Kiszivárgott rajzok árulkodnak a Nintendo Switch 2 dizájnjáról
A következő generációs kézi konzol dokkolója is szerepel az illusztrációkon.
A következő generációs kézi konzol dokkolója is szerepel az illusztrációkon.
Talán nem is baj, hogy végül inkább Bucky Barnes szerepét kapta meg.
James Gunn posztolt egy képet, és elárulta, hogy miért is rakta bele Kryptót az új Superman filmbe.
A Xbox Partner Preview a Microsoft partnereire fog koncentrálni, így mindenkinek érdemes lesz majd odafigyelnie.
Egyes rajongói pletykák szerint már itt látni fogjuk őt az új szerepében.
Christensen halála egy korszak végét jelzi.
Úgy gondolja, a most 20 éves kosaras is megérdemli, hogy játékban szerepeljen.
Korlátozott, ugyanakkor fontos szerepe lesz a felturbózott járműnek.
Az előszereplős Voltron filmről még mindig keveset tudni azon kívül, hogy mindenki kedvenc hollywoodi kockája is benne lesz.
Izgalmas pletyka kapott szárnyra, amire a maga a színésznő reagált.
Egy apácát alakított Kevin Smith filmjében, díjazása pedig egészen különlegesre sikerült.
Egyáltalán nem könnyű feladat az, ami most Liam Hemsworth vállát nyomja.
Főleg epizódszerepekben volt látható, de hosszabb ideig játszott Az elnök embereiben is.
A következő BioWare RPG-ben nem csak egy forró átvezető lesz a jussunk.
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál apropójából összeszedtük, hogy mik szerepelnek szerkesztőink kívánságlistáin.
Az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas színész egy másik, sokkal fontosabb szerepet nézett ki magának.
Mozikba került James McAvoy újdonsága, a dán Speak No Evil amerikai remake-je, ennek kapcsán összeszedtünk öt speciális szerepet a színésztől.
Mindenki arra tippelt, hogy övé lesz a szerep, és a Warner neki is ajánlotta fel. A színésznek azonban más tervei vannak.
Azt már biztosra tudjuk, hogy a színész benne lesz a szériában, de a szerepét még nem erősítették meg.
Kihirdették, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a Harry Potter, Hermione Granger és Ron Weasly szerepére jelentkező gyerekeknek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)