Trónok harca - elhunyt az egyik színész
Négy nappal azután, hogy leforgatta első jeleneteit, életét vesztette a Trónok harca ötödik évadának egyik szereplője.
Négy nappal azután, hogy leforgatta első jeleneteit, életét vesztette a Trónok harca ötödik évadának egyik szereplője.
A Bungie eddig nem tudta megmondani, hogy a játék szeptemberi megjelenése előtt törlik-e a bétában felhúzott karaktereinket, vagy azokkal folytathatjuk majd a játékot. Most megszületett a döntés.
A 2K Games-nek most aztán van mit ünnepelni, ugyanis a Borderlands 2 már hivatalosan is a valaha kiadott legsikeresebb játékuk.
Várhatóan a novemberi BlizzConon mutatják be a Diablo III második kiegészítőjét, de a bejelentésre már jövő héten sor kerülhet. A Blizzard furán reagált a pletykára.
A Take Two bejelentette, hogy jelenleg 34 millió példányt szállított ki a tavalyi év egyik sikerjátékából, a Grand Theft Auto 5-ből. Mi lesz, ha jönnek a jelenlegi generációs és PC-s portok?
Új rendezőt kapott a Szellemirtók 3 és könnyen megeshet, hogy vele együtt egy új, drasztikusabb terv lép életbe.
A hétvégén ért véget minden idők egyik legsikeresebb Kickstarter projektje, ahol a kitaláló mindössze egy vacsorát akart, de meggazdagodott belőle.
Dániában a Dán Műszaki Egyetem kutatóinak sikerült megdönteni a korábbi, 26 terabites rekordot: most már 43 terával tudnak adatot fogadni és továbbítani.
A Carbine Studios olyan gazdag univerzumot teremtett a Wildstarral, hogy egy tesztben nem tudunk mindent elmondani. Íme az első betekintés.
Számos új funkcióval és ötvennél is több csillagrendszerrel elrajtolt az Elite: Dangerous Standard Bétája.
Természetesen a Guardians of the Galaxy sem úszhatta meg, hogy a Zen Studios srácai flipperasztalt csináljanak hozzá. És mondanunk sem kell, zseniális lesz.
A rendező és Godzilla maradnak, hozzájuk csapódik sok új szörny az idei év egyik sikeres filmjének folytatásában.
A The Walking Dead játéksorozat második évadának végefelé közelítve a Telltale megerősítette, hogy már a harmadik évadon dolgozik.
Ha esetleg több adrenalin kellene, mint amit a játékok nyújtanak, akkor rád vár az egyik legfélelmetesebb mutatvány, amit vidámparkban találhatsz.
A Microsoft beárazta és megjelenési dátumot is adott a csak digitálisan forgalmazott Dance Central Spotlightnak, ami alapjáraton tíz számot tartalmaz, de DLC-kkel a lista tovább bővíthető.
A Telltale Games bejelentette, hogy mikor számíthatunk a The Walking Dead második évadának utolsó előtti epizódjára.
Az uborkaszezonon kicsit javítva a filmipar most megemberelte magát, így ezen a héten öt alkotásra is beülhetünk a tikkasztó meleg elől menekülve.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az eredetileg csak PC-re érkező űrhajó-szimulátor PS4-re és Xbox One-ra is megjelenik majd.
Újabb harcos mutatkozott be a Killer Instinct második évadának felhozatalából: ő Maya, aki szintén fullánkos, de nem méhecske.
Az E3-on a Sony bejelentette, hogy készül a Grim Fandango Remastered Version PlayStation 4-re és PlayStation Vitára, de a Double Fine itt nem áll meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)