Törölte a YouTube PewDiePie videóját, amiben az egyik legnagyobb gyerekcsatornát ekézte
A platform szerint a videós irányelveket sértett nemrég közzétett diss trackjével.
A platform szerint a videós irányelveket sértett nemrég közzétett diss trackjével.
Ahogy eddig is, a Nintendo a saját útját járja, ne számítsunk olyan költekezésre tőlük, mint a Microsoft vagy a Sony esetében.
Leírta azt is, mi a baj a streamingszolgáltatók algoritmusaival, és hogy úgy általában mi jelent nagy veszélyt a filmművészetre.
A közösségi oldalról induló mozgalom egyik vezető alakját piaci manipulációval vádolják, természetesen ő tagad mindent.
A USA Today kérdésére válaszul Dwayne Johnson elmondta, mi kellene ahhoz, hogy végül tényleg elnöknek jelöltesse magát.
Egy nagyon különös helyzet állt elő: a projekt vezetője próbálja menteni a dolgot, de semmi sem garantált, miközben több ezren már előrendelték a társast.
A frissítés törli az eddigi mentéseinket, de szerencsére nem kötelező feltelepítenünk, így nem kell megijedni, ha valaki már több tucat órát beleölt.
2020-ban az ELTE Pszichológiai Intézete a GameStar csapatának segítségével egy átfogó játékmotivációs modellt készített, amelynek eredményeit meg is osztjuk veletek.
A valódi replika egy az egyben ugyanúgy néz ki, mint játékbeli fegyver, még a rúnák is rákerültek, melyek világítanak is.
Annál is nagyobb gond, hogy egyelőre nem úgy tűnik, hogy könnyű lenne szervizeltetni a problémát.
Zack Snyder mindenképp szerepeltetni akarta az Öngyilkos osztag kevésbé népszerű Jokerét, de nem pont olyan lesz, mint korábban.
A brit Expanscape cég prototípusa egészen elképesztő látványt nyújt, ráadásul a tervezés során nemcsak a kijelzők darabszámára figyeltek oda.
Számos változással jár, hogy az Egyesült Királyság hivatalosan is elhagyta az Európai Uniót, és ezek némelyike már érezteti is a hatását.
A felújított trilógia készítői kínosnak éreznek bizonyos snitteket, így például az egyik főszereplőből valamivel kevesebbet láthatunk majd.
Az Activision egy blogposztban kötelezte el magát a csalók elleni harc mellett.
A remake társrendezője, Naoki Hamaguchi és a producere Yoshinori Kitase egy interjúban beszéltek a folytatással kapcsolatos terveikről.
A srácok láthatóan komolyan veszik a mobilos mellékágat, és rengeteg újdonsággal készülnek feltölteni azt.
Bill Pulte vállalkozó minden évben kiválaszt valakit, akit egy díjjal és 10 ezer, szabadon eladományozható dollárral támogat. Idén MrBeast érdemelte ki az elismerést.
Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot, Joker Batman helyére pályázik, a Szellemlovas megpróbálja eltenni láb alól a bébi Thanost, Hasfelmetsző Jack visszatér. Ezeket olvastuk mostanában.
Az egyik üzletben elérhetővé vált a konzol néhány példánya, de nem tudták értékesíteni őket, mert a tömeg kezelhetetlen volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)