[KéPZ] Frissítés!!
Remélem úgyis megnézitek az összes képet, azért a biztonság kedvéért kiemelném a LEGO: Star Wars-t (mert ez fergeteg), illetve a Fenimore Fillmore 3-at, mert az meg egy "bejelentés" :)
Remélem úgyis megnézitek az összes képet, azért a biztonság kedvéért kiemelném a LEGO: Star Wars-t (mert ez fergeteg), illetve a Fenimore Fillmore 3-at, mert az meg egy "bejelentés" :)
Nocsak, nocsak! Az elmúlt napokban többször is dícsértem a Trackmania: Sunrise-t és lámcsak, mostmár egy kipróbálható verziója is befutott. A beta demo valamivel több, mint 300 mega és single, illetve multi mód is található benne. Egy dologra azért felhívnám a figyelmeteket. Az egyjátékos mód kipróbálásához kell az eredeti játék és a hozzá tartozó sorozatszám is! Ha érdekel, ezen a címen megleled a demót, az első javítását, itt pedig a további instrukciókat. Amint lesz végleges demó, felteszem lokálba.
"Kis" érdekességgel szolgált a hazai Electronic Artsnál munkálkodó kedves ismerősünk, Ildikó. Javallom azok is olvassák, akik egyébként nem annyira kedvelik a Sims játékokat, lévén az ilyen, és ehhez hasonló döntések komoly változást (jó irányban) hozhatnak a hazai szoftverpiacba. Hallga' csak: "Ugyan legtöbben már hallottatok róla, most hivatalosan is megerősíthetjük, - köszönetképp annak a pillanatnyilag 12.000 vásárlónak, aki legális forrásból szerezte be a Sims 2 játékot - a stúdió úgy döntött, hogy a szoftvert teljes magyar nyelvre lokalizálja. A magyar nyelvű Sims 2 megjelenése: március 18. Az eredeti angol nyelvű szoftvereket az EA természetesen kicseréli, a retail hálózatok segítségével. Az első - már magyar - The Sims 2 kiegészítő április elején jelenik meg, Sims 2 Egyetem címmel."
Találtunk egy új Trackmania: Sunrise trailert a Worthplayingen. Sajnálatos módon abszolút semmi infó nincs róla, az is lehet, hogy Liv Tyler van rajta megörökítve, amint a kulisszák mögött Frodóval smacizik... Hogy megbizonyosodjatok róla, szerintem próbáljátok meg letölteni innen. Csak 20 mega.
Nem hittem volna, hogy megérem :) Az eredeti tervekhez képest megcsúszva bár, de törve nem, elérkezett kis kontinensünkre a World of Warcraft! Ez természetesen örömteli hír, hisz végre élesben megy minden, amit essig csak tesztekben láthattunk, másrészt szomorú, mert hamarosan törlik a béta karakteremet :) Na sebaj, ennyi áldozatot hozni kell a népért. Ja, és a legfontosabb: február tizenegyedike! Lehet készíteni a kávét, gyorskajákat a gép mellé, kikapcsolni a telefont, hogy egy kicsit szokjátok, mi vár rátok hamarosan :)
Nem is oly régen az Új-Zélandiak bejelentették, hogy megtiltják az üzleteknek a Rockstar North által fejlesztett Manhunt árusítását. Már épp belenyugodtak a lakók, hogy nem lesz nekik - legalábbis nem eredetiben - amikor hősünk előlépett! A Homelan információ szerint Christopher William Jones volt annyira "alma", hogy mégis értékesített a tiltott gyümölcsből. 2,400 dolcsis büntit kapott... megérte vajon?
Igen érdekes tervvel állt elő a PetsMobility Networks. PetsCell fedőnévvel olyan projectet kezdtek, melynek lényege, hogy házi kedvencünknek is legyen mobiltelefonja. A dolog lényege, amellett, hogy hangunkkal utasíthatjuk a kutyánkat - ugyanúgy mint életben - bármire (feltéve, ha engedelmes és be van tanítva), a GPS rendszer, amely a kütyübe van építve. Ennek segítségével könnyedén megtudhatjuk, hol is van éppen a kutyusunk. Nesze neked kóbor állat! A dolog nagyon szépen hangzik, azonban mindez egyenlőre csak terv. A PMN szponzorokat keres a tervek megvalósítására. További részletek itt.
A minap felkerült néhány képecske a netre, mely a még be nem jelentett Toca Race Driver 3 reklámait mutatja. Nos ez, jelenleg bizony lehet kacsa is, de azért annyit elmondanék, hogy megkérdezésünkre a Codemasters csak annyit mondott: "no comment" - ergó nem cáfolták, de még nem is erősítették meg... Thanks Mike.
A történet szerint az észak-amerikai szervezett bűnözés mekkájában vagyunk. Hősünknek meg kell állítania az illegális tevékenységeket, a drogkereskedést, a gyilkosságokat és hasonló borzalmakat. Az El Matador egy third-person lopakodós-akciójáték. A grafikája olyan... hogy is mondjam csak - semmilyen :) Nem is annyira csúnya, de távolról sem korszakalkotó. Mondjam azt, hogy amíg nem lesz jobb, elmegy? Hááát, kb. :)
No kérem, gondoltam újfent összeállítok egy kicsike csomagot. Annyira mondjuk nem érzem, hogy világsikerekről és felettébb felejthetetlen alkotásokról van szó, mindazonáltal érdemes foglalkozni velük! Parancsoljatok:
Még emlékszem azokra az időkra, amikor bejelentették a Trackmaniat. Nem volt annyira rossz, de afféle egyszerű, esetlen projektnek tűnt. Megjelent a játék, aztán nem is lett egy nagy durranás - nem volt rossz, de valami hiányzott. Valahogy azonban úgy érzem, hogy a folytatás, a Trackmania: Sunrise igencsak jó lesz. Ok, képek alapján valóban nem lehet tökéletesen ítéletet hozni, de azért ez minden, csak nem sz@* :)
Halihó! Már megint csütörtök van, ami azt jelenti, hogy mindjárt itt a hétvége. A sablonos szövegek helyett inkább csak annyit tennék még ehhez hozzá, hogy ez a nap nem a hírek mennyiségéről lesz híres - legalábbis most így néz ki. De a helyzet hamarosan változik. Érzem az erőben.
| Sünike megy az úton, egyik kezében egy jókora kenyér, másik kezével meg egy kötelet húz maga után. Szembejön vele egy farkas, és megkérdi: - Süni, hová viszed azt a kötelet? - Tudod, farkas koma, olyan szörnyű az életem, hogy úgy döntöttem, felkötöm magam egy fára. - Akkor meg minek a kenyér? - Fene tudja, meddig leszek felkötve... |
Wastrel egy igencsak rossz hírről számolt be :( "Szeretnék titeket tájékoztatni a Doom 3 ctf mod jelenlegi állapotával kapcsolatban. Fájó szívvel, de kötelességemnek érzem elmondani, hogy a mod fejlesztését felfüggesztettük - méghozzá véglegesen. Ennek két alapvető oka van: - Hosszú, és kitartó keresésünk ellenére sem találtunk C++ programozót. - A Resurrection of Evil hivatalos CTF módozatot fog tartalmazni. Ezzel az egyetlen magyarhonban készülő mod is bezárta kapuit, a fejlesztés nem fog folytatódni. Három félkész mapot az ötből valószínűleg befejezünk, és kiadjuk egy mappack-ként. Ezentúl teljes erőbedobással a Survivor of Disaster című játékunkon fogunk dolgozni. Honlapunk itt található." Kár érte, dehát mit lehet tenni... :(
Igen érdekes bejelentés született. A Samsung Electronics bemutatta a világ legelső mozgásfelismerő telefonját, amely mozdulatokat vesz parancsszónak. Tegyük fel, hogy megrázzuk a telefonunkat - ő pedig tárcsáz egy bizonyos illetőt. Egy másik kézmozdulattal lebegtetjük ide-oda, majd töröl egy sms-t. Az első ilyen telefon a Samsung SCH-S310 lesz, amelybe beépítik majd ezt a minden bizonnyal korszakalkotó funkciót. Az említett készülékben egyébként helyet kap majd egy 1,3 megapixeles kamera és egy digitális zenelejátszó egység is.
A Splinter Cell: Chaos Teory weboldalán megjelent némi információ. Nem másról, mint a legújabb játékról ezzel a névvel, és, hogy közelítsünk kicsit, a multis bétatesztről árulkodtak. A lényeg, hogy hamarosan kezdetét veszi. Aki szeretne többet tudni, az bátran látogasson a fenti linkre.
Kéremszépen, így kel tisztességesen játékot bejelenteni! Videóval, és képekkel együtt. Ez történt ugyanis a Paratrooper: Small World nevű katonai FPS/TPS esetében. A fejlesztő szólt, hogy készül, és postázta az első kézzelfogható animációt is. A játékról dióhéjban annyit, hogy a szori szerint ahogy egy USA katonai támaszpontra érkezünk a dzsungelbe, szomorúan konstatáljuk, hogy a tábornak sanyi. Pár perc gyász után hősünk a dzsungelbe veti magát (persze, logikus...), hogy fényt derítsen a történtekre. Az ősrégi recept, miszerint "gonosz kormány kísérletezik + őrült tudós világuralomra tör = elszabadul a pokol" itt is érvényes, hisz' az őserdőbe lépve barátunk nem jaguárokkal és kígyókkal találja szembe magát, hanem mindenféle szörnyeteggel. Whoa, izgalmas, nem? Bővebben itt,videó itt.
Tagadhatatlan, hogy az MMO-k korát éljük. Everquest 2, Lineage 2, hogy a kedvencemet ne is említsem :) Aztán van még egy ilyen szuperhősős gonoszok ellen harcolós internetes szerepjáték is, közismertebb nevén a City of Heroes. Megjelenés sincs már olyan messze, a legkülönfélébb akcióhősök ugyanis február negyedikén szabadulnak kontinensünkre. Természetesen nem ingyen, a havi 12.99 ejurót keményen le kell majd csengetni. Ezen kívül persze vannak más díjcsomagok (három hónap, fél év, ilyesmi), ezekről bővebben itt.
A Larian Studios csávókái megállapodtak az NDL-lel, így a készülő Divine Divinity 2-t az általuk kreált Gamebyro engine táplálja majd. Mit is lehet tudni erről a motorról... nos, csak néhány nevet említenék: Sid Meier's Pirates, Dark Age of Camelot, Playboy: The Mansion, Empire Earth II. Ezek és az itt felsorolt játékok mind ezzel a motorral készülnek. Továbbá az is köztudott, hogy a játék motorja még kiegészl a SpeedTree technológiával, theát annyira nagyon csúny tényleg nem lesz :)
A Fragland készített egy interjút Tim LeTourneau-val, a Maxis egyik producerével. Több érdekes kérdés is elhangzott, de igazából csak egy olyan, melyről még semmiképpen sem tudhattunk eleddig. A csapat megkérdezte Timet, hogy a Maxis képviselteti e magát az idei E3-as kiállításon Los Angelesben. A válasz eképpen hangzott: "Nagyon szeretném, ha az idei E3-mon már az új kiegészítésünkkel lehetnénk jelen akár a publikum számára is - avagy zárt ajtók mögött". Szóval ahogy az várható volt, tovább bővül a The Sims 2 univerzum. Thanks jd.
Üdv mindenkinek! Nem tudom pontosan ki próbálta már valaha, de a Half-Life 2 Deathmatch jó! Talán nem véletlen, hogy éjjelenként olyan fél kettő-kettőig nem is nagyon szállok le a szerverekről :P Ha esetleg valaki csatlakozna a csatározáshoz, állok elébe. Az egyes hazai szerverek valamelyikén néha megtalálható vagyok. Gyertek lőni :) Mindezek előtt azonban nézzünk szét a hírek birodalmában...
| Vánszorog a sün az erdőben. Egy nagy darab kenyeret húz maga után. Találkozik a medvével: - Hát te süni, hova mész ilyen elkeseredve? - kérdi. - Á, ne is mondd medve. Elegem van az életből! Megyek, felakasztom magam - válaszolja a sün. - Te, és minek neked az a nagy darab kenyér? - kérdi a medve. - A fene tudja meddig leszek felakasztva... |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)