és pontszámot is adunk a játéknak.
A most közel egyéves Family Guy: The Quest for Stuff Star Trek frissítésében Peternek meg kell javítania az Enterprise-t, hogy megmentse az emberiség jövőjét. Picard, Data és Worf is jönnek.
A LEGO rajongók kreativitása határtalan, és ezt jól tükrözi a Legohaulic művészi munkája.
A Blizzard hamarosan megoldja, hogy a Hearthstone cross-platform támogatást kapjon. Nemsokára mobilról is kihívhatod PC-n játszó barátaidat egy kártyameccsre.
Egyelőre nem erősítette meg a kiadó, hogy mi lesz a Cryptic sorsa, de több dolgozó is komoly leépítésekről írt a Twitteren.
Szinte a semmiből kerültek elő a Square Enix és az EA újonnan bejegyzett címei, amelyekről máris beindultak a spekulációk.
A mikrotranzakciókkal óvatosan kell bánni, mert elszaladhat az emberrel a ló. Ezt egy szülő most egy életre megtanulta.
A Walking Dead alkotója egy konferencián beszélt az Overkill gondozásában készülgető játékról és arról is, mi a Skybound világaiban játszódó játékfeldolgozások sikerének titka.
A Tripwire Interactive legutóbb közzétett fejlesztői videójából további részleteket tudtunk meg a Killing Floor 2-ről, a fejlesztők többek között a perk-rendszerről, fegyver-újratöltésekről és skillekről beszélnek.
Még egy ok arra, hogy miért nem érdemes ilyen-olyan kódárusoktól Steam-kódot venni: a Valve visszamenőlegesen is régiózárazza a bizonyos területekről származó játékokat.
Voltak, akik türelem híján adathalász módszerekkel kezdték el kideríteni, milyen lapokkal bővülhet majd a Hearthstone-beli gyűjteményünk, de lassan már hivatalos forrásból is megismerkedhetünk pár új kártyával.
A PAX East 2015 alatt az Armikrog játékmenetéből is vetítettek pár percet, ezt nézhetjük most meg felvételről. A Neverhood alkotói hozzák a formájukat.
Ivan Reitman és Dan Aykroyd egy teljesértékű franchise beindításán dolgoznak a Sony kedvéért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)