Mit teszel, ha rálelsz egy titokra, amely az emberiség egész életét megváltoztathatja de a titok felfedéséhez a művészet egyik legkiemelkedőbb alkotását kell feláldoznod? A kérdésre majd a The Davinci Code című film adja meg a választ, aminek most megjelent az első trailer-je is. Így első ránézésre hangulatosnak tűnik a dolog és a várakozási faktort a készítők sztárparádéja is emeli. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezi (Egy csodálatos elme), akinek eddig munkái alapján kicsit talán új lehet ez a stílus. A szereplő gárda pedig nem kisebb neveket vonultat fel, mint Jean Reno, Tom Hanks, Audrey Tautoou, Ian McKellen, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Hogy mi a titok nyitja azt megtudjuk 2006. májusában. Addig nézzetek be a film honlapjára.
Nem, ez nem egy kiegészítő a Quake 4-hez vagy ilyesmi. Csupán a tegnap közreadott videó hosszabb, véresebb változata. A fene se gondolta volna, hogy azért volt az előző videóben kék a vér :) Feltettem, nézzétek meg, láttok-e valami más változást. A régit is érdemes újra letölteni, mert kicseréltem nagyobb felbontású változatra. Az új videót alant találjátok.
A Sony ma hajnalban egy, az Xbox-MTV show-nál lényegesen visszafogottabb rendezvény keretein belül hivatalosan is bejelentette következő generációs konzolját, a PlayStation 3-at. Az új játékgépet 2006 tavaszán fogják csak piacra dobni, de már megkapta végleges alakját, valamint technikai specifikációit, amibe most egy kicsit részletesebben menjünk is bele.
Az új játékok Blue-Ray lemezeken fognak majd megjelenni hozzá, de a gép támogatja az összes eddigi formátumot, ergo az előző konzolokra írt játékok hiánytalanul futni fognak majd rajta. A Cell nevezetű mag 3,2 GHz-es sebességen fut, ami az Xbox360 adataival megegyezik ugyan, de a más technológia miatt ez 2 teraflopnyi számítási teljesítményt nyújt, ami a Microsoft új konzolja számítási teljesítményének kétszerese! A grafikus chipet az nVidia szállítja, amely felér két 6800 Ultra képességeivel. Itt megtalálható róla minden egyéb adat, a részletekkel nem fárasztanék semmit, de a jelek szerint a Sony megint lépéselőnyben van. Végezetül nézzetek meg néhány képet az egyik, már bejelentett PlayStation 3-as játékról, a Killzone 2-ről.
Az AMD egyik oldalán fellelhető egy upgrade, melyet ha a Far Cry mellé installálunk -amennyiben rendelkezünk 64-bites processzorral és Windows XP x64-es op.rendszerrel - a játék az Athlon 64-es (illetve az Intel EM64T típusú)processzorok összes kis bitjét is kihasználja majd. Hogy miért is jó ez nekünk? Nem jártatom a számat, nézzétek meg a linken található képeket! Azt hiszem, mindenkinek érdemes leszedni, aki rendelkezik olyan rednszerrel, mely megfelel a követelményeknek! Persze csak ha nem tántorítja el őket a patch-ek nagyobbacska mérete.
Ha jól számolom, megérkezett az első videó a Tomb Raider sorozat új részéhez, a Tomb Raider: Legends-hez. Lara baba kicsit megtépázott dicsfényét hivatott visszaállítani ez az epizód (is). Hogy mennyire sikerül nekik, az kiderül, de a lepényhal meg utoljára, nézzétek meg a múvit, aztán döntsetek :)
Egy orosz csóka, Sheppard meglepő, ám becsülendő elhatározásra jutott. Úgy döntött, hogy honlapjáról ingyenesen letölthetővé teszi két teljesen saját fejlesztésű First Person Shooterjét, melyet a Quake 2 engine hajt. Azt ezért tudni kell, hogy állítása szerint ezeket "jó régen" készítette, most egy új projekteken dolgozik, s ezzel szeretné azokat némileg népszerűsíteni. Nem rossz ötlet :) Az új alkotás címe egyébként Exeter Castle és néhány képet már meg is tekinthettek belőle a fenti oldalon. De most lássuk a két ingyeneset.
Lendlease
A képek alapján második világháborús, a 291 megás fájlt innen menthetitek le.
Soldier of Empire
Ez egy kicsit futurisztikusabb hangulatú, a 178 megás fájlt innen menthetitek.
Azt írja, hogy a videók nincsenek lefordítva, ami valószínűleg azt jelentheti, hogy oroszul vannak, de majd nézzétek meg és kommenteljétek meg légyszi azt is, milyen hosszúak a játékok. Thanks Wastrel from SpyNEWS!
A Napóleon-kori Franciaország úgy látszik nem csak a középsulis töritanárok kedvenc témája is, de a játékfejlesztők is előszeretettel merítenek belőle ihletet. Hasonló történt a Cossacks II-vel, csak nem ihletmerítés, hanem a téma teljes feldolgozása került napirendre. S bár a játék elkészült, és hamarosan a boltok polcain lesz, a fejlesztők még mindig köldik az arcunkba a videókat. Nézzétek meg Ti is!
Még két videót találtam mára, amelyek a 1944: Battle Of The Bulge nevű játékba enged bepillantást. A címből kitalálható, hogy a játék a második világháború lezáró szakaszát engedi átélni, a maga vérfagyasztó tankcsatáival, majd Németország elesésével. Elég sok 2. Vh-s játékot láttunk már, de reméljük, hogy ez ki fog emelkedni a tömegből. Hogy jóslatokba is bocsátkozhassunk, nézzétek meg a videókat!
Hölgyeim és uraim, alig néhány nappal a hivatalos bejelentés előtt megérkeztek az első képek (scanek) a következő, immáron hetedik Tomb Raider játékról. A képek a PSM magazin hasábjaiból származnak, sajnos nem túl jó minőségűek, de az már látszik, hogy jóval részletesebbek a dolgok, mint valaha (csak nézzétek meg Lara baba megújúlt melleit... példának okáért :P). Sajnálatos tény, hogy egyelőre nincs infó egy esetleges PC verzióról... Hamarosan egyébként ki lehet már tennünk az első képeket is, addig azonban (JF):
Az amerikai megjelenés örömére a fejlesztők kicsit poénkodni merészeltek a Cold Fear nevezetű horror-akciiójátékkal, amelyről egyébként egy very impresszív cikket olvashattok a mostani GameStarban. A játékban Tom Hansent alakítjuk, aki egy szegény, kispolgári származású amerikai partiőr, akit egy sűllyedő orosz hajóra küldenek a tomboló viharban. Már nem azért, de ki az a szellemileg alulmaradt, aki ezt elvállanná? :) Mindegy, nézzétek meg a videókat!
A Dragonshard egy hagyományos D&D szerepjáték, a maga hőseivel, gonosz varázslóival, démonaival. Harcosok egész armadáját vezethetjük végig a dungeonokon kincseket és tapasztalati pontot gyűjtögetve. Hogy méginkább világos legyen, miről beszélek itt össze-vissza, nézzétek meg a legújabb videót.
Szép derűs kedd délutánt mindenkinek! Kicsit késve bár, de egy csodálatos nőszemély feltartóztatott, hogy időben ideérjek, úgyhogy ezt kérlek, nézzétek el nekem :) Reméljük, a várakozás nem volt hiábavaló, és mára is jut valami finomság. Addig is, amíg megírom őket, egy vicc:
Nyuszika és a medve kifogják az aranyhalat. Annak rendje és módja szerint a hal felajánl három kívánságot az életéért cserébe. A medve kezdi mondani a kívánságát:
-Én egy macilányt kérek.
-Én meg egy Yamaha R1-es motort! - mondja a nyuszika.
-Még több mcilányt kérek!
-Én szeretnék egy kifogyhatatlan benzinkutat a motoromhoz.
-Rendben, maci, mi az utolsó kívánságod? - kérdi az aranyhal.
-Még több macilányt, minden napra vagy ötöt!
-Jó. Nyuszi, az utolsó?
-Hát, nekem megvan mindenem, tudod mit? Legyen a maci impotens!
Erőteljesen közeledik a Splinter Cell 3 megjelenése, ennek örömére a kiadó megörvendeztetett minket egy vaskosnak azért nem mondható videóval, amit már akár lokálból is tölthettek. A leírás csak általános infókat tartalmaz, az animáció tartalmáról nem tesz említést, úgyhogy eggyel több ok, hogy szedjétek le és nézzétek meg.
Elkészült a statisztika, melyben azt számolták össze, hogy milyen játékból hány darab fogyott a múlthéten angliában. Nos, azt kell hogy mondjam, változás csak itt-ott tapasztalható, de ez lényegében lényegtelen:) Sürge' nézzétek:
1. World of WarCraft
2. Football Manager 2005
3. Knights of the Old Republic 2
4. The Sims 2
5. Half-Life 2
6. Rome: Total War
7. Settlers: Heritage of Kings
8. Battle for Middle-Earth
9. Pro Rugby Manager 2
10. Flight Simulator 2004
Úgy tűnik Silent Hunter III téren is beindultak az események. Néhány jött belőle egy videó, most pedig itt van mégegy. Az igényes szimulátorok kedvelőinek mindenképpen ajánlott megtekinteni, féleg azért, mert igazából nincs is értelmes konkurenciája az alkotásnak. A teljesen megújult 3D-s engine igen jó hatással van a játékra, de minek is beszélek... nézzétek meg az animot:
Óóóóóó igeeeen! A Monolith végre valahára volt olyan kedves, és nem csak néhány új képet, hanem egy teljesen új videót is kiadott az idei év talán egyik legparásabb FPS játékából. A F.E.A.R. egyik különlegessége a Mátrix-szerű időlassításos lehetőség lesz, melyet akár multiplayerben is elő lehet csalni. Feltétlenül nézzétek meg, nagyon dúúúúrva!
A harmadik vasárnapi videó szösszenetet főleg azoknak ajánlanám, akik szeretik a mókás, rajzfilmszerű akció-kalandjátékokat. A Psychonauts körülbelül ilyen, lényegében egy third person játékról van szó. "Valós" és képzeletbeli világokban egyaránt megfordulunk, a játék előrehaladtával folyamatosan fejlődünk. Szerintem nézzétek meg, bár nem olyan apró darab, érdemes lecibálni lokálból. Íme:
A Cold Fear-ről eddig nem túl sok mindent hallottunk, láttunk. Azt ugyebár mindenki tudja, hogy egy külső nézetes akciójáték, amit jócskán teletömtek vérrel. Egy-egy fejlövés eredménye tényleg befesti az egész falat! Nézzétek csak meg, a most megjelent 16 megás filmet, amit innen tudtok letölteni.
Ha informátoraim nem tévednek, akkor örömmel jelenthetem be a legelső Worms: Mayhem videót! Személy szerint úgy vélem, a Worms sorozat a fantasztikus első részek óta kicsit elmaradott a fejlődésben, ideje lesz valami nagy ötletnek. Talán pont ettől a résztől kapjuk majd ezt meg? Nos, nézzétek meg!
Sok meglepetést nem okozott számomra, mikor befutott ez a toplista, melyen a Tisztelt olvasó közönség, azt veheti szemügyre, miként alakultak az eladások Amerkiában karácsony hónapjában. Illetve azért egy picit mégis...nézzétek csak mi lapul ott a 10. helyen?!:) Nem is húznám tovább a szót, tessék-lássék:
1. Half-Life 2
2. World of WarCraft
3. The Sims 2
4. Rollercoaster Tycoon 3
5. Zoo Tycoon 2
6. Battle for Middle-Earth
7. The Sims 2 Special Edition
8. Rome: Total War
9. The Sims Deluxe
10. Call of Duty
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)