Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3441

Fifikás Bet On Soldier fizika

Hír | 2005.08.17 10:18

Egy nemrég megjelent közlemény szerint az AGEIA physX Technology beépítésre kerül a Bet On Soldier című FPS-be. Érthetőbb nyelvre lefordítva: király lesz a játék fizikája. A fenti linken meg is tekinthetitek működés közben a cuccot. A sajtóközlemény továbbá kitér arra is, hogy a fizikai engine-t más, a jövőben megjelenő játékaiban is fel kívánja használni, többek között a jövő márciusban megjelenő Dogtagban, és a Dogtag 2: Renegades-ben. Még az első rész sem jelent meg, de ezek szerint már a folytatás is tervbe van véve??

Microsoft-os Steam

Hír | 2005.08.16 11:12

A Microsoft új közleménye szerint megállapodott az Exent Technologies-zel, hogy közösen létrehoznak a Valve fejlesztőcsapat közismert Steam rendszeréhez hasonló digitális játéknagykereskedelmi központot. A megállapodás értelmében a Microsoft legsikeresebb játékait, így az Age of Empires, Age of Mythology, Dungeon Siege, Mechwarrior, Rise of Nations és Zoo Tycoon sorozatokat mind megvásárolhatjuk és letölthetjük az Exent hálózatán keresztül. A Microsoft célja ezzel a számítógépes játékipar fejlesztése és támogatása.

Microsoft fejlemények

Hír | 2005.08.15 22:45

A Microsoft leszerződtette az Exent Technologiest, hogy legyen a világ első számú partnere a digitális világ megoszlásában. A tervek szerint így a Microsoft sikerjátékai világszerte elérhetők lesznek majd. Vajon ez is egy újabb reklámfogás akarna lenni?

[MOVIE] Project Offset HQ

Hír | 2005.08.14 12:00

Nem is oly régen megjelent az első tech-videó a Project Offset című alkotásból. Sajna ezúttal nem egy friss matériáról van szó, csupán a már korábban látott anim nagyfelbontású változatáról. Mivel egy másodperc újdonság nincs benne, lokálba nem emelem át, de itt bármikor megtalálhatjátok. Thanks Blue's.

Bemutatták a GeForce 7800 GT-t

Hír | 2005.08.12 13:31

Az nVidia bemutatta a világ jelenlegi leggyorsabb videokártya-családjának pénztárcakímélő változatát, a GeForce 7800 GT-t. A processzor ugyanazokra képes, mint a drágább GTX modellé, tehát támogatja a Shader Model 3.0-ás változatát, ezen kívül a HDR és SLI technológiákat is. A különbség a mag órajelében, valamint a pixel és vertex futószalagok számában mutatkozik meg. A GTX változat 24 shader és 8 vertex futószalagját 425 MHz-es magórajel és 550 MHz-es memória hajtja meg, míg a GT változatban ezek az adatok a következőek: 20 shader és 7 vertex szalag, 400 MHz-es mag- és 500 MHz-es memóriafrekvencia. Ennek köszönhetően a kártya ára "mindössze" 449 dollár, és már számtalan márkakereskedőnél kapható. A hetedik generációs GeForce chipek egyébként világszerte ötven díjat zsebeltek be, különösen a fent említett új technológiáknak köszönhetően.

Valódi 3D a Panzer Elite Actionben

Hír | 2005.08.12 11:01

A JoWooD bejelentette, hogy Panzer Elite Action című második világháborús játékába bele fogják építeni a See Real nevű technológiát, amelynek révén valódi 3D-s élményben részesülhetünk majd, de nem lesz szükség 3D-s szemüvegre vagy semmilyen más kiegészítőre. A játék kint lesz Lipcsében, ahol a szerencsések már ki is próbálhatják az újdonságot.

Logitech G - Királyság

Hír | 2005.08.11 22:41

Imádom a Logitechet:) Szerintem a világ egyik leginnovativabb gyártója, mindig képesek olyan újdonságokkal előrukkolni, amitől az ember áll és bámul. A cég célkeresztje most a progamerekre fordult, hisz nekik szánják a Logitech G egércsaládot. Két rágcsáló került most bemutatásra, a G7 mely vezeték nélküli, míg a G5 vezetékes, de tulajdonságaik annyiban egyeznek, hogy mindegyik 2000 dpi-s felbontással rendelkezik. A fő érdekesség viszont csak most következik! A G5-ös egér aljára 1,7 illetve 4,5 grammos súlyokat helyezhetünk kedvünk szerint, előtérbe helyezve ezzel a mértani percizitást. Mindkét fajta súlyból találunk a csomagban 8-8 darabot. Természetesen új meghajtó programot is kapnak a kicsikék SetPoint névvel, amivel további finomhangolásokat végezhetünk. A G7 100, míg a G5 70 dollár körül áron lesz forgalomban.

Az EA egyre veszít kreativitásából

Hír | 2005.08.10 09:58

A New York Times egy bőséges cikk formájában számolt be arról, hogy a világ vezető játékkiadója, az Electronic Arts egyre kevesebb olyan játékot ad ki, amely igazán újdonságnak számítana. A jelentés szerint a kiadó idei évben megjelentetni kívánt 26 játékának mindegyike folytatás, kivéve egyet. A pénzt szinte kizárólag folytatások, feldolgozások és filmfeldolgozások hozzák. Egyes elemzők szerint a cég vagy túl óvatos és nem mer kockáztatni, kreatív alkotásokkal előrukkolni, vagy egyszerűen rossz üzletpolitikát folytat. Pedig a cég nem áll épp a legjobban, ideje lenne tehát felülvizsgálni a dolgokat.

[MOVIE] Project Offset

Hír | 2005.08.09 08:44

Készül egy fantasy FPS Project Offset címmel. A dolog érdekessége, hogy mindössze három ember dolgozik rajta. Egész pontosan azon fejlesztőcsapat három tagja, akik a Savage: The Battle for Newerth című csodát is elkövették. Egy új tech-videót adtak ki, melyet érdemes megtekinteni.

RTHDRIBL Tech-demó!

Hír | 2005.08.04 16:12

Jó, jó, ne üssetek :) Ezt nem hagyhattam ki. Bizonyára sokan hallottatok a High-Dynamic Range Rendering előnyeiről, volt ilyen videócska a Half-Life 2-vel kapcsolatban is, és egyre több játékban élvezhetjük (majd). Na, mindezt most élőben is megszemlélhetitek egy kis tech-demó keretében. Warning: a cucc csak Pixel Shader 2.0-t és DX9.0-t támogató kártyákon hajlandó elindulni... hát nem fura? Katt!

Revolution Techdemo képek

Hír | 2005.08.02 10:50

Bizony, felkerült a netre néhány, állítólag a Nintendo next-gen konzoljának techdemojából származó képecske. Enyhén szólva nem néznek ki rosszul, de még semmilyen bizonyíték nincs a hitelességükre, így tessék apróbb fenntartásokkal kezelni a dolgot! Bővebb infókért és a képekért tessék ide kattintani!

[MOVIE] Physx Physics Accelerator

Hír | 2005.08.02 10:37

Nem is olyan régen mutatták be az AGEIA által fejlesztett PhysX chipet és az annak képességeit bemutató első videót. Azóta kicsit továbbfejlesztették a kicsikét és egy újabb csomag technológiai bemutatót tekinthettek meg. A három új videót egyben letölthetitek tőlünk.

Battlefield 2 történések

Hír | 2005.07.30 11:38

Az EA Games újabb közleményében beszámolt arról, hogy a készülőben lévő "mod tool" nem fog működni a játék másolt változatain, és némileg változtatnak a statisztikai rendszeren is. Rengetegen elkezdték alkalmazni azt a technikát, hogy a szerverekről közvetlenül lekérdezik a statisztikájukat (vagy báki másét), majd kitették azokat a honlapjukra. Ez egy kicsit túl nagy megterhelést okozott, ezért ezt megszüntették. Most egy új rendszeren dolgoznak, amely igyekszik a régi legtöbb tulajdonságát megtartani. Hamarosan meglátjuk, mi sül ki belőle.

EA + Logitech nyereményjáték

Hír | 2005.07.23 12:22

FarCry barátom tegnap küldte az infót, miszerint mindenki "kedvenc" kiadója és a Logitech közös Battlefield 2 nyereményjátékot indít. A nyeremények listája szerintem igencsak meggyőző, mindenkinek ajánlom a regisztrációt és az 5 egyszerű kérdés megválaszolását! (Ha valaki nyer, kérem a cuccok felét!) Nem akarom tovább csigázni a kedélyeket, ide tessék kattintani!

Az extraolcsó mobil

Hír | 2005.07.15 07:56

Régóta tervezgeti több neves cég is egy olyan mobiltelefon piacra dobását, amely hihetetlen olcsó lenne. Nos, a megoldást a német Infineon cég jelentheti, amely a chiptechnológiát forradalmasítva egyszerüsíti le a telefon belsejét, mely által a dolog olcsóbbá is válik. A lényeg, hogy egy átlag készülékben felhasznált közel 200 elektronikus elem helyett kevesebb mint 100-at használnak, valamint azt is az eredeti helyének csupán harmadán. Ennek az olcsó mobilnak ugyanúgy lesz kijelzője, lehet tölteni, SMS-ezni vele. Az ára? Az ára 20 dollár alatt lesz, ami tényleg alacsony. Mindellenben ez szép és jó, de a szegény rétegnek szánt készüléket az illető még ha meg is tudja fizetni, a szolgáltatója a mobiltelefon árának kétszeresét húzza le róla havonta, erre pedig akárhogyan is számolgatunk, annak úgy sem lesz pénze, aki eddig nem tudott anyagi okok miatt bármilyen mobilkészüléket is vásárolni. A technológia fejlődésben mindenesetre egy jó pont, elég a képre néznünk:

[KéPZ] MotoGP 3

Hír | 2005.07.15 07:38

Senkinek sem kell bemutatni a Moto GP-t, sem mint versenysorozatot, sem mint videójátékot. A mai napon egy raklap új képet adtak ki a MotoGP: Ultimate Racing Technology 3-ból. A rajongók mindenképp lessék meg, erre találhatóak a képek.

Új adathordozó a Fujitsutól!

Hír | 2005.07.14 11:27

Egy új adathordozót mutatott be a napokban a Fujitsu, amely forradalmi megoldásokat jelenthet több téren is. Mi is ez az adathordozó? Elektronikus papír! A filmalapú színes, elektronikus papír egy memóriaegységként funkcionál, amely képeket tárol. Az elektronikus papír gyakorlatilag úgy működik, mint egy MP3-lejátszó, amelyen képeket is nézegethetünk. A különbség csupán annyi, hogy papírvékonyságú és energiaigénye egyenlő a nullával. Az elektronikus papír csupán akkor használ fel energiát, mikor képet cserélünk benne - akkor is igen keveset. A kijelzést az LCD alapjaihoz hasonlóan oldották meg, piros, zöld és kék színekre építve. Nos, ezzel a technológiával elkerülhetjük az erdőkivágásokat is... Ezentúl elektronikus papíron olvashatnánk az újságokat, az étteremben található menüket, a vonatállomáson lévő információs adatlapokat és hasonlókat. Lényegében úgy működik, mint egy papírlap, csupán gombnyomásra más képet mutat. A Fujitsu 2006 áprilisa és 2007 márciusa között árusítja majd az elektronikus papírt, amolyan tesztidőszakként felfogva azt a közel egy évet - mit is szólnak majd ehhez az emberek? Nos, hát én nem várok addig, most azonnal kell egy!

nV 7800GTX tech demók!

Hír | 2005.07.13 21:33

FarCry mester küldött két igencsak értékes linket. Elmondása szerint az nVidia honlapján pár napja még csak a tech demók (7800gtx) videói voltak fenn, ma már maguk a demók is letölthetőek. Igazat kell, hogy adjak neki, alig pár napja töltöttem le a videókat (hirtelen nagy 7800gtx fan lettem, most próbálok intézni magamnak egyet :)). Nos, akit esetleg érdekel Mad Mod Mike, akit Gyu elmondása szerint róla mintáztak (lássátok a királyos leírást az aktuális számunkban), vagy Luna, a szépséges sellő, nézze meg ezt a linket. Have fun! (Hivatalos közleményben az van, hogy 7800 a minimum, de FarCry elmondása szerint 6800-on is elindult neki. Hát, én a totálkáros Ti4200-vel nem próbálkozok :( )

Vadászpilóták versenye

Hír | 2005.07.12 21:48

Két sikeres évad után idén is megrendezésre kerül a számítógépes repülőgép szimulátorok szerelmeseinek versenye, a III. Magyar Repülő Szimulátor Bajnokság, a JETfly Légi Harc Kupa! Tavalyi évben 140 versenyző küzdött egymás ellen két kategóriában a legjobb virtuális vadászpilóta címért, mely megszerzését aktív MiG-29-es vadászpilóták próbálták megnehezíteni. Az idei évben 2005. szeptember 17-25 között a BNV területén megrendezésre kerülő Infomarket számítástechnikai kiállítás ad majd helyet e rangos haza eseménynek. A verseny szabályai nem változtak, vagyis két egyéni kategóriában (1v1) zajlanak majd a küzdelmek. Nevezni lehet a MiG-29-es kategóriában (lökhajtásos vadászgép, LockOn játék szimulátor program) vagy a Messerchmitt-109-es kategóriában (propelleres II. vh. vadászgép, IL2:FB játék szimulátor program). Idei évben is neveznek a versenyre a kecskeméti MH59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis MiG-29-es vadászpilótái, tehát ismét láthatjuk majd, hogyan küzdenek meg egymással aktívak és a fiatal virtuális követőik. Jelentkezéseket 2005. szeptember 1-ig fogadjuk el a www.jetfly.hu vagy a www.virtualairshow.hu oldalakon. A verseny összdíjazása közel kétmillió forint. Az első helyezett pilóták egy évig tiszteletbeli tagjai lesznek a kecskeméti repülőbázis Dongó és Puma századainak

HL2 érdekességek Burentől

Hír | 2005.07.11 12:42

Néhány érdekes sort találtam ezen a linken, melyen Bill Van Burenből, a Half-Life 2 egyik fejlesztőjéből szedtek ki érdekes információkat egy londoni találkozás közben. A "nagy rajongóknak" valószínűleg nem fog semmi újat mondani, viszont pár mondat erejéig betekintést nyerhetünk például a szem realisztikus megvalósításának technikai háttere mögé.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)