Magyar játékszoftver-eladási toplista 2012. 27. hét
Továbbra is maga az ördög uralja az összesített listát és mindezek mellett még a PC-s rangsort is magasan vezeti.
Továbbra is maga az ördög uralja az összesített listát és mindezek mellett még a PC-s rangsort is magasan vezeti.
Bár a Ghost Recon: Future Soldier erősen küzdött, mégis csak a harmadik helyig sikerült felkapaszkodnia.
A Konami fociprogramja, amely a FIFA sorozat nagy versenytársa. Forradalmi változásokat nem hozott (ahogy a valódi foci sem), de amit nyújt, az megbízható.
A Forza 4 ismét bővült néhány remek autóval, melyeket mindenképpen érdemes látni.
Szinte épp, hogy vége a Labdarúgó EB-nek, máris kezdődik majd a világ legnagyobb sporteseménye, az Olimpia.
Itt a nyár, a sovány kínálat korszaka, de azért akad néhány újdonság az arra vágyóknak.
Détári, Buzánszky, Nyilasi, Törőcsik, Grosics neve mond valamit? Ha igen, nyerjétek meg azt a mezt, amelyet többek között az ő aláírásuk is tarkít!
Alig ért véget az E3 a kiadók máris a következő nagy kiállításra készülnek.
Mario és Sonic, akik egykor ősellenségek voltak, mára jóbarátok lettek és rendszeresen sportolnak együtt.
Diablo III itt, Diablo III ott - a múlt heti távollét után visszaugrott a listákra.
Az országúti kerékpározás nem túl népszerű sport Magyarországon, pedig az ország adottságai kiválóak lennének ehhez a sporthoz.
Ma is új adással jelentkezik a Kockafoci TV, elemzésekkel, véleményekkel, de most is csak lazán, nem csak sportrajongóknak!
Már áprilisban tudni lehetett, hogy valamikor nyáron pattanhatunk a Viper ülésébe. Immár a pontos dátum is ismert.
A Diablo III teljesen eltűnt, de a Max Payne 3 megérdemelten ült a trónra.
Annak ellenére, hogy időről-időre kevesebben veszik, a THQ a veszteségek ellenére is a széria folytatása mellett döntött.
A Microsoft eddigi szokásához híven ismét összerakta a Summer of Arcade címeit, melyekhez természetesen egy trailer is készült.
Ma elindítjuk a nem csak sportrajongóknak szóló TV adásunkat, ahol az Eb a téma.
Ebben a cikkben az összes konferenciát, illetve azok közvetítését megtalálhatjátok, de még a GSTV videók is itt vannak, ha valaki lemaradt volna.
Újabb tíz autóval gazdagodhatnak azok, akik beruháznak a csomagra.
Képzeld el, hogy minden anyagi célodat elérted. Hatalmas luxus villa, gyönyörű sportkocsi, kiváló személyzet és persze megannyi költhető pénz. Hogy mi itt a gond? Sajnos nem élvezheted ki mégsem mindet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)