Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3220

3 millió negyedév alatt a PSP-ből

Hír | 2004.11.23 16:35

Ennyit kíván a Sony 2005. első negyedévében eladni a PSP-ből. A szóvivők elmondása szerint az idén december 12-én mélyvízbe dobandó Playstation Portable nevű kütyüből egy negyedév alatt 3 millió darabot szeretnének eladni, az éves gyártás mennyisége darabban számolva pedig 10 millióra várható. Szép adatok. Azért, hogy ez így is legyen majd, a Sonynak a Mitac Precision Technology segédkezik majd.

Anyucik karácsonykor!

Hír | 2004.11.22 17:51

Egy előzetes felmérés szerint az Egyesült Államokban élő szülők 47%-a tervezi, hogy csemetéjének PC játékot vegyen. Ez említésre méltó adat, főleg annak függvényében, hogy tavaly "csak" 37% gondolkodott ugyanígy :) A The Entertainment Software Association viszont aggodalmát fejezte ki ezügyben, és kéri a szülőket, hogy olvassák el, mi van a dobozokra írva, nehogy drága kölkük gyakorlatba is átültesse a számítógépes tapasztalatokat. Egy tipp: ezek után döglött macskával a fejeteken ne mászkáljatok az utcán, még valaki előkapja a gravy-gun-t, és a fejetekre borít egy háztömböt, "Én vagyok Gordon Freeman!" felkiáltással :)

'Reggelt...

Hír | 2004.11.10 07:46

Napsugaras fagyosat mindenkinek! Nos, a tegnapról elmondhatjuk, hogy egészen eseménydúsan zárult. Mára az igaz, hogy a reggeli sodor visz el mindent, legalábbis ahogy eddig kinéz. Vannak animációink, demók, és minden olyasmi, ami kell a letöltő robotnak, és a mi játékos arcunknak. Máris tálalom az egészet, hogy jó étvággyal fogyaszthassátok elfele!

Sír a Nyuszika az erdö szélén. Arra ballag a medve, megsajnálja: - Miért sírsz ilyen keservesen, Nyuszika? - Mert megeröszakolt a Farkas! - Ejnye, hát ez nem volt szép töle. És mikor történt ? - Tegnapelött, tegnap, és most is éppen oda megyek.

!!! NFSU2 GOLD !!!

Hír | 2004.11.08 21:27

!!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!! !!! GOLD !!! !!! NEED FOR SPEED UNDERGROUND 2 !!! ??? NEM HISZED ??? !!! NOVEMBER 15-TŐL LESZ KAPHATÓ !!! !!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!! Alant pedig néhány étvágygerjesztő kép a játék egyik sztárjáról, Brooke Burke-ről :) (psszt, ő is VÁ! :D)

HL2 - A hetedik

Hír | 2004.11.06 11:33

Immáron a hetedik letöltési fázishoz érkezett a Half-Life 2. Ezúttal is komolyan lekódolt szeletét tölthetjük a Gordon Freeman tortának, és amikor összeáll az egész... megnyomunk egy gombot, hitelkártyánkról lecuppan egy kellemesebb összeg, és már játszhatjuk is. Igazából arra lennék kiváncsi, hogy még mennyi fázis van. Hiszen a játék hivatalosan 16-án a boltokba kerül és elméletileg ezzel egy napon már a hónapok óta töltögetőknek is hozzá kell férniük.

[DEMO] Sabotain

Hír | 2004.10.25 18:50

Hát ez tök jó... pár órája érkezett a Sabotain: Break the Rules című akció-szerepjátékból egy fajin kis anim, most már itt van a demója is! A kicsi mindössze 330 mega és itt található.

[MOVIE] Sabotain

Hír | 2004.10.25 08:36

Előkerült egy új trailer a Sabotain: Break the Rules című első személyű akció-szerepjátékból. A távoli jövőben erős konfliktus alakul ki a Birodalom és az Államszövetség között, ami háborúhoz vezet. A Te feladatod a Birodalom általi megbízatások teljesítése, ami az Államszövetség szervezetének kémlelésében és szabotázsakciók sorozatában merül ki. No de most ezt nézzük meg mozgásban!

Just Cause - Eidos megint

Hír | 2004.10.21 16:10

Az Eidos épp ezekben a percekben küldött szanaszét egy galambot, akinek a lábára kötözve szállingózott mindenfele legújabb játékuk bejelentése. Az Avalanche Studios fejlesztése a Just Cause, melyről egyelőre annyit lehet tudni, hogy 2005-ben érkezik PS2, Xbox, és PC platformokra. Bővebb infóra egyelőre várni kell :(

MoH: PA = 11.17.

Hír | 2004.10.16 10:56

Igen kellemetes hírbe botlottam mai hírhuntingom közepette. A PlanetMedalofHonor fórumán megerősítést nyert a hír, mi szerint biztosan megjelenik a Medal of Honor: Pacific Assault idén, egészen pontosan november 17-én. Ha kipróbáltad a demóját, tudod mekkora élmény lesz majd a teljessel játszani. Szerintem ez pont egy olyan fejlesztés, amit BŰN lenne kihagyni.

NFSU2 képek! Újra, és újra, és...

Hír | 2004.10.12 21:36

Remélem, nem vagyok egyedül a gondolattal: "Bárcsak lenne már itt az Underground 2!" Bizony, az autósjátékok következő királya egyre csak közeleg. Már szinte érzem a levegőben az égett nitrószagot. Hallom a lelkes utcai közönség ámuldozó sikolyait. Látom az öreg nénit, aki a reklámaszatyorral próbál elmenekül... ja, bocsi, más játék :) Mindenesetre aki hasonlóan érez, tekintse meg a legújabb képeket! Ne feledjétek a "tovább >>" gombot se!

[PATCH] Conflict Vietnam

Hír | 2004.10.07 06:44

Az SCi kiadta a legelső javítását a Conflict Vietnamhoz. Az 1.1-es patchben pótolnak egy gombot egy fontos helyről, ahonnan valami oknál fogva eltünt, valamint a játékmentés opciót tökéletesítették, mert egy bizonyos pályán gondok akadtak vele. A tapaszt innen tölthetitek.

PlanetSide: Aftershock közeleg

Hír | 2004.09.27 23:45

Újabb kiegészítőhöz erkezett a multis FPS-ek egyik közkedvelt alkotása, a PlanetSide! Az expansion, ami az Aftershock nevet kapta a tűzkeresztségben tartalmazza az alapjáték mellett a Core Combat és a BattleFrame Robotics korongokat is. Az Aftershock-ban lehetőségünk lesz több, mint 30 harci szakképzés közül kiválasztani a nekünk megfelelőt (mesterlövész, kommandós, mérnök, hekker, orvos, pilóta, stb.). A cucc október 18-án érkezik az USA boltjainak polcaira, idehaza valószínűleg egy picit később látjuk viszont. (Thanks GamersHell)

Büntet a The Sims 2!

Hír | 2004.09.27 18:47

Hát, igen. The Sims 2... Ismeri netán valaki? :) Na jó, ne viccelődjünk, hisz a játéktörténelem egyik legsikeresebb sorozatának második generációjáról van szó! Azt ugye mindenki gondolta, hogy népszerű lesz. Nos, a "mindenki" nem tévedett, de azért ez mégis csak durva. Az első tíz napban (!) több mint egy millió darabot adtak el világszerte. Szerintem ez az arány idővel csak tovább fog emelkedni :) A következő lépcső bizonyára egy tucat kiegészítő lesz :) (Thanks Gamer's Hell)

'Reggelt...

Hír | 2004.09.10 06:46

Szép jó reggelt. A hét utolsó munkanapjára ébredhetett az, akinek ma ilyen korán fel kellett kelni. A tegnapi nap bőséges demóhulláma után nem tudni ma milyen lesz a sütemény, ma reggel a Tribes rajongók örvendhetnek majd a kedvencükhöz kiadott "nemmondommegmi" miatt :).

A szobafestő először viszi a tanoncát munkára. - Fesd be az ablakokat. A segéd félóra múlva jön. - Kész! Kezdhetem a kereteket?? Az építkezésen a főnök már 10 perce nézi az egyik munkást. -Te, Pisti, mit keresel? -Egy fél méter átmérőjű és kb. fél méter magas betondarabot. Erre 20 munkás kezdi el keresni. Fél órát keresgélnek, mire Pisti megszólal: -Na, mindegy. Hagyjátok fiúk, majd leülök erre a gerendára.

Blitzkrieg add-on

Hír | 2004.09.02 16:34

Új kiegészítőlemez a láthatáron! Ezúttal a Blitzkrieg-hez készül az áldásos korong. A címe Ostfront: Barbarossa lesz, és egyelőre annyit tudni róla, hogy az 1941-es oroszországi német hadműveletek kellős közepébe csöppenünk egy teljesen új szingli-hadjárattal. Továbbá a német és orosz arzenál ki lett egészítve 20 egységgel, amik közül 14 teljesen új, a maradék hat pedig amolyan updated verzió az alapjátékból :) Pár kép alant. (ne feledjétek a "tovább >>" gombot!)

Új Elder Scrolls?!

Hír | 2004.09.02 11:09

A hivatalos Elder Scrolls honlapra látogatva belebotlunk egy eleddig sosem látott szimbólumba. Az első pletykák még idén júniusban érkeztek egy esetleges folytatásról, ám ez az első valódi életjel. Ha igaz, a bejelentés napokon belül megérkezik... Thanks Homelanfed.

[MoD] Red Orchestra 3.0

Hír | 2004.08.27 16:10

Először is megjelent a Unreal Tournament 2004 egyik legjobb modifikációja, a Red Orchestra 3.0. Ez az ultrarealisztikus, második világháborús alkotás igen nagy népszerűségnek örvend, igazi hazai rajongói táborral is rendelkezik és a legújabb verziója feltehetően ezt is növelni fogja. Többek között azért, mert mostantól járműveket is használhatunk, és bár multira van kihegyezve a játék, az okos botoknak hála egyedül is nyomulhatunk vele. A FilePlaneten egyelőre csak a fizetősök érhetik el a majdnem 500 megás fájlt, ám a Hungarian GameServer oldaláról (ők tartanak egyébként fent magyar szervert a modnak), innen is elérhető. Nem teljesen kapcsolódik ide, de biztos tudjátok, hogy a Half-Life 2 megjelenésével kvázi megkapjuk az első rész grafikailag felújított változatát mégpedig úgy, hogy kicserélték az idejétmúlt engine-t a Source-ra. Viszont a textúrák, meg egyebek megmaradnak, de az alábbi kép tanulsága szerint így is igencsak javult a víz megjelenítése. Egyébként ez az első hivatalos darab.

Top 10 - kézen-lábon menő szörnyeteg

Hír | 2004.08.26 07:03

Az augusztus 14.-ével záruló toplista élén a kézen-lábon menő ember-robot hibrid mutáns szörnyeteg található, akinek egyik szeme véres fémváz, másik lába háborús sérült hadirokkant támasz, azonban büdös lehelletével és behemót fogaival ért a gyilkoláshoz. A Doom III szereplőjéről van szó, amely FPS ezen a héten az élen áll: 1. Doom 3 (Activision) 2. The Sims Deluxe (Electronic Arts) 3. Zoo Tycoon: Complete Collection (Microsoft) 4. The Sims Mega Deluxe (Electronic Arts) 5. Rise of Nations (Microsoft) 6. Warcraft III Battle Chest (Vivendi Universal) 7. The Sims: Superstar (Electronic Arts) 8. Age of Mythology (Microsoft) 9. Halo: Combat Evolved (Microsoft) 10. Battlefield Vietnam (Electronic Arts)

NASA szuperegységek

Hír | 2004.08.22 09:45

A NASA szakemberei a fejlődés mellett döntöttek. A probléma a következő: a Marson tevékenykedő robotok visszaküldik a jeleket a Földre, itt a jel-átalakítás után az emberek mérlegelnek, döntenek, kódolnak, majd visszaküldik a parancsokat a Marsra - ez lassúnak bizonyul, amit a haladásban élen járó professzorok nem néznek jó szemmel; hiszen egy parancs kiadása beletlik 3 napba. A forradalmian új terepjáró robotok továbbfejlesztett MI szoftverrel (Intelligent Deployable Execution Agents rendszeralapokra építő) rendelkeznek majd, amik képesek ember módjára maguk mérlegelni a helyzetet és dönteni. Jelenleg csótány szintű képességekkel tudják felvértezni a robotagyat, amit eddig még nem próbáltak ki. A következő tíz év munkája arra öszpontosul, hogy ilyen robotok csoportokban tudjanak dolgozni a Marson, mellettük pedig pilóta nélküli űrhajók ellenőrizzék a csillagokat, bolygókat és holdakat a világűr kietlen fagyosságában. Ezeket természetesen a Föld szélsőséges körülményei között is ki fogják próbálni - vulkánbelsőkben, földrengések által boronált vidékeken.

[MOVIE] Half-Life 2

Hír | 2004.08.20 10:50

A GamesDomain összedobott egy szép darab cikket, melyben a Half-Life 2-vel kapcsolatos pletykáknak próbálnak utána járni, valamint boncolgatják a tényeket. Ajánlom figyelmetekbe az írás hardveres részét (nevezetesen, hogy a játék X800-on büntet legnagyobbat, de az optimális gépigény 2 GHz-es prockó, ATi 9600 vagy GeForce 5200/5600 vidikártyával és 512 MB memóriával). Ja, majd' elfelejtettem, mellékesen kiadtak két videót, amiben gyakorlatilag a játék elejét nézhetitek meg (intró, plusz a vasútállomás)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)