Felszöktek a Take Two részvények a GTA V bejelentésének köszönhetően
Tegnap a Rockstar hivatalosan is megerősítette a Grand Theft Auto V-öt, a részvényesek pedig már most bíznak a sikerben.
Tegnap a Rockstar hivatalosan is megerősítette a Grand Theft Auto V-öt, a részvényesek pedig már most bíznak a sikerben.
Pokolian szűkszavúra és semmitmondóra sikeredett, de bekövetkezett: a Rockstar bejelentette a GTA V-öt.
Még tegnap este jelentették és mutatták be ezeket a dolgokat, még ma sem vesztették aktualitásukat.
A konzolokon már sikert aratott RPG most számítógépekre is ellátogat.
A tegnapi bejelentés után sokan elszomorodtak, hogy készülékük nem fogja támogatni a Grand Theft Auto 3 tízedik évfordulójára készülő iOS és Android portot.
A Ubisoft jelentése szerint Altair és Ezio minden platformon kilép a síkból.
A Bohemia Interactive kampánnyal is felszerelt helikopter-szimulátora is készülget szépen.
Sportszerűnek tűnik a Valve vezérének kijelentése.
Folytatást kap a tavalyi díjnyertes akciójáték: még több vér, még több brutalitás, még több elégedett vigyor.
IceFrog legfrissebb bejelentése szerint a vártnál korábban kaphatjuk kézhez a Defense of the Ancients 2-t.
A tegnap kezdődött BUILD konferencián rengeteg szenzációs Windows 8 bemutató és bejelentés született.
Jövő hónapban egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy HD-konzolokon is hiánytalanul elérhető legyen a Crysis sorozat.
The Missing Link címmel érkezik a Deus Ex: Human Revolution első DLC-je, ami választ ad a játék egyik kérdésére.
Péntek este van, ilyenkor már készülni kell a buliba - ott pedig ma már szinte alapfelszerelés egy Wii és valamilyen zenés/táncos játék.
A Square Enix és az Obisidian Entertainment közösen jelentette be az első Dungeon Siege 3 DLC-t.
A Paradox meglehetősen aktív manapság - ennek a stratégiai játékok hívei örühetnek igazán.
A Tokyo Game Show alkalmából várható több Monster Hunter bejelentés a Capcomtól.
Földön, levegőben és most már vízen is támad a Wargaming.net.
A budapesti Most Wanted Entertainment bejelentette a Nexus: The Jupiter Incident folytatását.
Az újonc Novacore Studios egy klasszikus 4X űrstratégiát készít a Kalypso Media megbízásából.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)