Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3449

EA kontra Ubisoft: botrány a dolgozói szerződésekkel

Hír | 2006.02.02 13:17

Túlzás nélkül állítható, hogy botrány tört a világ jelenlegi két vezető játékkiadója, az Ubisoft és az Electronic Arts között. A probléma tárgya a Ubisoft alkalmazottai által aláírt munkáltatói szerződés egy bekezdése, amely kimondja, hogy a munkaviszony megszűnését követő egy éven belül nem igazolhatnak át másik játékkiadóhoz. 2003. augusztusában hasonló okból vitt a kanadai bíróság elé egy ügyet a Ubisoft. Ekkor öt korábbi alkalmazottját perelte be, mivel azok a szerződést megszegve egy éven belül munkát vállaltak az Electronic Artsnál. A pereskedés elhúzódott, mialatt az öt szerencsétlen nem dolgozhatott sehol. A Ubisoft került ki győztesként, ám azóta a szerződéseken semmit nem változtattak. A botrány most újból kirobbant, miután egy korábbi Ubisoft grafikus művészt át szeretett volna venni az EA saját montráli stúdiójába. Kiderült azonban, hogy őt még köti a korábbi munkáltatóval kötött szerződése. Így az EA egy levélben adott hangot felháborodásának, kritizálva a Ubisoft politikáját, amellyel alkalmazottait őket gátló szerződések megkötésére kötelezi. A Ubisoft Montreal elnöke, Martin Tremblay egy telefoninterjúban elmondta, hogy a levélben azzal vádolják őket, hogy gátolják a játékipar fejlődését és terjedését, továbbá korlátozzák az alkalmazottak kreatív szabadságát. A levelet korábbi kollégája, Alain Tascan írta, az EA Montreal egyik menedzsere. Tremblay elmondta, hogy a szerződésben csak akkor veszik bele ezt az egy éves korlátozást, ha úgy gondolják, az alkalmazott túl sok információval rendelkezik. Hozzátette, a Ubisoft Montreal nyolcéves fennállása alatt eddig egyetlen egyszer élt a szerződés ezen pontjának megszegésére irányuló váddal. Ez volt a már fent leírt 2003. augusztusi ügy. Mellékesen pedig elmondta, hogy tudomása szerint az Activision is hasonló módon beleveszi a munkáltatói szerződésbe az egy éves megkötést. Az EA úgy reagált, hogy egyáltalán nem támadó szándékkal írták a levelet. Mindössze arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a játékfejlesztőknek jogot kell biztosítani arra, hogy ott végezhesse munkáját, ahol azt szeretné.

George Broussard interjú: Mi lesz veled, Duke Nukem?

Hír | 2006.02.02 12:42

A 1UP.com oldalnak lehetősége nyílt egy rövidnek épp nem nevezhető interjú készítésére a 3D-Realms fejlesztőcsapat társalapítójával, George Broussarddal. Az urat leginkább Duke Nukem karakterének megalkotásával azonosítják. A kérdező kertelés nélkül rákérdezett, hogy mi a fene történt a Duke Nukem Foreverrel, hiszen már lassan évtizedek óta nincs róla semmi hivatalos információ, vagy sajtóanyag. "Szerintem ez főként vezetői döntések következménye. Scott és én dolgoztunk ekkortájt a játékon, valamint a Shadow Warrioron. Ekkor egy külön csapatot hoztunk létre a Prey számára. A technológia már adott volt, 1998-ban össze is állítottunk egy igen ütős E3 demót, és már a multiplayer is működött. A probléma talán ott lehetett, hogy a kitalált fícsörök, sajátosságok nem voltak számunkra elegendőek, mindig többet akartunk, mint amennyit ésszerűen meg tudtunk volna oldani. Olyan döntéseket hoztunk, amelyek legalább további egy évnyi fejlesztési munkákat eredményeztek." Mikor arra kérték, részletezze azokat a vezetői döntéseket, így válaszolt: "Nehéz már erre visszaemlékezni, hiszen közel tíz éve volt már. Az E3 után jött az a gondolat, hogy térjünk át DirectX 6-ről DX7 támogatására. A tartalomkészítők, így a grafikusok, modellezők, pályaszerkesztők további egy évet igényeltek az átállás miatt. Aztán olyan tervek is születtek, hogy kisvállalatból nagy fejlesztő céggé alakuljunk, ahol 20-30 ember helyett jóval többen dolgozhatnak, egyszerre több projekten. Sajnos ez sem jött össze. (...) Ennek következménye volt az is, hogy leállítottuk a Prey fejlesztését. Két FPS nem fért meg egy stúdióban. A visszatérést a Human Head Studios csapattal kötött megállaodás tette lehetővé. (...) Az eredeti elképzelések nem sokat változtak, csak amennyire azt a technológiai fejlődés megkívánta. (...) A Doom 3 engine-jét három héttel a Raven Software után kaptuk meg mi. Tehát nagyjából egy időben kezdődhetett meg a fejlesztése a Quake 4-nek és a Prey-nek." És mikor készülhet el a Duke Nukem Forever? "[Nevet] Majd ha a disznók repülnek. De amúgy tényleg, jól haladunk. A munka nem állt le. Gyakorlatilag csak a részletek összerakása maradt hátra. A fegyverek kész vannak, A legtöbb lény, ellenség, karakter kész vannak. Már csak a tartalom egy egész játékká gyúrása van hátra, ami azonban nem könnyű feladat. Annál is inkább, hogy - mint azt már jól tudjátok - valamivel mindig többet szeretnénk nyújtani annál, amit elvárnának tőlünk, vagy akár mi saját magunktól."

S.T.A.L.K.E.R.: Nincs semmi gond!

Hír | 2006.01.31 12:23

A tegnapi állítólagos S.T.A.L.K.E.R.-problémák szerencsére és várhatóan alaplatalan pletykának bizonyultak. A Gameguru Mania utána járt a dolgoknak. A C&VG cikkéből világosan kiderül, hogy az egészet a netes közösségek találták ki. Maga a GSC PR menedzsere, Oleg V. Yavorsky cáfolta meg azokat a híreszteléseket, melyek szerint a játékfejelsztés problémákba ütközött volna. Biztosított mindenkit arról, hogy a munkálatok zavartalanul zajlanak. Oleg nyilatkozatából továbbá kiderül még az is, mindösze létszám-átcsoportosításról, illetve -leépítésről van szó. A Heroes of Annihilated Empires címet viselő, ugyancsak a GSC fejlesztése alatt álló játék gárdájához áthelyeztek a 40 alkalmazottból kettőt a grafikai részlegre, mert öt korábbi munkatárstól megváltak. Az áthelyezést azzal indokolták a vezetők, hogy a S.T.A.L.K.E.R. grafikai munkálatai majdnem elkészültek már, így tehát nagyobb szükség van a HoAE projektnél a grafikusokra. A GSC ezt követően egy hivatalos sajtóközleményt is megjelentetett. Ebben elmagyarázzák, hogy a játék nagyon közel van a béta fázishoz, a munkálatokat pedig a kiadóval nagyon szoros együttműködésben végzik. Ezt követően újra megerősítették, hogy a grafikus munkákra szakosodott 40 alkalmazott közül ötöt elküldtek, a maradékból pedig kettőt áthelyeztek a HoAE részleghez. A vezetők, a programozók, a tesztelők és bármilyen más munkakörben dolgozók közül senkitől nem váltak meg a projekt eleje óta. Továbbá elmondták, hogy az interneten megtalálható bárminemű GSC technológiai tartalom (X-Ray engine, és S.T.A.L.K.E.R. 2 engine) használata teljesen illegális, mivel a fejlesztőcég nem adott engedélyt azok terjesztésére, s jelenleg nem is árusítja azokat. Az esetlegesen megszerzett különböző anyagok egyáltalán nem demonstrálják a végleges játékban található tartalmakat. A technológiákat egyébként azért nem kívánják egyelőre vásárlásra felkínálni, mert nem akarják ezzel is lassítani a játék megjelenését. A fejlesztőcégek által felkínált fejlesztői csomagok ugyanis nem csak az eszközöket, hanem általában a fejlesztői támogatást is tartalmazzák.

Problémák a S.T.A.L.K.E.R.-rel?

Hír | 2006.01.30 10:06

Egyes, a kiadó által nem megerősített információk szerint nem haladnak a terv szerint a várva várt S.T.A.L.K.E.R utómunkálatai. Állítólag a THQ nincs teljes mértékben megelégedve a programozók által hosszú időn át kalapált játékkal, hiszen nem tettek eleget a srácok minden kérésnek. Azonban azt se felejtsük el, hogy a GSC Gameworld-ből már kivált azóta néhány ember, akik még a Stalker grafikus motorjának egyes részeit hegesztették...Reméljük nincs komoly baj.

Hamarosan elkészül a F.E.A.R. 1.03

Hír | 2006.01.28 09:41

Hamarosan befejeződnek a népszerű F.E.A.R. című FPS legújabb javításának munkálatai. Az 1.03-as patchről egyelőre annyit tudni, hogy hamarosan megjelenik, ám a napokban részletes hivatalos bejelentés is érkezik a tartalmat illetően. Addig is továbbiak itt.

Winter Challenge GOLD

Hír | 2006.01.27 17:16

Befejeződtek a Winter Challenge munkálatai, a szimulátor a mai nap aranylemezre került. A téli sportok szerelmeseinek szánt játék aktuális időpontban jelenik meg, mint tudjuk lassan-lassan keződnek a 2006-os téli játékok. Továbbiak itt.

Hotel Empire 2 & Glory of the Roman Empire

Hír | 2006.01.24 13:36

A CDV Software Entertainment játékkiadó aláírt egy megállapodást az Enlight Software fejlesztővállalattal, hogy két PC-s stratégiai játékot készítsen, elsősorban az amerikai piacra. Van egy harmadik is, ám a Seven Kingdoms: Conquestről már tudunk, sőt hamarosan meg is jelenik. A Hotel Empire 2 nevéből adódóan folytatás, és egy vérbeli menedzselős szimulátorról van szó. Ahogy elődjében, így itt is egy szálloda tulajdonosaként kell vezetnünk az intézményt, annak minden fontosabb alegységével együtt. A játék az építkezési hely kiválasztásával kezdődik , aztán jöhetnek az alkalmazottak, majd a napi döntések. Az előző rész óta sokat fejlődött a grafika, és nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az üzleti élet helyes megjelenítésére is. A várható megjelenés 2006 vége. A Glory of the Roman Empire egyelőre munkacím. Végül is ugyanúgy birodalomépítésről van szó, mint az előző játékban, csak épp a környezet más: a jó öreg Római Birodalom. Itt értelemszerűen inkább a közgazdaság játssza a fontos szerepet, s emelett persze a politika. Aztán ha utóbbi már nem segít, akkor jöhetnek a háborúk. Az ő megjelenése már nyáron várható.

Ski Alpin 2006 GOLD

Hír | 2006.01.24 06:38

Aranylemezre került a Ski Alpin 2006. A sportjáték munkálatai befejeződtek, a szimulátor bearanyozódott és alig várja, hogx a boltok polcaira kerüljön. Aki ezzel ugyancsak így van, az lesse meg a hivatalos bejelentést.

'Reggelt...

Hír | 2006.01.23 07:21

Kellemes hétfő reggelt mindenkinek. Az hagyján, hogy ismét munkanap következik, de, hogy milyen időben... Bizony jóval a -10 alatt vagyunk, úgyhogy öltözzön mindenki melegen, kösse az olajradiátort a hátára :)

Csúnya baleset történik az országúton. Egy Mercedes frontálisan ütközik egy kerékpárossal. Megérkeznek a helyszínelők, és az őrmester igazoltatja a személygépkocsi vezetőjét, aki a szükséges papírok mellett egy plusz igazolványt is átnyújt a rendőrnek. Az őrmester áttanulmányozza, majd így szól: - Tisztelettel kérdezem: ön szerint milyen sebességgel száguldott ez az őrült biciklista?

Mégsem lesz Stargate SG-1: The Alliance?!

Hír | 2006.01.22 12:34

Szegény Stargate SG-1: The Alliance-szel rengeteg minden történik mostanában. Az utóbbi fél évben már többször keringett az a hír, hogy a fejlesztését leállították. Először a fejlesztők hivatkoztak rá, hogy nem elégedettek a munkájukkal, ezért leállítják, majd a JoWood/Perception összetűzés és még sok kisebb csavar. Bár az imént említett kavarodásból kikerült a fejlesztő és úgy tűnt új kiadóval az élen a játék elkészülhet, most ez újra megdőlni látszik. A Perceptionön belül néhány forrás arra utal, hogy a játék fejlesztése minden platformra megszűnt és a fejlesztő csapatot is elbocsájtották. Az ausztrál fejlesztők most újabb kiadó után kutatnak, melyhez az MGM beleegyezése is szükséges, ám ezt eddig még nem kapták meg. A Perception január végéig várakozik, majd hivatalosan is törölni kényszerül a projektet. Van még hát remény, szűk egy hét áll az MGM rendelkezésére. Már el is indult egy petíció az MGM irányába, melyet minden StarGate rajongónak kötelessége aláírni.

[HuN] Szövegkönyvírókat keres a Játékszinkron Stúdió

Hír | 2006.01.21 17:56

A Játékszinkron Stúdió miközben gőzerővel dolgozik a harmadik projektjén, bizony nem feledkezhet meg a továbbiakról sem. A következő projektek szövegkényveinek megírásához keresnek most embereket. Elvárás, hogy aki jelentkezik, az képes legyen hallásból is megérteni az angol szöveget a munka milyenségéből adódóan, valamint ami a legfontosabb, hogy aki jelentkezik, az bizony dobja is bele magát a dolgokba. Akik elég jó angolul tudónak gondolják magukat és van idejük és kitartásuk, azok a methos@gamehunter.hu címen jelentkezhetnek. A jelentkezést egy teszt követi majd, melyből kiderül, hogy ki lesz a jövő "szövegkönyvírója". :-)

Medieval II: Total War - vissza a csatamezőre!

Hír | 2006.01.20 17:14

A méltán híres Total War sorozat új tagjáról rántotta le a leplet a WorthPalying. Ismét visszatérünk a középkorba, hogy a történelem egyik legnagyob csatáit levezényelhessük, hatalmas birodalmunkat vezetve. A fejlesztők ismét szép dolgokat mondanak: egyszerre 10.000 dinamikus karakter, új grafika és játékmenet, egy teljesen átdolgozott multiplayer, és még sok finomság. A játék történelmi szakasza az 1080-1530-as évek közé esik, mikor Európa legnagyobb háborúit szenvedte. Több mint 200 új egység, 21 népre osztva, új domborzati és környezeti lehetőségek szabják meg a csaták menetét, és új többjátékos módok segítenek monumentális ütközeteket levezetni, és akár a Pápa áldásával Keresztes hadjáratokra is indulhatunk a Szentföldre. Medieval II: Total War 2006 telén rohamozza meg a boltokat!

[MOVIE] FUEL

Hír | 2006.01.18 06:46

Videó érkezett a FUEL-ből. A játékot hosszú idő után szedték ismét elő, a leporolt akcióverseny munkálatai pedig már gőzerővel folynak. Erre példa az az animáció, amely 18 megát nyom és alig várja, hogy letöltsék. A megjelenés májusra várható.

Da Vinci Experience névváltás

Hír | 2006.01.18 06:44

A Nobilis Da Vinci Experience című alkotása új nevet kapott. A Leonardo Da Vinci életét és munkásságát bemutató kalandot ezentúl The Secrets of Da Vinci: The Forbidden Manuscript néven láthatjuk majd. Aki nem hiszi, járjon utána. Fontos megjegyezni, hogy nem ez a játék dolgozza fel a Dan Brown által pár éve írt botránykönyvet, a The Da Vinci code-ot. Az majd a filmmel egy időben, májusban megjelenő, és hasonló című alkotás dolga lesz.

Galactica.Sim GOLD

Hír | 2006.01.17 14:47

Két év megfeszített munka gyümölcse végre megérett: Elkészült a Galactica címet viselő birodalomépítős űrszimulátor. A projekt érdekessége, hogy teljesen ingyenes, így unalmas percekben mindenkép érdemes kipróbálni. A játék a készítők honlapjáról, a Play Now! menüpontból tölthető le.

'Reggelt...

Hír | 2006.01.17 06:29

Üdvözlet mindenkinek eme korai órában. A ma reggelt sajnos egy késéssel kell indítsuk, noha időben nem lesz majd nagy eltolódás. Addig is nézzünk egy viccet, közben pedig mindenki támassza ki a szemét fogpiszkálóval, nehogy elaludjon :)

A rendőrök új lakást kapnak, így kivesznek egy hét szabadságot, hogy rendbe tegyék. Egy hét után ismét találkoznak, és tapasztalatot cserélnek: -Képzeld el, milyen trehány munkát végeztek ezek az építők. Ferdén rakták le a parkettát. Egy hetembe telt, amíg újból leraktam egyenesre. -Ne is mondd, nekem meg belüről be volt csomagolva az egész, így ráment a hetem, hogy kicsomagoljam. -Ti beszéltek! Nekem az egész hetem arra ment rá, hogy megtanítsam inni a családomat abból a magasan lévő láncos kútból.

Second Options - A magyar gőzgép

Hír | 2006.01.16 22:24

Kiss Szabolcs, alias Codename47, a Second Options nevű hazai fejlesztőcsapat oszlopos tagja belefáradt egy kicsit az Injected nevű autós áték készítésébe, így hát tartott egy kis szünetet, mialatt megosztotta velünk csapatuk legújabb munkáját, a S.O.F.T.S.-t, mely nevével ellentétben nem egy szemét nyelvtörő, hanem a Valve egy hasonlóan szadista kreálmányának, a Steam-nek hazai (avagy Second Options-ös) változata. Ha szeretnétek a későbbiekben letölteni a csapat játékaival kapcsolatos cuccokat, ajánlatos felkeresni a progi letöltési oldalát, ám ha még nem vagytok biztosak a dolgotokban, a figyelmetekbe ajánlanék pár szaftos képet az Injected-ből.

Egyre menőbbek itthon a 64 bites rendszerek

Hír | 2006.01.12 18:22

Magyarországon is egyre népszerűbbek a 64 bites processzorokra épülő számítógépes rendszerek. Bár a megfelelő vírusvédelem még nem létezik a 64 bites rendszerekre, azonban ahogyan azt a felhasználók is érzékelik, ezek nagyban segítik a grafikus munkákat, a játékok gördülékenyebben való lefutását. Szabrai László, egy hazai internetes kereskedelmi portál vezetője szerint a jövőt hazánkban is a 64 bit jelenti: "A karácsonyi szezon alatt erőteljesen csökkent a 32 bites rendszerek iránti érdeklődés, miközben egyre többen kezdték el keresni a 64 bites alaplapokat és processzorokat. Az új architektúra iránti érdeklődés az idén még tovább fokozódott."

Új fejlesztő alatt a Disciples 3

Hír | 2006.01.12 06:13

A Strategy First úgy döntött, hogy elveszi a Game Factory Interactivetól a Disciples III fejlesztési jogait. A csapat már nem dolgozik a sorozat harmadik részén, annak munkálatai egyelőre szünetelnek. A napokban kiderül, hogy a Strategy First kit szemelt ki új fejlesztőgárdának, akkor pedig gőzerővel folytatódnak a fejlesztések is. Részletek itt olvashatóak.

Sword of the Stars 2006 első felében

Hír | 2006.01.12 06:06

A Ligthouse Interactive ma jelentette, hogy a Sword of the Stars munkálatai olyan ütemben haladnak, hogy a játék várhatóan ennek az évnek a második negyedében érkezik majd meg. Minden további itt olvasható.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)