Hamarosan végleg leállnak a The Last of Us és két Uncharted PS3-as szerverei
Egy korszak vége közeleg, legalábbis az előző konzolgeneráció megmaradt felhasználói számára.
Egy korszak vége közeleg, legalábbis az előző konzolgeneráció megmaradt felhasználói számára.
A hivatalos licenccel rendelkező alkotásban visszaköszönnek majd a mozivászonról ismerős karakterek is.
HP a Checkpoint podcast vendége volt, ahol Grathtel és Stökivel beszélgetett az Activision máig aktív pénzgyáráról.
Megjelent a Little Nightmares spin-offja, és a Warhammerre szomjazók, valamint a WWE kedvelői is találhatnak maguknak valami újdonságot.
A pontos megjelenési dátumok mellé egy új trailert is kaptunk.
Már azt is tudjuk, hogy melyik vállalat gondoskodik majd a Techland zombis kalandjának kiadásáról.
Jason Schreier információi szerint nem fog összejönni az idén őszre tervezett start.
Az elmúlt hónapokban nagy volt a csönd a verekedős cím körül. Sokan azt hitték, hogy itt a móka vége, de a jelek szerint nem ez a helyzet.
A legfrissebb pletykák szerint május utolsó hetében nagy bejelentésekkel készül a Sony.
Nagy az esély rá, hogy nem jelenik meg idén a Techland új játéka.
Ha hihetünk az infóknak, akkor hamarabb látogatjuk meg a régi köztársaságot a mozikban, mint hittük volna.
Az ingyenesen játszható akció-RPG 2016-ban állt le, idén nyáron viszont feltámad a kezeink között.
Rég volt már, hogy egy új karakter felkavarta a metát. Most végre sor kerülhet erre. Bemutatkozott a Siege következő szezonja, összeszedtük a tudnivalókat.
Nem is olyan sokára minden fontosabb platformon négy fős kooperatív módban csempézhetjük a virtuális fürdőszobákat.
Egy tweet szerint közel van már a meló vége, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy hamarosan megjelenik a játék.
A Creed: Rise to Glory fejlesztői az AMC zombis szériájának világába küldenek minket.
Nem először segítenek az Infinity Wardnak, és a legutóbb is jól sült el a dolog.
A klasszikus FPS-t most kicsit kipofozva játszhatjuk újra.
Szivárgások előfordulnak az iparban, de azt kevesen feltételezték volna, hogy pont Major Nelson fog Dragon Ball karakterekről kotyogni.
Idén köszön le az AMC sajátos sorozata, az Into the Badlands és megnéztük, hogy sikerült az utolsó hat rész.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)