Itt a Steam Deck, a Valve hordozható PC-konzolja
Leleplezte erősen a Nintendo Switchre hajazó gépét a Valve.
Leleplezte erősen a Nintendo Switchre hajazó gépét a Valve.
A dokkok tökéletesen működnek majd mindkét Switch változattal, így érdemes lehet megtartani a régi kiegészítőt az új géphez, vagy a régi géphez egy újat venni.
Az E3 után már temettünk a Switch Pro gondolatát, de a Nintendo most hirtelen bejelentett egy új konzolt. Viszont a nagy forradalom elmaradt. A döntés a tiéd.
Nagy meglepetésre már az idén kézbe vehetjük a Switch felturbózott változatát, de nem akkora a fejlődés, mint vártuk.
Folyamatosan frissülő listánkkal segítünk, hogy ne maradj le az év legfontosabb, legérdekesebb PC, PS4, PS5, Switch, Xbox One, Xbox Series X és Google Stadia játékairól!
Számos körülmény utal arra, hogy leghamarabb csak 2022-ben érkezik a Nintendo újdonsága.
Lement a Nintendo nagy éves műsora is, de nem sok izgalmasat sikerült 40 percben bemutatni.
E3-as Direct előadásán jelentette be a Nintendo, hogy ősszel érkezik Switchre a Metroid Dread.
A Super Smash Bros. a Nintendo Switch egyik (ha nem a) legnagyobb többjátékos címe, így nyilván az E3-on is felbukkant.
Nem éppen a legütősebb bizonyítékok ezek az erősebb konzol létezésére, de érdemes lehet közelebbről is megvizsgálni az ügyet.
A tavalyi év egyik legjobb játéka eddig csak a PC-n és Nintendo Switchen volt elérhető, de ez hamarosan radikálisan megváltozik.
Lehet, hogy a Ubisoft Forward során néhány jól ismert arc is beköszön majd.
A Nintendo bejelentette, hogy mikor tartja meg a szokásos E3-as bemutatóját.
A hír forrása egyúttal azt is tudni véli, hogy az európai játékosok csak jóval a többiek után tehetik rá a kezüket.
Hiánypótló alkalmazást tett közzé a Nintendo, Netflixet nézni vagy weben böngészni mondjuk még mindig nem lehet Switchen.
A Nintendo mémemberét hamarosan a kezedben tarthatod a PowerA srácainak hála.
A Game Boy Printert idézi meg az Instax Mini Link nyomtató, ami most már a Nintendo Switchet is támogatja.
Ha egyszeri alkalom lett volna, nem kellene találgatnunk, itt viszont biztos, hogy többről van szó.
Gary Bowser a Team Xecuter tagjaként törte fel a Nintendo konzolját, aminek a gyártó érthetően nem örült.
A PlayStation 5 nemcsak az új Xboxoknál fogy jobban, hanem a Switchnél is gyorsabban tűnik el a polcokról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)