Elsőként a hazai Digital Reality kíván nektek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet. Ezen örömteli pillanathoz két képet is adományoztak :) Nekem az első jobban bejön :D
Hát, idáig is eljutottunk! Ez a tízezezerereredik hírecskénk itt, a GameStar Online-non :) Köszönjünk mindannyiótok támogatását, és örülünk, hogy ennyi ideig velünk voltatok. Reméljük még legalább tízszer ennyi híren keresztül köztünk lesztek, és továbbra is segítitek munkánkat tanácsaitokkal, ötleteitekkel, észrevételeitekkel. Hamarosan némi változás következik be az honlapon, de igyekszünk mindent úgy alakítani, hogy legtöbbetek szájízének megfeleljen! A következő 10 000 évben ugyanitt :) |
Ugyan maga a játék lényegén mit sem változtat a dolog, a LArian Studios úgy gondolta megváltoztatja jelenlegi fejlesztésének címét. A Riftrunner néven megismert alkotás mától fogva hivatalosan is megkapta a Beyond Divinity nevet. Ezzel mintegy egyértelmű Divine Divinity folytatássá avanzsált... Bővebb infó és némi újdonság a hivatalos honlapon található.
Hmm... már csak 5 napot kell kibírni és itt a téli szünet :) Utolsó hét lévén bele kellene kicsit húzni a tanulásba! Bezzeg akik már dolgoznak... nos, nekik még rosszab :) De most még vasárnap van, használjuk ki! Hír nem sok van, de nincs is, úgyhogy izé, foglaljátok el magatokat. :D
| Egy orvos oktatja az orvostanhallgatókat: - Figyelem, ma a jó megfigyelőképességüket és az érzékszerveiket fogjuk tanulmányozni. Erre elővesz egy üveget benne valami sárga folyadék... - Ez itt vizelet. Figyelni kell a színét, a szagát és az ízét. Erre fogja, belemártja az ujját az üvegbe és utána megnyalja. A tanulók fintorogva ám, de utánacsinálják. Mire az utolsó tanuló is megnyalta az ujját megszólal a tanár: - Ha jó megfigyelők lettek volna észrevették volna, hogy a mutatóujjamat tettem az üvegbe és a középső ujjamat nyaltam meg... |
A FutureMark (főleg a 3DMarkról ismert) bemutatta a PCMark04-et, ami a számítógépünk általános teljesítményfelmérésére szolgáló tesztprogram legújabb kiadása. Aki szeretné összevetni gépe teljesítményét másokéval, töltse le a progit az itt található mirrorok egyikéről, aztán indulhat a párbaj, mondjuk a mi kis Fórumunkon. Thanks: bigboy_
A Step Creative Group fellebbentette a fátylat legújabb fejlesztéséről, mely a DEactivation nevet kapta. Anti-terrorista egységeket kell majd irányítanunk, akiknek mily meglepő módón a terroristák leirtása a feladatuk. Típusát tekintve (Figyelem! Ez a hivatalos megnevezés!) "3D-s taktikai stratégia akció". Képek még nem érkeztek, de a játék még idén a boltok polcain lesz.
Nekem nem szokásom egy játékból kivenni külön képeket... És ugyan elfogult vagyok talán a rally iránt, de azt jól tudom, hogy ti is vágytok egy szemet megcsillogtató rallys játékra végre... És én azt mondom, hogy ez nagyon ütni fog!!! Elég megnézni a képeket. :) A fejlesztők ígéretei szerint is minden eddigit felülmúl majd a lehető legtöbb szempontból... Ugyan mint sokan már tudják, szegény Burns komoly betegséggel küszködik, melynek "hála" kihagyja a 2004-es évet, ám utána teljes gőzerővel visszatér, mind az ő, mind csapata és az orvosai ígérete szerint is! Nah, elég a betűkből, most jőjjenek a képek!
Nevethetnék, sírhatnék, de inkább nem mondok semmit. Csupán annyit, hogy kezd visszaállni a "rend" az első helyezések között... 1. The Sims: Makin' Magic - Electronic Arts 2. Call Of Duty - Activision 3. Final Fantasy XI - Square Enix USA 4. The Sims Double Deluxe - Electronic Arts 5. Halo: Combat Evolved - Microsoft 6. Max Payne 2: Fall Of Max Payne - Take 2 7. Age Of Mythology - Microsoft 8. Civilization 3: Conquests - Atari 9. FS 2004: Century Of Flight - Microsoft 10. Dark Age Of Camelot: Trials Of Atlantis - Vivendi
KIRÁÁÁÁÁLY :D A Mithis Games immáron megalkotta a harmadik nevet is űrhajós játékához :D Az eredetileg Imperium Galactica 3 néven futó project a CDV gondoskodása alatt vált Galaxy Andromedává. Sajnos a német kiadó úgy döntött, hogy nem adja ki... Ma azonban a Homelan jelentette, hogy a hazai csapat alkotását felkarolta a HD Interactive, és Nexus néven, 2004 szeptemberében napvilágot lát... reméljük :)
A mai nap harmadik és negyedik demója is befutott. Lássuk csak ezúttal mi akadt horogra. Az első alkotás a Codemasters aktuális PC-s fejlesztését prezentálja, mely a World Championship Snooker 2003 nevet kapta. Ez egy snooker progi, ahogy a neve is mutogatja :) A másik pediglen a The Adventure Company háza tájáról érkezett. A Traitors Gate 2: Cypher egy third-person kalandjáték, mely Amerikához hasonlóan hamarosan európában is megjelenik. Addigis cibáljátok lefele a matériákat!
A Blizzard ma is kedveskedett valamivel. Ezúttal a WarCraft III kiegészítőjéhez adtak ki egy bónusz pályát, mely a 'Deadlands' nevet kapta. Egyéb információ nem áll rendelkezésre, így hát nem marad más hátra, minthogy letöltsétek innen, és kipróbáljátok! :)
Szép napokat mindenkinek! Remélem mindenki realizálta, hogy megjelent vala a legújabb magazinunk. Namármost ez némi változásokon esett át. Arra kérnék mindenkit, hogy aki teheti, ebbe a fórum topicba mondja el, hogy mi tetszett, illetve mi nem az újításokban. Előre is köszi mindenkitől. Persze ide, kommentbe is nyilatkozhattok, csak azért lenne jó oda gyűjteni a topicba, mert azt fogjuk több héten/napon át figyelni! Most pedig lássuk a mai első szösszeneteket...
| A rendőr leállít egy autót: - Maga lakott területen száznegyvennel hajtott. Följelentem. Mondja meg a nevét! - Mihail Kazmanauvskvas vagyok... A rendőr zsebre vágja a noteszét: - Rendben van, elmehet... De még egyszer elő ne forduljon! |
Megint eltelt annyi idő, hogy összegyűljön kellő mennyiségű filmes anyag, amit most meg is osztok Veletek: Kill Bill vol. 2: Remélem tudjátok, hogy a nemrég bemutatott Kill Bill, bár egy film, mégis két részes, mert Quentin Tarantino bácsi nem akarta annyira összevágni, hogy beleférjen úgy kb. max 2 és fél órába, ezért inkább megfelezte. Ígyhát a "folytatás" február 26-án debütál a magyar mozikban, amiből alant találhatjátok a világon az első képeket.
The Last Samurai: Van itt mégegy ütősnek ígérkező új film, az Utolsó Szamuráj Tom Cruise főszereplésével. Hazai bemutatóról még nem tudunk, addig is 44 képet hoztak nyilvánosságra a már mozikban is vetített előzetes mellett. Harry Potter and The Prisoner of Azkaban: A Harry Potter könyvsorozatot is megfilmesítették, illetve teszik ezt most is, jelenleg a harmadik részt (Az azkabani fogoly) forgatják és a negyedik (A Tűz Serlege) előkészületei zajlanak. Szerény véleményem szerint a könyvek jobbak, mint a filmváltozatuk, de az azkabani fogolyt már másik rendező rendezi, hátha ez segít valamit. Egyelőre maradnak a főszereplők, de mivel a filmek forgatása nem követi a könyvek tanév-ciklusait (amíg a könyvben egy évet öregednek Harryék, addig a valóságban az őket játszó színészek minimum kettőt), így egy idő után új szereplők után kell nézni, de ez csak a 4. rész leforgatása után fog bekövetkezni. Arról ugyan még semmilyen infó nem szivárgott ki, nemúgy az azkabani fogolyról, melyből mellesleg holnap jön egy fullos előzetes is, addig pedig néhány kép... Amerikai premier: június 4. Scooby-Doo 2: Monsters Unleashed: A végére maradt egy könnyűsúlyú versenyző. Még a legfiatalabbak is ismerik Scooby-Doo, a dándog történetét. A mesét megfilmesítették és úgy látszik akkora sikere volt, hogy már készül a folytatás, melyhez már elérhető egy előzetes is! Amerikai bemutató: március 26.Ahogy tegnap egy kommentben ígértem, ma tényleg bemutatok néhány új képecskét a Need for Speed: Underground-ból. Nem akarok igazán semmit elmondani róla, hiszen hamarosan megjelenik, és akkor ti is rájöhettek mindn előnyére, és hátrányára. Mindent összevetve viszont annyit mondhatok, hogy eszméletlen jóóóóó! Ne felejtsetek rányomatni a "tovább" gombra :)
A VU Games-nek rossz emlékei lesznek ezentúl 2003 3. negyedévéről, ugyanis 59%-al kevesebb pénzt "szedtek" be mint 2002 ugyanezen szakaszában. Idén (főbb gammák: Simpsons: Hit and Run, Homeworld 2, Buffy: Chaos Bleeds, Warcraft III: The Frozen Throne) "csupán" 5,9 volt a bevétel, tavaly (főbb gammák: The Thing, The Fellowship of the Ring, The Scorpion King, Spyro 2, Warcraft III) viszont 14,6. És hogy micsoda? Hát természetesen milliárd euró! A visszaesést a gyengébb felhozatallal indokolták.
Az Activision, miután megvizsgálta elmúlt üzleti évét, rájött, hogy elég csúnya, sokmilliós bukása van. Ennek következtében úgy határoztak, hogy leállítják az idei E3 környékén bemutatott Trinity fejlesztését (ezen kívül még néhány konzolos játékot is töröltek). Még szomorúbb, hogy a jelek szerint a Doom III átcsusszant a cég következő üzleti félévébe, ami kb. annyit tesz, hogy 2004 áprilisáig semmi sem lesz belőle :(
Kalandkedvelők figyelem! A Nucleosys gondozásában egy új, extra kalandos, monitor elé szögező kalandjáték készül (legalábbis ilyen ígéretekkel kecsegtetnek mindenkit az alkotók). A Scratches (karcolások) nevet kapta, és valamikor a jövő évben fog megjelenni. Szerencsére a bejelentéssel egy időben, kiadtak egy teaser-t (ez amolyan iciri-piciri kezdetleges bemutató, installálni is kell) melyet innen le is tölthettek (lejátszásához legalább 400 MHz kell).
Készül az Enter the Matrix Speciális változata, mely csak DVD-n fog megjelenni. Ezenkívül egy figyelmes Matrix fan észrevette, hogy a Shiny honlapján megjelent egy olyan szöveg, mely szerint készül az EtM folytatása. Ezt a karaktersorozatot bárki meglesheti a készítők oldalán belül, az About Us/Our Future résznél.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)