XCOM 2 Collection és még 10 új mobiljáték, amire érdemes figyelni
Nem csak hogy sok újdonság jött a héten, de bőven akad köztük kiemelten érdekes is.
Nem csak hogy sok újdonság jött a héten, de bőven akad köztük kiemelten érdekes is.
Bár a főszereplők látszólag jól vannak, ismét szüneteltetni kell a The Witcher 2. évadának készítését.
A gyanúsított feltehetőleg a Eddie Hassell autóját akarata ellopni, eközben azonban halálosan megsebesítette áldozatát.
Sőt, hogy még nagyobb legyen az öröm, a rendszer a PS4-es adatokat is beszámítja.
Mark Cerny már korábban pedzegette, hogy még nem tesztelték és hitelesítették, hogy mely gyártók termékei megbízhatóak, így egyelőre limitáltak a bővítési lehetőségek.
Nem feltétlenül hinné az ember, hogy egy kártyajáték fogja kimaxolni a VGA képességeit, de a Poker Club esetében ez lesz a helyzet.
A Microsoft és az EA összeálltak, hogy a Game Pass még több játékot kínálhasson.
A japán cég elismerte, hogy komoly támadás áldozatává váltak, de mindenkit megnyugtattak, hogy felhasználói információk nem kerültek veszélybe.
Egyértelműen látszik az Among Us fejlesztőin, hogy nem voltak felkészülve a hirtelen jött népszerűségre, de lassacskán kezdik összeszedni magukat.
A legeredményesebb streamerek egyike abszolút észszerű dolgot kért a felelőtlenül költekező rajongóitól.
Egyelőre csak a Cinema City véleményét ismerjük, de aligha térhet el ettől a többi, filmszínházat üzemeltető társaságé.
Sok MMORPG-ben elterjedt módszer, hogy egy játékos egyszerre több karakterrel farmol, de a Blizzard úgy néz ki, hogy megunta a dolgot.
A nemzetközi sajtó látni vélte a zabrak sithet többször is megszólaltató Sam Witwert az évadnyitóban, azonban a színész most tiszta vizet öntött a pohárba.
A két színész a hamarosan megjelenő versenyjáték két legfontosabb figuráját hívja majd életre, most pedig elárultak néhány dolgot arról, hogy hogyan is készültek ezek a karakterek.
Egy rajongó képzelte el, hogy milyen lenne az évadindító epizód egyik jelenete, ha a Marvel Comics képregényeiben szerepelne.
Az Activision Blizzardot három hónap leforgása alatt 373,5 milliárd forinttal gazdagították a játékokon belül költekező felhasználók.
Sok más új szuperhős mellett a Kid Quick nevű új, alternatív univerzumos Flash verzió is bemutatkozik a DC Comics jövőjét bemutató füzetekben.
Az elkövető feltehetően a 30 éves színész autóját akarta elvinni.
Megneszelte a Sony, hogy miből kíván pénzt csinálni egy vállalkozás, és azt tette, amit előre meg lehetett jósolni.
Az NXIVM nevű szekta vezérét nemrég 120 év börtönre ítélték, de a szervezetbe toborzó Allison Mack egyelőre ítéletre vár. Vajon ő is csak egy újabb áldozat vagy számító manipulátor?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)