Csalók célpontjává vált az Among Us
Eddig csupán imposztorok keserítették meg az Among Us játékosainak életét, ám a közelmúltban felfedezték maguknak a megrögzött cheaterek is 2020 egyik legnagyobb slágerét.
Eddig csupán imposztorok keserítették meg az Among Us játékosainak életét, ám a közelmúltban felfedezték maguknak a megrögzött cheaterek is 2020 egyik legnagyobb slágerét.
Aki kevesli az eddig kiadott tartalmakat, újabb kalandokra indulhat hamarosan.
A projekten jelenleg három, a játék modolásában igen jártas rajongó dolgozik, akik egy teljesen új kaland bemutatását tűzték ki célul.
Ha a Capcom nem tesz róla, hogy szebb legyen a játéka, akkor a modderek elintézik. Így lett ez a Dino Crisis esetében is.
Az út Azeroth túlvilágába holnap délután megnyílik, addig pedig érdemes lesz felkészíteni a kliensünket, karaktereinket és fiókunkat.
A the Hacksmith csatorna többször próbált már valódi fénykardot készíteni, mostani találmányuk az eddigi legjobb.
Gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek a DDR5 modulokkal szerelt PC-k, de egy darabig még várni kell rájuk.
Az persze nem meglepő, hogy Nintendo Switchre milyen kiadások érkeztek eddig a focis játékból, de a hivatalos játékleírás így is felér egy masszív önkritikával.
Egy váratlanul szívmelengető produkciót kaptunk a Sea of Thieves hangszereinek megszólaltatásával a fejlesztőktől.
A Villámválasz nevű társasjáték hülyét csinált a szerkesztőségünkből, de mi nagyon jól szórakoztunk vele. Bár a videót visszanézve azért büszkeség nem tölt el senkit.
A Crucible májusban jelent meg, de annyira nem ment a szekér, hogy júliusban visszalökték béta fázisba. Eddig vergődött, most végleg le is kapcsolják a szervereket.
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban jóval többen szavaztak bizalmat a Sony konzoljának.
A Mortal Kombat 11 Ultimate kiadása az eddigiek mellett három új bunyóst hoz, köztük Rambót.
Eddig sem volt kérdéses, visszatér-e a varázslónő a második szezonra, de az új képek még jobban megerősítik ezt.
A George R. R. Martin által megalkotott világ üvölt egy remek adaptáció után, eddig azonban ezt nem sikerült rendesen kiaknázni. Most végre jött egy jó játék, noha újnak nem nevezhető teljesen.
A Van Halen együttes alapítója és gitárosa mindössze 65 évet élt.
Nagyjából már eddig is tudtuk, miért aktivizálja magát a DedSec Londonban, de a Watch Dogs Legion sztorielőzetese szépen vázolja.
Megtalálták a House of the Dragon címet viselő Trónok harca sorozat főszereplőjét, Viserys Targaryen királyt. Paddy Considine-re esett az HBO választása.
Az EA még ma leleplezi a játékot, de addig is kaptunk egy kis ízelítőt a felújított klasszikusból.
Aki eddig nem ismerte a franchise játékait, annak most bőven lesz lehetősége pótolni az élményt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)