Kipróbáltuk az első Nintendo Switch játékokat
Gócza Frankfurtban járt, ahol az elsők között próbálhatta ki a márciusban ékező Nintendo Switch játékait.
Gócza Frankfurtban járt, ahol az elsők között próbálhatta ki a márciusban ékező Nintendo Switch játékait.
Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb, filmek és sorozatok streamelését kínáló alkalmazás hiányozni fog a Nintendo új konzoljáról.
Egy olyan világban, amikor már az 500 GB is szűkös, merész dolog egy 32 GB-os konzolt kiadni. Sűrűn kell majd játékokat törölgetnünk, ha minden legalább akkora lesz, mint a The Legend of Zelda: Breath of the Wild.
A konzolgyártó részvényei ugyanis megint vesztettek értékükből a Nintendo Switchről szóló prezentáció után.
Ha már lesz egy Mario Kart, akkor nem maradhat a konzol sem kormány nélkül. Illetve egészen pontosan kormány alakú Joy-Con keret nélkül.
Péntek 13 szerencsés vagy szerencsétlen nap a Nintendo számára? Bemutatták a Nintendo Switch konzolt, most rajtatok a sor, hogy véleményezzétek.
Közzétették a How to Survive 2 konzolos verzióinak megjelenési dátumát, nemsokára kezdetét veszi a zombiinvázió.
A Tokyo RPG Factory varázslatos nosztalgiatúrája a Nintendo új konzoljára is befut. Az első benyomás nekünk pozitív, csekkoljátok ti is.
A Sonic sorozat gyökereit ünneplő Mania nem csak a jelenlegi konzolokra érkezik, de Nintendo Switchre is befut majd.
A Nintendo új konzoljának vásárlói sem maradnak ki Kate Walker legújabb kalandjából.
A verekedős műfajok rajongóinak sem kell mellőzniük a Nintendo Switch konzolt. A Capcom és a Nintendo jóvoltából egy régi klasszikus tér vissza egy utolsó ütésre.
Több mint 80 játék készül jelenleg a Nintendo új konzoljára, a japán cég pár konkrét címet is megvillantott.
Nem az első rész felújított változata, hanem egy teljes értékű új Splatoon epizód debütál majd a Nintendo márciusban érkező új konzolján.
Tényleg jön Mario Kart a Swtichre, nem is akárhogy. Hozza magával az összes tartalmat az előző konzolról.
Magyar idő szerint reggel 5 órakor tartja várva várt bemutatóját a Nintendo, ahol a Switch eddig ismeretlen részleteiről (áráról, megjelenési dátumáról) végre lerántja a leplet.
Hamarosan a konzolosok is megkapják a Warhammer: End Times - Vermintide legújabb frissítését és a Karak Azgaraz bővítményt is. Már azt is tudjuk, hogy mikor.
A Square munkatársainak visszaemlékezései szerint a Nintendo rendkívül erős szavakkal vált el a kiadótól, mikor a '90-es években úgy döntöttek, a Final Fantasy VII a Sony konzolján jelenik meg.
Tim Sweeney, az Epic Games alapítója mesélt egy interjúban arról, miért hagyták hátra korábban a PC platformot és most miért térnek vissza hozzá.
Legalábbis ezt állítja az Nvidia vezérigazgatója, aki szerint egy fantasztikus konzolt villant majd a kiadó tavasszal.
A Dreamfall Chapters készítői elárulták, mikor jön konzolokra az epizodikus játék, amivel együtt a PC-s változat is alapos ráncfelvarrásban részesül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)