Élőszereplős Assassin's Creed sorozatot készít a Netflix
A Resident Evil franchise mellett az Assassin's Creed univerzum bővítését is magára vállalta a Netflix.
A Resident Evil franchise mellett az Assassin's Creed univerzum bővítését is magára vállalta a Netflix.
Úgy tűnik, hogy egy ideig még várnunk kell egy élőszereplős Irány a Pókverzum mozi megvalósulására.
Elvileg egy Sonyhoz közeli forrásoktól származik az információ, miszerint a két korábbi Pókember már alá is írt a Spider-Man 3-ra, tényleg megvalósulhat az élőszereplős Irány a Pókverzum mozi.
A munkálatokban a Warhorse Studios mellett a Netflix egyik korábbi munkatársa is részt vesz.
A zombik után valahol ki kell engedni a gőzt, a Mattel Films pedig kapható volt rá.
A Palóc Videotéka új videójában nem csak autók versenyeznek.
A SEGA megerősítette, hogy csőben van a projekt, de csak akkor lehet belőle bármi, ha a sztori tényleg, igazán jó.
Crash a semmiből berobban egy hétköznapi japán család életbe, az apuka pedig úgy örül ennek, mintha most nyerte volna meg a lottó ötöst.
A Disney rajzfilmekből készült élőszereplős filmfeldolgozásai lényegében kivétel nélkül gyengébbek lettek, mint az eredeti alkotások - úgy tűnik, hogy a Mulan is beillik ebbe a sorba.
A már leforgatott és még csőben lévő Pókember filmek mellett hamarosan a kisképernyőt is megcélozza a Marvel és a Sony párosa, egy Silk sorozat készül a legújabb hírek szerint.
Teljesen új ötletek helyett ismét egy régi klasszikushoz fognak hozzányúlni, ugyanis közel 20 év után új film készül a Disneyland híres attrakciója alapján.
Nem vicc, tényleg élőszereplős verzióban akarják adaptálni a Powerpuff Girls rajzfilmsorozatot.
A RE:Anime csapata Saitama és Genos ütközetét valósította meg igen látványos módon.
Egy nyílt levélben írták le, hogy kreatív különbségek miatt hagyják ott az élőszereplős Avatar projektet, mivel a stúdió nem hagyta, hogy megvalósítsák a saját víziójukat.
Hosszú várakozás után végre tényleg karnyújtásnyira van már csupán a Mulan hazai bemutatója, ezt pedig egy új trailerrel ünnepelte meg a hazai forgalmazó.
Legalábbis az Egyesült Államokban. Azokba az országokba, ahol nincs még Disney+, ez a film is hagyományos módon érkezik, mozis bemutatót kap.
1200 évet repülünk vissza az időben Ríviai Geralt kalandjaihoz képest az új The Witcher spin-off sorozatban.
Az élőszereplős interaktív dráma trailere ritka rossz fogadtatásban részesült, ami pánikreakciót váltott ki a kiadóból.
A The Sandman élőszereplős feldolgozás merészen nyúl majd hozzá az ikonikus képregényhez, és sok változtatásra kell készülnünk.
A Disney nem engedi el az élőszereplős rajzfilm-feldolgozásokat, hamarosan a Pán Péter kerül terítékre, mely ezúttal talán sikert is arathat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)