Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4045

A RIAA szerint sikerült megállítani a kalózkodást

Hír | 2006.06.15 12:43

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének (RIAA) elnöke szerint az illegális zenei fájlcserélés terjedését sikerült megfékezni. "A probléma még nem szünt meg, de úgy hisszük, a legális digitális letöltések rohamos növekedése megállítja majd az illegális fájlcserélés népszerűségének növekedését." - mondta a RIAA elnök-vezérigazgatója, Mitch Bainwol. Ez igencsak optimista hozzáállás egy ilyen iparági képviselőtől, főleg annak fényében, hogy a Napster 1999-es megjelenése óta az audiólemezek eladásai 30%-ot estek. A RIAA talán azért ennyire optimista, mert ahány fájlcserélőt eddig be akart záratni, nagyrészt sikerrel meg is tette. Azonban egy megszűnésével két másik jelenik meg. Tovább >>

Túlélte a Majesco

Hír | 2006.06.14 18:27

Néhány hete igen komoly gondban volt a Majesco. A vállalat az Egyesült Államok legnagyobb online tőzsdéjének kitáltásával nézett farkasszemet, ugyanis az álláspontok szerint nem érte el azt a bázisalapot, amellyel tagja lehet a NASDAQ-csoportnak. Nos, a Majesco végül teljesítette küldetését, és időben bemutatta a kellő anyagokat, igazolva, hogy megvan a kellő minimum, a 2,5 millió dolláros alapérték. A kiadó azt is elárulta, hogy nincs szükség további intézkedésekre, így a csapat szekere újra egyenesben van.

[DEMO] NFL Head Coach

Hír | 2006.06.14 09:00

Megérkezett az NFL Head Coach című sport-stratégiai játék demója, ahol feladatunk egy amerikai foci csapat komplett menedzselése. Az Electronic Arts által kiadott kipróbálható verzió tréninget is tartalmaz. Minimális rendszerkövetelmények:

  • 1,2 Ghz-es processzor
  • 256 MB RAM
  • 64 MB memóriával rendelkező grafikus kártya
  • 2 GB szabad terület a merevlemezen

  • S.T.A.L.K.E.R. - Jövő év elején, biztosan!

    Hír | 2006.06.14 08:26

    Végre hivatalosan is megerősítette a THQ játékkiadó, hogy a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl sok halogatás után 2007. első negyedévében érkezik a boltokba. Ezt már korábban is sejteni lehetett, több forrás is ezt a dátumot szajkózta, ráadásul elméletileg már valóban nagyjából elkészült a játék. A fejlesztés során igencsak átalakították a koncepciót, a szkriptelt eseményekkel például a történeti szálat próbálták jobban kiemelni, de még így is nagyon nyílt a játékmenet. A S.T.A.L.K.E.R. egyébként 2003. óta késik - remélhetőleg most már tovább nem fog.

    [MOVIE] Company of Heroes

    Hír | 2006.06.13 09:03

    A THQ kiadott egy újabb videót a Company of Heroes-ból, amely ugyebár egy valós idejű második világháborús stratégiai játék a Relic Entertainment fejlesztésében. A nagyfelbontású animáció másfél percben mutatja be a játék képességeit.

    Duke Nukem Forever - még idén? :)

    Hír | 2006.06.12 20:30

    A Take-Two 50,2 millió dolláros veszteséggel zárta a második negyedévet. Érthető hát, ha a kiadó próbál kimászni a gödörből. Szerencsére van még remény. Ami néhány igazán ütős játék formájában érkezhet hamarosan. Az egyik a Prey, amely július közepén jelenik meg, a másik pedig a Duke Nukem Forever. Az 1997-ben bejelentett játékfolytatás anélkül vált az első részhez hasonlóan legendává, hogy valaha is megjelent volna. Azóta számos pletyka kapott szárnyra, többször is grafikus motort váltottak, koncepciót módosítottak, de ezek egyike se indokolta a közel tíz éves fejlesztési időszak szükségességét. A 97-ben kötött szerződés értelmében a 3D Realms 6 millió dollárt kapna kézhez a játék megjelenését követően. Azóta a megállapodást újratárgyalták, az összeget pedig lecsökkentették 4,25 millió dollárra. Egy érdekes ötlettel álltak viszont elő a kiadónál: további félmillió dollárt ajánlottak fel a fejlesztőknek, ha a játékot sikerül 2006. december 31-ig befejezni. Nos, szerintetek ez sikerülni fog? Megéri vajon a cégnek félmillióért "összecsapni"? :)

    Take-Two: pénzügyi veszteség, játék törlések

    Hír | 2006.06.09 16:14

    A Take-Two játékkiadó nyilvánosságra hozta az április 30-án zárult második pénzügyi negyedévre vonatkozó adatait, melyekből kiderült, hogy bár nőttek a bevételek, a nettó veszteség mégis óriási mértékben megemelkedett. A nettó bevétel a tavalyi év hasonló időszakában elért 222,1 millió dollárról 265,1 millióra emelkedett, míg a nettó veszteség 8,2 millióról 50,4 millió dollárra duzzadt, legfőképp a gyenge bolti eladások miatt. A tendencia megfékezése céljából a Take-Two költségmegtakarítási kampányt kezdeményezett: így kerül majd sor néhány belső fejlesztő stúdió bezárására, bár ezek egy része már most sem üzemel (Poptop, Indie Built, Rockstar Vienna and Frog City). Emelett fétucat játék fejlesztését is leállítják. Ezek egyike a Snow, amiről már tudjuk ezt egy ideje. A többi nagyrészt konzolos, de még nem igazán derült ki, hogy melyekre gondolt a kiadó.

    Új marketing vezetők a Microsoft és a THQ házánál

    Hír | 2006.06.07 21:01

    A Microsoft és a THQ marketing részlegének élére egyaránt új vezetőket állítottak, hamarosan megkezdődik a globális átalakítás. Jeff Bell, aki korábban a DaimlerChrysler termékstratégiájának alelnökeként működött eddig, június 12-től foglalkozik majd a Microsoft interaktív szórakoztató üzletágának globális marketing műveleteivel alelnöki szerepben. Felettese közvetlenül Peter Moore, az Xbox "atyja" lesz. A THQ-nál Robert Aniello kerül a marketing részleg elnöki székébe. Az úriember korábban a Mattel Interactive alelnökeként tevékenykedett, ám legutóbb a Jamdat / EA marketing osztályán dolgozott, ahol fontos szerepet töltött be a kiadó-óriás EA Sports Big franchise bevezetésében.

    [MOZi] Hatalmas Bond kollekció!

    Hír | 2006.06.07 20:11

    A neve Collection. Ultimate Bond Collection. Mint az tudjátok készülget a 21. James Bond film (bemutató idén ősszel) immáron Daniel Craiggel a főszerepben. Ennek örömére, a film forgalmazója, az MGM újra kiadja az első húsz részt DVD-n.

    De nem is akárhogy! Az összes duplalemezes lesz, tökéletesen felújított képpel és hanggal (mindegyik, a filmet tartalmazó korongon megtalálhatjuk az 5.1-es magyar szinkront) telepakolva különféle exkluzív extrával, amelyek az audiokommentárok kivételével mind magyar felirattal fognak rendelkezni. Aki pedig igazi rajongó és nem elégszik meg ezekkel a "puritán" változatokkal, azoknak szánja a kiadó, a mind 40 DVD-t tartalmazó hatalmas, remekbeszabott fémtáskát. Árakról és megjelenésről később várhatók pontos információk. Addig is az összes borítót megtekinthetitek itt.

    [MOVIE] Project Gray Company

    Hír | 2006.06.07 14:55

    Jó ideje nem hallottunk már a Project Gray Company-ról, amivel az Electronic Arts valami egészen újat akar alkotni. Eleve a szerepjáték stílus távol áll a kiadótól, szóval mindenképp különleges alkotásra számíthatunk. Ezúttal három új rész érkezett a werkfilm sorozatból, amelyekben tovább mesélnek a készítési fázisokról, és egyéb érdekességekről. A videókat feliratozva a júliusi GSTV-ben tekinthetitek majd meg.

    [MOVIE] Titan Quest

    Hír | 2006.06.06 21:23

    A Titan Quest ugyebár egy nemrég elkészült mitológiai akció-szerepjáték az Iron Lore Entertainment műhelyéből, amit már akár ki is próbálhattak az érdeklődők. Hogy ne csillapodjanak a kedélyek az alkotás körül, a kiadó úgy döntött, még egyet villant, vagyis kiadja az intrót, hátha ez még meggyőz néhányunkat. Nézzük hát meg!

    Warhammer Online: Age of Reckoning Európában is

    Hír | 2006.06.06 15:36

    A GOA névre keresztelt francia kiadó jelenti, mely szerint exkluzív jogokat szerzett a Warhammer Online: Age of Reckoning európai territóriumokba való kiadására. Ennek értelmében az MMO a mi kontinensünkön is megjelenik. Noha ezidáig még sokat kell várnunk, azt már tudni, hogy 2007 őszén kerülhet sor a játék megjelenésére. További infó itt.

    [MOVIE] The Movies: Stunts & Effects

    Hír | 2006.06.06 09:18

    Walkthrough tipusú animáció érkezett a The Movies: Stunts & Effects című kiegészítőről. Az Activision által kiadott 40 megás videó majdnem hat percnyi anyaggal szolgál letöltőinek, aminek hála most részletesen is megismerhetjük az addont. A trailer letöltéséért alant katt.

    [PATCH] Ford Racing 2-3

    Hír | 2006.06.01 13:51

    Az Empire Interactive kiadott egy apró javító csomagot a Ford Racing második és harmadik részéhez. Lényegében arról van szó, hogy ha mindkét játék a birtokodban van, akkor egyik után a másikat is feltelepíteni rendesen. A 41 kilobájtos fájlocskát innen tölthetik le az érdeklődők.

    LagMeter - Miért akad a multiplayer?

    Hír | 2006.06.01 12:02

    Íme egy ötletes program, amit azért találtak ki, hogy segítse a multiplayer játékokban tapasztalható "lag" megértését, illetve megszüntetését. A jelenség csak részben függ a netkapcsolattól, ugyanolyan fontos a játék kódjának optimalzálása, és néha más tényezők is közrejátszanak a játékmenet akadásához. Mindez nyomon követhető és javítható a LagMeter most kiadott béta változatával. A letöltéséhez kattints ide, adj meg egy mailcímet és már kész is!

    Hogy szuperálnak Vistán a játékok?

    Hír | 2006.05.31 19:45

    Már önmagában az is elszörnyülködést válthat ki egyesekből, hogy a Windows Vista legújabb Béta 2-es változata 12 gigabájtot telepít fel a gépre, és fél gigabájt alatti memóriamennyiséggel gyakorlatilag használhatatlan a legegyszerűbb műveletekre is. De mi a helyzet a játékokkal? Szerkesztőségünk is kezelésbe vette már a Microsoft új operációs rendszerét és meggyőződésünk, hogy jó lesz ez, számos újítást tartalmaz a Vista, amire már régóta nagy szükség volt, más lehetőségek feleslegesnek tűnnek egyelőre, de abban mindenki egyetért, hogy az Aero kezelőfelület bekapcsolása mellett tényleg irreálisan magas gépigény kell a szoftver megfelelő futtatásához. De térjünk vissza a játékokhoz :) Az ExtremeTech emberei kifejezetten játékos szemszögből vették górcső alá a Vistát, egy igencsak felsőkategóriásnak számító PC segítségével, és véleményüket több oldalon keresztül ecsetelik. A képekkel és mérési eredményekkel tarkított cikkből kiderül, hogy egyelőre úgy tűnik, minden bizonnyal lesznek majd kompatibilitási problémák, ahogyan az az XP esetében is előfordul néhány idősebb játéknál. A gépigénnyel állítólag nem voltak nagy problémák, de figyelembe véve a konfigurációt (Athlon 64 FX-62 2.8GHz, ATI Radeon X1900 XTX, 2 GB RAM) ez nem is meglepő, főleg ilyen fél-egy éves játékokkal. Mókás, hogy az egyik legnagyobb gondot ezúttal is a StarForce másolásvédelmi eljárás okozta. Hiába ismeretes a Vista erre vonatkozó szabványleírása jó ideje, a másolásvédelem készítői ezt továbbra is figyelmen kívül hagyják, és nem oldják meg a problémát. Ebben a fényben már teljesen érthető, miért dönt egyre több kiadó úgy, hogy a jövőben megjelenő játékait másmilyen másolásvédelmi technológiával vértezik fel.

    Megszünne a Neverwinter Nights támogatása?

    Hír | 2006.05.30 12:38

    Nos egy eddig az ATARI által meg nem erősített hír csücsül egy a Neverwinter Nights című RPG-vel foglalkozó oldalon, miszerint a kiadó embere egy chaten folytatott beszélgetés alkalmával elárulta, hogy a továbbiakban nem támogatják a Neverwinter Nightsot, ami annyit tesz, hogy a későbbiekben sem patchek, sem pedig hivatalos kiegészítések, modok nem érkeznének majd a játékhoz.

    [PATCH] F.E.A.R. + Szerver + SDK

    Hír | 2006.05.25 21:41

    A Sierra ismét kiadott egy patchet a Monolith Productions természetfeletti témájú FPS-éhez a F.E.A.R.-hez, mely a telepítés után az 1.05-ös verzióra frissül. A javításnak köszönhetően helyt kap a multis részben két új játékmód: a "Control" és a "Capture All". Természetesen ahogy már megszokhattuk a tapasz ezúttal is egy javított szerver klienssel érkezik, valamint kikerült egy bővített publikus fejlesztői csomag is. A frissítést innen, a klienst Windowshoz innen, Linuxhoz innen, míg a fejlesztői csomagot innen tölthetitek. Húú, azt hiszem minden megvan. :-)

    [DEMO] Stoked Rider featuring Tommy Brunner

    Hír | 2006.05.25 21:34

    A Bongfish Interactive kiadott egy javított demót a Rider featuring Tommy Brunner című játékából, melyben a havas tájak szerelmesei élhetik ki vágyaikat, na és persze azt is snowboardon. Nos azt nem lehet tudni, hogy mit sikerült javítani a fejlesztőknek ebben a demóban, az előző verzióhoz képest, de minden esetre töltsétek bátran.

    [MoD] Wolfenstein 3D

    Hír | 2006.05.24 16:31

    Az FPS-sek korszakalkotó műremekéhez, a Wolfenstein 3D-hez érkezett egy szép kis csomag. Az Apogee volt oly kedves, és kiadott egy szuperpakkot, amely azon túl, hogy például pályaszerkesztőt és random pályaválasztót tartalmaz, majd 800 új pályával lep meg minket. Az ingyenes kiegészítő már le is tölthető, így aki feltuningolná régi öreg id-s cuccát, az ide nyomjon.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)