The Humble Bundle - Machinarium, Windosill és Botanicula fillérekért
Az aktuális Humble Bundle ismét remek címeket tartalmaz, melyeket fillérekért megkaphattok.
Az aktuális Humble Bundle ismét remek címeket tartalmaz, melyeket fillérekért megkaphattok.
Az Oculus Rift befektetői épp 75 millió dollárt toltak bele a projektbe, hogy a VR eszköz végre elérhetővé váljon a nagyközönség számára is.
Immáron hivatalosan is elérhetővé vált a Broken Sword széria ötödik kalandja, a The Serpent's Curse - vagy legalábbis az egyik fele.
A Valve csatlakozott a nonprofit Linux Alapítványhoz, és egyre elkötelezettebb az operációs rendszer mellett.
A közösség erejében bíznak az első Leslie L. Lawrence kalandjáték készítői, amit maga Lőrincz L. László is támogat.
A Humble Bundle új vállalkozásba fogott, megnyitotta a Humble Store-t, ahol nem csak alacsony áron juthatunk hozzá kiváló játékokhoz, de természetesen jótékonykodhatunk is bőségesen.
Leteszteltük a KING Art Games epizodikus point & click kalandjátékának záróepizódját.
Bemutatkozott a Dreamfall fejlesztőinek új játéka, a Draugen névre hallgató belső nézetű túlélő-horror.
A svéd csapat egy interjúban jelezte, hogy ők készek adoptálni a Valve által elképzelt Linux-centrikus világképet.
A The Dark Eye világába helyezett varázslatos point & click kalandjáték a Daedalic Entertainment tolmácsolásában.
Ken Levine a Linux alapú rendszer hírére elmondta véleményét a nyílt világról, melyet a SteamOS is képvisel.
A The Long Dark egy sandbox túlélő FPS lesz a BioWare, a Riot, a Relic és a Volition volt fejlesztőitől. Ha megvalósul.
Gabe Newell a Linuxconon beszélt arról, hogy a PC-s eladások folyamatos hanyatlása milyen hatással van a Steamre.
Legalábbis csak akkor, amikor éppen kiadnak egy frissítést - mondták el a Linuxconon.
Már nem az a kérdés, hogy megvalósul-e a Mega Man spirituális utódja, hanem csak a lehetséges platformokért megy a gyűjtés.
Véget ért a Project Phoenix közösségi kalapozása, az ígéretes JRPG és csapatalapú RTS keverék már biztosan elkészül.
Epizodikus szerkezetű point & click kaland Agatha Christie szellemében, melynek első felvonásában a híres mestertolvajt, a Hollót üldözzük. Nem is rossz.
A Defense of the Ancients 2, avagy ismertebb nevén a Dota 2 végre Mac és Linux platformokra is megjelent.
Igaz, egy teljesen új operációs rendszert kell megszokni, de a ReactOS egy Windows XP/Server 2003 alternatíva, amelyet érdemes megismerni.
Psychonauts, Stacked, Brütal Legend - újra jelentkezik a Humble Bundle, most azonban független fejlesztők címei helyett a Double Fine játékait szerezhetjük be nevetségesen alacsony összegért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)