Embargó - mi is az, és miért olyan fontos?
Az utóbbi időkben egyre többet hallhattátok az „embargó” szót. Itt az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi az, és arról, hogyan használták (ki) ezt az eszközt az utóbbi időben a fejlesztők.
Az utóbbi időkben egyre többet hallhattátok az „embargó” szót. Itt az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi az, és arról, hogyan használták (ki) ezt az eszközt az utóbbi időben a fejlesztők.
Mivel a Ubisoft új játéka egy MMO, ezért úgy döntöttek, hogy nem adnak ki megjelenés előtti tesztpéldányokat a kritikusoknak.
A Frontier nagy port kavaró bejelentését csak tovább tetézte a stúdió pénzvisszafizetéssel kapcsolatos álláspontja, de úgy látszik, a döntés még nincs kőbe vésve.
A Frontier bejelentette, hogy a régóta várt játékot csak állandó internetkapcsolat mellett lehet majd használni. Menetrendszerűen futott be a felháborodott tömeg.
Van egy pöpec géped, amit megmutatnál a nagyvilágnak? Az AQUA szépségversenyén még nyerhetsz is vele, sőt, a PlayIT-n a GameStar színpadán is megmutathatod!
Januárban érkezik a GTA V PC-s változata, biztosítsd be magadnak már most a GameStar magazinnal saját példányodat!
A This War of Mine-t fejlesztő 11 bit Studios olyat tett, amilyet eddig még szinte soha senki: odanyújtotta kezét a megélhetési kalózoknak.
Bár a fejlesztők eleinte azt ígérték, az Elite: Dangerous internetkapcsolat nélkül is működni fog, a megvalósítás kudarcba fulladt.
És mit szólnál, ha ezek mellé még az Assassin's Creed IV: Black Flag egy példánya is társulna? Esetleg jobban szeretnéd a Halo: The Master Chief Collectiont? Most ezeket mind megnyerheted, és nem is kell sokat tenned érte.
A The Walking Dead játék második évadának első részét és a Linkin Park saját játékát is ingyen tölthetitek le.
Az Elite: Dangerous fejlesztőinek vezére szebbé varázsolta a hétvégénket, ugyanis bejelentette a napra pontos megjelenési dátumot.
Izgalmas lesz a hétvégi BlizzCon, a Hearthstone (vagy World of Warcraft) bejelentés mellett talán a StarCraft II harmadik darabjáról is hallunk valamit. A Blizzard legalábbis ezt suttogja a fülünkbe.
Ha bekukkantanátok a színfalak mögé, akkor most itt a tökéletes lehetőség: 15 perces dokumentumfilm készült az Elite: Dangerousről.
Érdekel, hogy hány példány kelt el a játékból, vagy hogy hány fűszál található benne összesen? Mindkettőre tudjuk a választ.
Valaki hozzájutott egy Call of Duty: Advanced Warfare példányhoz, a játékmenetet pedig nem volt rest egy streamen megosztani, így rengeteg dolog derült ki a Sledgehammer lövöldéjéről.
A Halo sorozat már több mint egy évtizede a csúcson van, rengeteg példányban keltek a sorozat részei és persze ezzel még nincs vége.
A Microsoft szabadon engedte a Sunset Overdrive tesztpéldányait, amiben egy kimondottan a tesztelőknek (és streamereknek) szóló videóüzenetet is elrejtett. Nem az áll benne, hogy „ne adjatok rá gyenge pontszámot”.
Kaszkadőr a pécén, a konzolokon és immáron a tenyerünkben is: beszáguldott a Joe Danger kézikonzolos portja.
Különleges, kihajtogatható címlapon a Civilization: Beyond Earth, teljes játékaink a Joe Danger, a Krater és a Red Faction: Armageddon. És akad még meglepetés!
Egy jó okot már biztosan tudunk mondani, hogy miért kövessétek figyelemmel a 87. Oscar-gálát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)